40 évvel a trianoni békeszerződés után, 1960. június 18-án a Zürichi Egyetemen, a magyar emigránsok körében tartott előadásán (amit rövidesen, teljes terjedelmében Alapítványunk közzétesz), kifejtette:
„Hát kérem szépen, én azt hiszem először meg kell értenünk azt, hogy Magyarország a Duna-medence szíve. És ennek folytán minden megoldásban Magyarországnak kell, hogy legyen egy igen komoly szerepe.
De hogy igazi szerepe legyen, ahhoz szükség van egy dunai egységre. A dunai egység pedig csak akkor lehetséges, hogyha tényleg sikerül kibékülnünk azokkal a többi nemzetiségekkel, akik bent élnek a Duna medencéjében.”
„(1960) június 4-én megjelenő cikkekből egyetlen egy sem volt, amely azt mondta volna, hogy Trianon egy helyes vagy pozitív megoldás, de rengeteg kritikus cikk jelent meg mind az angol mind az amerikai sajtóban. Tényleg hát az embernek vaknak kell lennie, hogyha nem érti meg azt, hogy ott egy óriási és végzetes hiba történt, amikor egy szabad dunai megoldás helyett egy olyan megoldást hoztak, amelynek szükségszerűen egy katasztrófához kellett vezetni, ahogy ezt annak idején például a Jacques Bainville a kitűnő francia politikus a könyvében a Les conséquences politique de la Paix meg is írta. Ebből a szempontból, azt hiszem most már egészen egyhangú a vélemény külföldön.”
1992. június 25-én a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tartott előadásán kijelentette:
„Ne felejtsük el: nem az utolsó időkben kerültünk hamis útra – nem a saját, hanem mások hibájából – a trianoni békeszerződéssel. Ott kezdődött Közép-Európa és Kelet-Európa tragédiája.
Trianon, Versailles és Saint-Germain nélkül nem lett volna Hitler Adolf, nem lett volna a második világháború, nem lett volna ez az általános összeomlás, amelyből most csak lassan, lépésről-lépésre lábalunk ki.”
