La Continuité de l’Histoire

Martonyi János

A Habsburg Ottó Alapítvány kiadványai 11., Magistra Vitae 2. (2024)

Francia

A magyar külügyminiszterek sorában kevesen voltak, akik számára a francia nyelv és kultúra olyan kiemelkedő helyet foglalt el, mint Martonyi Jánosnál. Már fiatalon, egyetemi hallgatóként, részben édesapjának is köszönhetően elsajátította Victor Hugo nyelvét, megismerhette a gazdag kulturális hagyományt. Jogászként, egyetemi oktatóként, diplomataként is előszeretettel használta és népszerűsítette a francia nyelvet. Nem véletlen, hogy Martonyi János széleskörű ismeretséggel rendelkezik a frankofón világban és fontos közvetítő szerepet tölt be a magyar és francia kultúrkör között. Ezt a frankophiliát, 2001-ben Franciaország a legrangosabb kitüntetésével, a Légion d’honneur főtiszti fokozatával honorálta.

Martonyi János aktív politikusi pályafutását befejezve, jogtudósként, történelmi tanulmányok, esszék szerzőjeként fontos szereplője maradt a magyar közéletnek. Évtizedes nemzetközi tapasztalatai, tudása és történelemszemlélete alapján olyan aspektusból látja az évszázadokat átívelő folyamatokat, amellyel elősegítheti a nemzetközi közvélemény tájékozódását és megértését hazánk és történelme iránt. Ezért tartjuk lényegesnek, hogy Martonyi János  magyarul 2021-ben megjelent „Nemzet és Európa” című kötetét az angol után egy bővített, francia változatban is közzé tegyük. A jelen kiadvány tehát nem csupán egy egyszerű fordítása a magyarul megjelent műnek, hanem több, korábban még egyáltalán nem publikált, a közelmúltban elhangzott beszédet, a legutóbbi időben született, tanulmányt, cikket is tartalmaz. Kiválóan összegezi, Martonyi János világlátását, amely egyszere hazafias, nemzeti, konzervatív-szabadelvű, és euróatlanti elkötelezettségű. Külügyminiszterként ma már több, mint huszonöt éve megfogalmazott gondolatai aktuálisan csengenek ma is. „Európa lényege a sokszínűségben áll. Ha ezt a sokszínűséget, sok fajta kulturális és nyelvi hagyományt elveszíti, vagy akár csak tompul ez a sokszínűség, Európa elveszti saját önazonosságát. Következésképpen európai egység a nemzeti önazonosság, a nemzet fennmaradása és erősödése nélkül nincs, és nem is lesz.”

A könyvben két fő szempont szerint kerültek válogatásra az írások. Egyrészt elmúlt századok perspektívájából, másrészt regionalizmus és a globalizmus kontextusából vizsgálja Európát, Közép-Európát és Magyarország helyzetét. Mindezt úgy, hogy kisebb kiegészítésekkel, a történelmi összefüggések  jól érthetők legyenek a francia nyelvű közönség számára is.

Gyakran beszélünk arról, hogy az Öreg Kontinens karakterét három domb, a jeruzsálemi Golgota, az athéni Akropolisz és a római Capitolium alakította. Ez utóbbi látható könyvünk címlapján, hiszen a római jog, az erre épülő jogi gondolkodás, és az e helyen, a Római Szerződéssel elinduló európai integráció Martonyi János életművének talán legfontosabb témái.

A szerző fontosnak tartja az Európai Unió történelmi alapjaihoz való visszatérést, beemeli európai alapító atyák körébe Jean Monnet, Robert Schuman és mások társaságába Habsburg Ottót is, aki az Osztrák-Magyar Monarchia egykori trónörököseként, 20 éves EP képviselői tapasztalattal jól érzékelte, hogy a történelmi, kulturális és spirituális alapok nélkül nem épülhet Európa. A budapesti Habsburg Ottó Alapítvány e kötettel tiszteleg a 80 éves Martonyi János előtt.

 


 

ISBN: 9789636530754

Szerző: Martonyi János

Megjelenés éve: 2024

Kiadó: Ludovika Egyetemi Kiadó és Habsburg Ottó Alapítvány

Kiadás helye: Budapest

Nyelv: Francia

Terjedelem: 188