ÉLETRAJZ
1912
a trónörökös
Károly főherceg és Zita Bourbon-pármai hercegnő első gyermeke, Habsburg Ottó 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reichenau an der Raxban, a Wartholtz villában. A trónörökös, Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet, majd az uralkodó, I. Ferenc József halála meghatározta a trónörökössé előlépett Ottó főherceg további sorsát is. Kisgyermekként fehér díszmagyarban részt vett apja, IV. Károly 1916. december 30-ai budai koronázásán..
1918
Az 1918 novemberében a Bécshez közeli eckartsaui kastélyban tartózkodó uralkodó lemondott „minden részvételről az államügyek vitelében”, s családjával Svájcba utazott. Esetleges visszatérését az 1919. április 3-án elfogadott és 10-én közzétett ún. Habsburgergesetz-cel (Habsburg-törvény) akadályozták meg. A törvény megvonta a ház tagjainak uralkodói címeit és jogait, kitiltotta őket az Osztrák Köztársaság területéről, a visszatérést pedig lemondó nyilatkozat megtételéhez kötötte. Az említettek mellett a törvény a Habsburg–Lotaringiai-ház teljes ausztriai vagyonát elkobozta az állam javára. Károlyt két visszatérési kísérlete után 1921. november 6-án megfosztották magyar trónjától is. Életének utolsó szakaszát száműzetésben a Portugáliához tartozó Madeira szigetén töltötte, ahol rövid időn belül 1922. április 1-jén elhunyt. A temetés után Zita így szólt fiához: „Most rajtad van a felelősség. Meg kell felelned neki.”
1922
„Európa gyermeke”
Az édesanyja révén Habsburg XIII. Alfonz spanyol király jóvoltából a család előbb a madridi El Pardo palotába, majd az Atlanti-óceán partján fekvő baszk halászfaluban, Lequeitioban lévő Uribarren palotába költözött. Ezekben az években a család megélhetését jórészt a magyarországi Habsburg birtokok szabaddá tett bevételeiből, esetenként legitimista arisztokraták adományaiból biztosították, a többi utódállam azonban elzárkózott bármiféle összeg folyósításától. A Svájcban és Portugáliában megkezdett általános iskolai tanulmányait a főherceg magyar bencés szerzetesek, osztrák, angol és francia oktatók segítségével magántanulóként folytatta. A tudatosan trónörökösnek nevelt Ottó főherceg az osztrák és a magyar érettségit egyaránt letette.
1929
Ottó Duc de Bar néven beiratkozott a leuveni katolikus egyetemre. A család 1929 októberében szintén Belgiumba, előbb Brüsszelbe, majd a fővároshoz közeli Steenockerzeelbe költözött. „Európa gyermekének” új otthona, a Schloss Ham nevű kastély lett a monarchista mozgalom politikai központja a második világháború kitöréséig. A falu harangja Haydn ’Gott erhalte’-jének dallamát játszotta. 1933-ban Berlinben fogadta a főherceget az osztrák és magyar rendjelekkel „ékesített” Paul von Hindenburg német birodalmi elnök, a Hitlerrel való találkozót azonban Ottó kétszer is visszautasította. A fiatal főherceg 1935-ben nyerte el a politikai és társadalomtudományi doktorátust. A disszertáció címe „A szokásjogon és törvényen alapuló paraszti örökösödési jog és a paraszti birtok oszthatatlansága Ausztriában” volt.
1930
„A Habsburg név politikai feladatot jelent, bármilyen körülmények között”
Ottó 1930. november 20-án töltötte be tizennyolcadik életévét, nagykorúvá vált, és apja uralkodói címeit is megörökölte. Zita királyné ünnepélyes nyilatkozatában fiát császárként és királyként köszöntötte. Ottó tanulmányainak befejezéséig továbbra is Zita határozta meg a dinasztia politikai sorsát, de azután is „fifty-fifty” partnerség maradt köztük. Ahogy később Ottó fogalmazott: „Ő cselekedett, de állandóan megkérdezett előtte engem.”
1935
Ottó és a legitimisták figyelmét a harmincas évek második felétől az osztrák függetlenség megőrzésének kérdése kötötte le. Dollfuss kancellár így vélekedett: „Nem vagyok legitimista, osztrák hazafi vagyok. Ha meggyőződöm arról, hogy a monarchia hasznára válik az országnak, akkor Ausztria inkább ma, mint holnap váljon monarchiává.” Dollfuss halála után Kurt von Schuschnigg, a Reichsbund der Österreicher, a meghatározó legitimista szervezet tagja lett a kormányfő. 1935 júliusában hatályon kívül helyezték a császári család kiutasításáról szóló passzusokat. Ugyanakkor Schuschnigg arra kérte „Őfelségét”, hogy a vele való előzetes egyeztetés nélkül ne térjen vissza Ausztriába. A magánvagyont képező értékek visszaszolgáltatásáról tárgyalások kezdődtek.
