Az Oszakai Világkiállítás mesterséges szigete valaha szemétlerakó volt, amelyet jelentős infrastrukturális fejlesztéssel alakítottak alkalmas helyszínné, egyúttal az egyik fontos városi metróvonal végállomásává. A területet Sou Fujimoto, a városligeti Magyar Zene Házát is tervező építész, hagyományos japán épületeket idéző monumentális faszerkezetével vették körül, ami kilátóként is szolgál az Expo területére és az azt körülvevő lagúnás tengermellékre.
A világkiállításon 161 ország képviselteti magát önálló pavilonokkal, vagy olyan nagyobb terekben, ahol egy-egy kisebb-nagyobb stand áll rendelkezésre a bemutatkozáshoz. A nemzeti önképalkotás igen széles skálán mozog tehát: a gigantikus, önmagukban is műalkotásnak tekinthető épületektől a szerény, csupán prospektusokat terjesztő pultokig ki-ki ambíciója és/vagy költségvetési lehetőségei szerint jelenik meg a nagy seregszemlén. Az épületek belvilága is nagyon különböző. Japán a természeti értékek megőrzésének lehetőségét mutatja be az új technológiák által, Kína sajátosan keveri az ősi kultúrából eredő öntudatot a politikai üzenetekkel és a modernitás iránti elkötelezettséggel. Közép-Európa képviselői inkább az érzelmekre és az érzékekre kívánnak hatni, ami az amúgy is túltechnicizált világban élő japán közönségnél kétségkívül sikert arat. A csehek egy kortárs művésszel festtették ki az egy nagy körkörös feljáróból álló pavilonjukat, ahol a végcél egy teljesen kommersz söröző. Románia szép tájakat mutat be, miközben egy nem véletlenül nem közismert zeneszerző vonósnégyesét hallgathatjuk élőben. Magyarország a Tavaszi szél vizet áraszt élő előadásával és a Miska vendéglővel domborít, láthatóan eredményesen szólítva meg a türelmesen várakozó közönséget. Tartalmi információ nemigen zavarja meg a műélvezetet, hacsak a lépcsőház falán megjelenő magyar találmányokra nem figyel fel a nagyérdemű. Ausztria ügyesen kombinálja a „Mozart alpesi hazájához” kapcsolódó sztereotípiákat a modern technika vívmányaival – számos alkalommal az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka iránt ébresztve nosztalgiát. A „Composing the future” mottója fölött jól megfér egymással az elektronikusan felturbózott Bösendorfer zongora, Erzsébet királynő, vagyis Sisi, mint örök ikon, a páneurópai mozgalmat elindító Coudenhove-Kalergi gróf japán születésű édesanyja és – látványos újdonság ez a hivatalos Ausztria megjelenésében – Habsburg Ottó röviden felbukkanó portréja. Amikor aztán „Esterházy” feliratú kötényben kínálgatják a (japán) császármorzsát, végképp kézzelfoghatóvá válik a közép-európai összetartozás – még ha ebben a teljességgel mesterkélt formában is.
Ezúton is köszönjük, hogy Alapítványunk meghívást kapott a magyar pavilonba, és hogy – az egyébként épp az osztrákokét egy nappal követő – magyar nemzeti napon Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége is megtekintette japán és angol nyelvű kiállításunkat, a 2024 szeptemberében Tokióban bemutatott anyag rövidített változatát. Amint arról a sajtó is beszámolt, a másnapi kerekasztal-beszélgetés jelentős japán érdeklődés mellett zajlott le, több egyetem képviselője jelezte, hogy szívesen fogadnák a Habsburg Ottó életéről és japán kapcsolatairól szóló kiállítást. Az eszmecsere során Habsburg György személyes emlékeit osztotta meg az édesapjával közös, Japánban tett látogatásokról, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pedig az európai politikus érdemeit méltatta. Eiichiro Tokumoto újságíró barátunk legújabb kutatásainak eredményeibe engedett bepillantást, felelevenítve azt a történelmi pillanatot, amikor Habsburg Ottó segítségével létrejött a Liberális Demokrata Párt jelöltjének, a későbbi miniszterelnök Kakuei Tanakának a találkozója Henry Kissingerrel – így mozdítva elő azt, hogy a japán politikus nagyobb nemzetközi támogatottságról tudjon számot adni a választási kampányában. A történet aktualitása, hogy később Kakuei Tanaka lett a jelenlegi japán miniszterelnök, Shigeru Ishiba legfőbb politikai mentora.
A japán külpolitika számára kulcskérdés, hogy megtalálja azokat a személyeket, csatornákat, akik és amelyek segítenek növelni az ország nemzetközi mozgásterét, gazdasági kapcsolatait. Ezért is övezi ilyen nagy érdeklődés a névadónkkal kapcsolatos eseményeket, információkat. Az Expo nemzetközi találkozási pontként ezért ilyen jelentős alkalom. 1970-ben már rendeztek egy világkiállítást Oszakában, amikor a II. világháborút követően először kapott bemutatkozási lehetőséget a modern, demokratikus Japán a világ szélesebb közvéleménye előtt. A szigetország 2005-ben Nagoyában a környezetvédelem élharcosaként láttatta magát – így jelezve, hogy osztja a nyugati világ civilizációs gondjait. A mostani Expo a jövő társadalmának tervezését tematizálja, ami nemes cél, kérdés persze, hogy az adott műfaji keretekben nem túl ambiciózus-e. A magyar pavilonban számos, a mienkhez hasonló program valósult meg, amelyek többnyire modern hazai megoldásokat, műszaki innovációkat, kortárs építészeti, művészeti, felsőoktatási projekteket mutatnak be. A visszajelzések alapján hasznos volt, hogy felvázoltuk Japán Európához fűződő kapcsolatainak alakulását – egyfajta háttérként a jelenlegi kihívásokhoz.
Ismételten köszönjük Merényi Krisztinának, a tokiói Liszt Intézet igazgatójának, valamint Horváth Szilvia és Török Barbara, az Oszakai Világkiállítás magyar pavilonja munkatársainak segítségét! Hálásak vagyunk Eiichiro Tokumotonak is, hogy újabb és újabb részletekkel ismertet meg minket Habsburg Ottó és Japán kapcsolatait illetően – örülünk a további együttműködésnek!
Fotók: EXPO 2025 Magyarország/Mudra László
