Az elmúlt évben – elsősorban Winston Churchill születésének 150. évfordulója apropóján – megkíséreltük Habsburg Ottó brit kapcsolatainak feltérképezését. Ennek keretében júniusi rendezvényünk margóján lehetőségünk nyílt személyesen is találkozni Adam Fergussonnal. A volt európai parlamenti képviselő londoni otthonában fogadott bennünket, és egy oral history interjú keretében megosztotta velünk közéleti tapasztalatait és élményeit, izgalmas betekintést nyújtva a hidegháború utolsó évtizedeinek brit és európai politikai összefüggéseibe. A beszélgetés emellett elősegítette az első közvetlenül választott Európai Parlament működésének és belső erőviszonyainak mélyebb megértését, illetve jelentősen hozzájárult Habsburg Ottó politikai munkásságának kontextualizálásához is. Rávilágított továbbá az európai integráció jelenlegi problémáinak gyökereire, és arra, hogy az elmúlt évek turbulenciái – különösen a brexit – miként formálják a kontinens arculatát. A találkozó során ugyanakkor nem csupán az európai konzervatív ikonosztáz érdekes alakját, hanem egy igazi reneszánsz embert ismerhettünk meg, aki nemcsak a „polisz” ügyeiben és a „filosz” világában mozog otthonosan, de – és ez a nappali enteriőrjéből azonnal nyilvánvalóvá vált – akinek életében a képzőművészetek és a zene szintén fontos helyet tölt be.
Adam Fergusson és Habsburg Ottó, Loch Lomond, Skócia, 1983 körül
Fotó: HOAL
„Az általam benyújtott határozati javaslat, amely az ülésteremben egy »üres szék« létrehozását célozza az európai, ám önrendelkezési jogukat ideiglenesen gyakorolni nem képes nemzeteket szimbolizálva, jelenleg a Politikai Ügyek Bizottsága előtt van. Az indítvány jelentéstevője Fergusson képviselő úr, egy igazi szövetséges, aki teljes mértékben támogatja az ügyet.” – ezekkel a szavakkal foglalta össze Habsburg Ottó 1980 nyarán a Páneurópai Mozgalom tagjainak szánt beszámolójában annak a gesztusnak a lényegét, amely a kelet-közép-európai, szovjet befolyás alatt álló országok jelképes képviseletére irányult. Az egykori trónörökös szavaiból világosan kiderül, hogy ebben a kezdeményezésben az egyik legfőbb partnere a skót származású európai parlamenti képviselő, Adam Fergusson volt, akinek ötéves mandátuma alatt jelentős része volt számos, névadónk által különösen fontosnak tartott kérdés előmozdításában.
Az 1932-ben született Adam Fergusson számára a közügyekben való szerepvállalás – Habsburg Ottóhoz hasonlóan – egyfajta otthonról hozott hivatás volt. Ősei évszázadokon át aktívak voltak a skót és brit közéletben, ugyanakkor politikai szocializációját minden bizonnyal közeli felmenőinek közszolgálati pályafutása formálta a legnagyobb mértékben: édesapja, Sir James Fergusson a Skót Nemzeti Levéltárat vezette két évtizeden keresztül, valamint szűkebb pátriájának királyi tisztviselője (lord-lieutenant) volt; nagyapja, a brit hadseregben tábornoki rangig jutó Sir Charles Fergusson, Új-Zéland kormányzójaként szolgált; míg dédapja, Sir James Fergusson, hosszú parlamenti pályafutása mellett bel- és külügyi államtitkárként, egyúttal Új-Zéland, Dél-Ausztrália és Bombay kormányzójaként is fungált.
A későbbi európai parlamenti képviselő felsőfokú tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen végezte, ahol történelem szakon szerzett diplomát, majd karrierjét neves brit napilapok szerkesztőségeinél kezdte. Az eredetileg gazdasági és külpolitikai újságírással foglalkozó Fergussont két könyve tette széles körben ismertté: az 1970-es évek elején megjelent polemikus írása, a The Sack of Bath. A Record and an Indictment, amely új impulzust adott az építészeti örökségvédelemnek Nagy-Britanniában, illetve az évtized közepén publikált When Money Dies. The Nightmare of the Weimar Collapse című opusz, amely idővel a gazdaságtörténeti irodalom egyik bestsellerévé vált. Utóbbi a német gazdaság első világháború utáni válságjelenségeit (növekvő államadósság, hiperinfláció) vizsgálta, azonban megjelenésekor – az első olajválság következtében kialakult gazdasági megtorpanás közepette – nem csupán történeti elemzésként keltett figyelmet, hanem sajátos aktualitással is bírt. A mű világhírnevet a 2008-as nemzetközi pénzügyi összeomlás révén szerzett, mivel tanulságai ismételten rávilágítottak a monetáris rendszer törékenységére és a gazdasági válságok politikai és társadalmi következményeinek veszélyeire.
Az Európai Magyar gimnázium (Kastl) küldöttségének látogatása 1990 júliusában
Fotó: EUROPARL Multimedia
A hetvenes évek nemcsak írói, hanem politikai sikereket is hoztak Fergusson számára, hiszen 1979-től (egy hagyományosan munkáspárti körzetet megnyerve) öt éven át a brit konzervatívok színeiben képviselte hazáját az Európai Parlamentben. Hamarosan világossá vált, hogy politikai krédója sok tekintetben egyezik Habsburg Ottóéval: az emberi és kisebbségi jogok védelme mellett – amint azt az ülésteremben elhelyezett „üres szék” szimbolikus gesztusa is mutatja – az egyesült Európa megteremtésén fáradozott egy olyan időszakban, amikor ennek politikai realitása még aligha látszott.
