A sport nála többnyire szimbolikus vagy közösségformáló jelentőségében nyilvánult meg. Támogatta a rendszeres testmozgást, különösen a fiataloknál. A sportban jellemformáló eszközt látott, így a síelésre és a fegyelmezett életmódra nevelési és erkölcsi kérdésként tekintett. Ottó a hosszú élet titkát a napi rendszerességgel végzett tornában látta. A gyakorlatokat pedig a tőle megszokott precizitással végezte, melyet négy fő részre osztott: álló mozdulatsorok, majd oldalfekvésben, háton és hason fekve végrehajtott aktív testgyakorlatok. Az edzést a bólintással kezdte, mint ahogy köszönéskor illik, majd a karok és a fej közötti kapcsolatot létesítette előnyben. A háton elsősorban a biciklizést imitálta, oldalfekvésben pedig a talajtornához kapcsolód gyakorlatok következtek, melyet manapság a pontozóbírók is igen kedvelnek. Az edzést hason fekve, a lábak emelésével és karok körzésével zárta.
Nem Ottó volt az első, aki belekóstolt a sport világába. A sportkrónikák szerint József főherceg fia, József Ferenc 1914 áprilisában elfogadta a Magyar Egyetemi Athletikai Club tiszteletbeli ifjúsági elnökségét, így a tömegsportok egyik első támogatója lett. Az uralkodócsalád elsősorban a lovaspólót és a lawn-tennist, vagyis a füves pályán játszott teniszt kedvelte, melynek leghíresebb helyszíne az 1877 óta létező londoni Wimbledon (All England Lawn Tennis and Croquet Club), a tenisz „szentélye”. IV. Károly már inkább a vadászatért rajongott, amelyet Ferenc József is pártfogolt. Úgy vélte, a vadászat az egyetlen olyan sport, amely egészen leköti az embert, és elnyom minden káros szenvedélyt.
1930-ban, Ottó nagykorúvá válásának évében számos ajándék érkezett a trónörökös köszöntésére. Köztük egy igen különleges és értékes fotóalbum. Az album (HOAL 15B 15-5) Georg Bilgeri alezredes ajándéka volt Ottónak, amely az 1910–1928 közötti időszakból tartalmaz alpesi síelést ábrázoló képeket. Georg Bilgerire az alpesi sí úttörőjeként és a katonai síelés atyjaként is tekinthetünk. Újítása abban rejlett, hogy ötvözte az alsó-ausztriai technikát a norvég technikával, valamint kidolgozott egy, a sífelszerelésekhez köthető új technikát, amelyet saját magáról nevezett el. Később a Bilgeri-kötést a Lilienfeld- (acéltalpú) kötés egyik altípusaként ismerték el. Bilgeri segített a hókotró forduló és a kétrudas technika áttörésében is. Előbbit a bevezető tanfolyamoknál alkalmazták a külső és belső sílécek súlyozásának a megtanítására. Bilgeri képzése során kétrúdas rendszert használt, kettőt az emelkedőhöz és egyet az ereszkedéshez, vagyis a bot kettészedhető volt, melynek használata során a kezek behajlítva, a lábfejek pedig vállszélességben terpeszben helyezkedtek el.
1905-ben ő szervezte meg az első katonai síversenyt Kitzbühelben. 1906–1910 között már a salzburgi 14. hadtestparancsnokság síműhelyének vezetője, majd az első világháború alatt a hegyi hadviselés kiképzéseiben magasan képzett síoktatója és hegymászója, elsősorban a Dolomitokban a 10. hadsereg kötelékében. Így ő oktatta a később híres rendezőt és írót, Luis Trenkert is. A háború után folytatta oktatói tevékenységét, 1932-ben a Honvédelmi Minisztérium meghívására január 11-20. között Mátraházán oktatta a katonákat. 1934. december végére szintén meghívást kapott, de ennek már nem tudott eleget tenni, ugyanis 1934. december 4.-én Innsbruckban egy lavina végzett vele. Életpályájának és munkásságának elismeréseként Bécsben, Bregenzben, Hörbranzban, Innsbruckban és Mariazellben utcák viselik a nevét.
Suslik Ádám