1937
Anschluss vagy restauráció
Miközben Schuschnigg kancellár a kül- és belpolitikai nehézségek miatt, illetve a „forradalmi törmelék” eltakarítása előtt a restaurációt „nem aktuálisnak” minősítette, Ottó 1937 eleji újévi üzenetében cselekvésre szólította fel osztrák híveit. Mottója: „Nicht geschossen ist auch gefehlt!” ("Nem lőni ugyanaz, mint mellélőni") jegyében a legkisebb esélyt is meg kívánta ragadni az osztrák államiság megmentése érdekében.
Miután Schuschnigg kancellárt Hitler arra kényszerítette, hogy 1938. február 12-én Berchtesgadenben szerződést írjon alá Németországgal, amelyben deklarálja Ausztria függetlenségének megszüntetését, Ottó a kancellári poszt átadásának javaslatával fordult hozzá: „mert ha Ausztria veszélyben van, az Ausztriai Ház örökösének ezzel az országgal kell a vihart kiállnia vagy elbuknia”. Schuschnigg nem ellenezte a monarchista elvet, azonban nem fogadta el Ottó ajánlatát, mivel a Habsburgok visszatérését a kisantant államai ellenséges fellépésnek tekinthették, ami igazolhat egy esetleges német megszállást.
1938
Bár a főherceg szerint 1938 márciusáig „volt fantázia a restaurációban”, Ausztria bekebelezése a Német Birodalomba minden reményt meghiúsított. Kevéssé ismert, hogy Hitler bécsi beszédének elején a királypártiakkal szemben fogalmazta meg Ausztria új, „a nagynémet jövőbe vezető misszióját”. A náci birodalmi lapban, a Völkischer Beobachterben körözőlevél jelent meg Ottó ellen, akit a nácik német állampolgárnak – és hazaárulónak – tekintettek. Habsburg Ottó egyik, az 1990-es évek elején adott interjújában megemlítette, hogy egy 1940. május 10-én kelt parancs szerint őt és édesanyját nem lehetett letartóztatni, hanem azonnal le kellett lőni.
1944
Háború és újrakezdés
A fiatal Habsburg Ottó Franciaország német megszállása után számos üldözöttnek nyújtott segítséget. Először 1939-ben, majd 1940-ben utazott az Egyesült Államokba, ahol kapcsolatot épített ki Roosevelt amerikai elnökkel, számos előadást tartott a nácizmus ellen, kiállt Ausztria önállóságának visszaállítása mellett. Igen sokat tett annak érdekében, hogy Magyarország ne kerüljön kommunista kézbe, illetve szovjet megszállás alá. 1944 tavaszán felvette a kapcsolatot Horthy Miklós kormányzó körével, de az agg kormányzó nem tett kézzelfogható lépést. Szeptemberben Rooseveltet, majd Churchillt kísérelte meg meggyőzni – kevés sikerrel. 1944 októberében számolta fel washingtoni otthonát, s tért vissza Európába.
1945
A II. világháború után, 1945 őszén Habsburg Ottó és egyik fivére Ausztria francia megszállási zónájában, Tirolban, illetve Innsbruckban tartózkodott, de a szövetségesek tiltakozása és a (Habsburg-törvényt is magába foglaló) 1920-as szövetségi alkotmánytörvény visszaállítása miatt ismét az ország elhagyására kényszerültek. Ottó így reagált: „Egyszerűen nem élet az, hogy állandóan külföldön kell laknom. Ez még akkor is igaz, ha meggyőződéses európaiként sehol nem érzem magam Európában igazán idegennek”. Ezekben az években az egyik legfontosabb feladatának a Szudéta-vidékről és a keleti német területekről elmenekültek segítését tekintette, illetve az Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol önrendelkezése érdekében lépett fel.
1949
Az ötvenes években – élénken figyelte a hazai eseményeket, a koncepciós pereket, majd az ’56-os forradalom híreit – a kommunistaellenes emigráció egységét tartotta szem előtt. A magyar legitimista emigráció kérésére 1949-ben még Horthy Miklóst is meglátogatta Lisszabonban, de a beszélgetés alapján csak azt állapíthatta meg, hogy a kormányzót nem informálják az emigráció híreiről.
1951
Ottó Franciaországba költözött 1951-ben, Nancy-ban feleségül vette Regina szász-meiningeni hercegnőt, akivel 1954-ben a felső-bajorországi Pöckingben, a Starnbergi-tó partján telepedtek le, és a hercegnő 2010. február 3-án bekövetkezett haláláig boldog házasságban éltek. A frigyből hét gyermek született: Andrea, Mónika, Michaela, Gabriella, Walburga, Károly és György.