Az Európai Demokraták frakciójának – az Európai Konzervatívok és Reformisták elődpártjáról van szó – prominens képviselőjeként jelentős befolyása volt a közös kül- és biztonságpolitika, valamint az egyre inkább egységesülő európai piac és intézményrendszer formálásában. A külügyi, akkori nevén politikai ügyek bizottságának tagjaként pedig az afganisztáni és lengyelországi eseményekre reagálva a Szovjetunióval és a kelet-közép-európai kommunista rezsimekkel szembeni keményebb fellépést szorgalmazta, továbbá szkeptikus volt az Európai Gazdasági Közösség és a szocialista blokk országai közötti egyre szorosabb gazdasági együttműködéssel kapcsolatban. Erőfeszítéseiben segítségére volt az a Habsburg Ottó köré szerveződő politikai koalíció is, amelynek lényeges szerepe volt a kulcsfontosságú ügyekben szükséges parlamenti támogatás elérésében. „A nem szocialista frakciók négy meghatározó képviselője, nevezetesen de la Malène (gaulleisták), Fergusson (konzervatívok) és Haagerup (liberálisok) közötti együttműködés ma már olyan jól működik, hogy szinte egységes fellépésről beszélhetünk” – írta az egykori trónörökös erről a parlamenti informális szövetségről, amely a pártokon és nemzeti érdekeken átívelő együttműködés inspiráló példája.
Habsburg Ottó és Adam Fergusson kapcsolatának számos figyelemre méltó momentuma volt, a legérdekesebb talán mégis az az 1983 őszi skóciai látogatás, amikor névadónk ellátogatott skót szövetségesének választókörzetébe (Strathclyde West). A kétnapos út alatt Habsburg Ottó találkozott a helyi politikai és gazdasági elit számos képviselőjével, és ismét bizonyította, hogy karizmatikus személyiségével, eleganciájával és humorával mekkora hatást tud gyakorolni a közélet iránt érdeklődő hallgatóságra. Köszönőlevelében Fergusson így írt politikustársának: „Lelkes és elkötelezett skót támogatói bázist sikerült megnyerned, miközben mély benyomást tettél a párt számos jelenlévő tagjára az európai integrációval kapcsolatos olyan elképzelésekkel és gondolatokkal, amelyekről korábban vagy egyáltalán nem hallottak, vagy amelyeket nem igazán értettek.”
Fotó: Adam Fergusson gyűjteménye
Az európai integráció érdekében végzett közös erőfeszítéseik során meggyőződéssel vallották – és ez nemcsak Habsburg Ottó nyolcvanas évekbeli skót közönsége számára volt tanulságos, de a mai politikai viták esetében sem érdektelen –, hogy komoly kockázata van annak a mesterséges és sarkos dichotómiának, amely a szuverenista (független nemzetállamok közötti együttműködés) és a föderalista (központosított szuperállam) megközelítést állítja szembe egymással, mintha egyáltalán nem léteznének hiteles és működőképes köztes lehetőségek az európai együttműködés számára.
Parlamenti mandátumának végével a konzervatív politikus öt éven át Geoffrey Howe külügyminiszter európai ügyekkel foglalkozó különleges tanácsadójaként tevékenykedett. Ebben a tisztségben Fergusson olyan veterán tory munkáját támogatta, aki az európai integráció egyik meghatározó képviselője volt a brit kormányon belül, gyakran ellentétbe kerülve ezzel saját párttársaival és miniszterelnökének szkeptikus nézeteivel is. Kapcsolata Habsburg Ottóval ugyanakkor ez idő alatt sem szakadt meg, ráadásul a Páneurópai Mozgalom egyik meghatározó tagjaként és alelnökeként a szervezet munkájának is fontos szereplője maradt.
A kétezres évek elején kelt egyik utolsó levelében Habsburg Ottó még egyszer köszönetet mond egykori harcostársának: „Az Európai Unió bővítése, amelyért közösen is dolgozhattunk, hamarosan újabb mérföldkőhöz ér. A felszabadult országok polgáraként szeretném őszinte hálámat kifejezni az ügyben tett erőfeszítéseidért.” A bő két évtizede az Európai Unió tagjává vált Magyarország sokat köszönhet kettejük következetes és áldozatos munkájának, amely sok tekintetben hozzájárult hazánk sikeres integrációjához is.
Az egykori képviselővel készített interjú számos mozzanatra és folyamatra rávilágított, amelyek a Habsburg Ottóról szóló monográfiákban, valamint az Európai Parlament munkáját bemutató forrásokban nem, vagy csak érintőlegesen szerepelnek. A júniusban felvett beszélgetés szerkesztett változata, valamint a két politikus közötti több évtizedes levelezés az Alapítvány archívumában elérhető és kutatható. A beszélgetés vonalvezetőjeként szolgáló, Adam Fergusson által jegyzett visszaemlékezés magyar fordítását pedig az alábbiakban közöljük:
Kocsev Bence
Adam Fergusson adománya_v2