1961
Az államszerződéstől a Habsburg-válság megoldásáig
A főherceg 1954-ben kérvényezte az osztrák állampolgárságot, és nevének pontos használatát is tisztázni kívánta. Miután Otto Habsburg-Lothringen néven elfogadták állampolgárságát, 1961. május 31-én – az 1919-es törvény elvárásainak megfelelve – lemondott uralkodói igényeiről, sőt, a dinasztiához való tartozásról is. Ottó már első fia, Karl születésének másnapján, január 12-én aláírta a „flepnit”, ahogy az iratot naptárában nevezte.
1966
Több mint öt éves politikai huzavona után Habsburg Ottó a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság döntése nyomán osztrák útlevelet kapott, és 1966. október 31-én ismét ősei földjére léphetett. Édesanyja, Zita királyné csak több mint másfél évtizeddel később, 1982-ben követhette. 1997-ben Ottó így nyilatkozott a lemondó nyilatkozatról: „Megzsaroltak ugyan, de az aláírásom érvényes. Nem támasztok uralkodói vagy vagyoni igényeket.”
1972
1972. május 4-én került sor Bruno Kreisky kancellár és Habsburg Ottó történelmi kézfogására a szövetségi kancellári hivatal egyik fogadásán. A hivatalos Ausztria saját történelméhez való viszonyának lassú változását az is jelzi, hogy 2001-ben Susanne Riess-Passer alkancellár és külügyminiszter a kormány nevében „császári fenségnek” szólítva köszöntötte a Szabadságpárt kormánykoalícióba kerülése miatt a többi európai uniós állam – a 14-ek – szankciói idején az Osztrák Köztársaság tekintélyét elkötelezetten védelmező dr. Habsburgot.
1973
Otthon, Európában
Habsburg Ottó 1957-től a szabad, keresztény, szociális és egységes Európa érdekében tevékenykedő Páneurópa Unió nemzetközi alelnöke, majd 1973-től a szervezet elnöke volt. 1979 és 1999 között az Európai Parlamentben, a bajor keresztényszocialisták, a CSU frakció mandátumával a kontinens közös kül- és biztonságpolitikájának megteremtésért, illetve a közép- és kelet-európai népek mielőbbi csatlakozásáért, a balti és a délszláv államok függetlenedéséért dolgozott.
1987
A Kádár-rendszer apparátusa folyamatosan figyelte tevékenységét, személye csak a ’80-as évek második felében került le az ún. tiltó névjegyzékről. 1987. augusztus 1-jén, hét évtized után, magánemberként lépett – a Belügyminisztérium szigorú figyelme mellett – Magyarország területére. 1988 nyarán feleségével, s egyik lányával járt Magyarországon, 1989 februárjában pedig az első hivatalos útra is sor került az Európa Parlament képviselőjeként. 1989. augusztus 19-én, az NDK állampolgárok Ausztriába meneküléséről elhíresült sopronpusztai Páneurópai Piknik védnöke volt.
2000
Az FKgP felvetette köztársasági elnökké választásának lehetőségét, de elutasította a jelöltséget. A ’80-as évek végén kérte magyar állampolgárságának helyreállítását, de a szocialista kormány csak az állampolgárság újbóli kérvényezését fogadta el, így a magyar állampolgárságot csak a választások után, az Antall-kormány állította helyre. A 2000-es években is folytatta politikai tevékenységét, kormányok tanácsadójaként, előadóként és újságokban közölt kommentárjai révén is elismert közszereplő maradt.
2011
Habsburg Ottó halála és szellemi hagyatéka
Az utolsó magyar király és osztrák császár fia, politikus, közíró és tekintélyes európai államférfi 2011. július 4-én hunyt el Pöckingben. Földi maradványait 2011. július 16-án, a bécsi kapucinus kriptában, míg a szívurnát – ami Habsburg családi hagyomány –, saját kívánságára Pannonhalmán, a főapátság bazilikájának altemplomában helyezték örök nyugalomra. A szertartáson Várszegi Asztrik főapát arra emlékeztetett, hogy Habsburg Ottó hitvalló katolikus keresztényként, európai műveltségű politikusként, „magyar szívvel érző nagyszerű emberként” és jó családapaként élt. Halálakor Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy egy „európai óriás” hunyt el, aki az uniós integráció vezéregyénisége volt.
2019
A népes Habsburg-család mintegy kétharmada ma is Ausztriában él – 2011 óta akár az osztrák szövetségi elnöki posztra is kandidálhatnak. A parlamenti döntés röviddel Habsburg Ottó 2011. július 4-én bekövetkezett halála előtt született meg. Habsburg Ottó a Konrad Adenauer, Robert Schuman és Alcide de Gasperi nevével fémjelzett, az európai nemzetek sokszínűségére és a keresztény civilizációra épülő Európa-eszmény képviselője volt. Politikai örökségét kilenc nyelven megjelent 37, európai történelmi, társadalmi és szociális kérdésekkel foglalkozó kötete mellett Magyarországon immár a Habsburg Ottó Alapítvány is tisztelettel őrzi.