Az egykori trónörökös, aki családjával 1929 és 1940 között Belgiumban élt, az idén 600 éves Leuveni Katolikus Egyetem diákja volt. Tanulmányait a híres universitas jogi karán, a politológia és társadalomtudományi tanszéken végezte, itt írta doktori értekezését Coutumes et droits successoraux de la classe paysanne et l’indivision des propriétés rurales en Autriche (A paraszti osztály szokásai és öröklési jogai, valamint a vidéki birtokok osztatlan tulajdonjoga Ausztriában) címmel. Disszertációjának megvédésre kilencven évvel ezelőtt, 1935. június 27-én került sor. A dolgozat és a védés nyelve is francia volt. Az esemény a Leuveni Katolikus Egyetem dísztermében, az ún. Lakenhalban zajlott; a Naamsestraat 22. szám alatt álló épület a város posztószövő céhei részére épült 1317-ben, de a 15. század óta az egyetem használatában áll.
A doktori védésen népes bizottság vett részt; a korabeli sajtó beszámolója szerint a kar 12 tanára volt jelen.[1] Az ülést Léon H. Dupriez (1901–1986) dékán, közgazdász professzor vezette le, aki öt évvel korábban szerezte meg saját doktori fokozatát. Dupriez rövid ideig a Belga Nemzeti Bank munkatársa is volt, de 1930 és 1972 között megszakítás nélkül a Leuveni Egyetem oktatójaként dolgozott. Szakmai munkásságát az elvont közgazdaságtudománnyal szemben a gyakorlatias megoldások keresése és a statisztikai adatok hatékonyabb felhasználása jellemezte. Módszere hatással volt Habsburg Ottó dolgozatára is. Dupriez szoros kapcsolatban állt az ekkor éppen belga miniszterelnökként tevékenykedő Paul van Zeelanddal (1893–1973), a katolikus ügyvéd politikussal, akivel később Habsburg Ottó is jó viszonyt ápolt.
A záróvizsgán a dékán mellett Ottó mindkét témavezető tanára jelen volt. Belga részről a flamand politikus, Frans L. Brusselmans (1893–1967) jogászprofesszor, a katolikus párt és a Belga Gazdaszövetség tagja, valamint a korszak legismertebb német agrárközgazdásza, Max Sering (1857–1939). Ez utóbbi szaktekintély a Berlini Egyetemen oktatott, éveken át kísérte Habsburg Ottó munkáját, és Németországba is meghívta a disszertáció elkészítéséhez szükséges források összegyűjtésére. A védésen részt vett a Habsburg családhoz közel álló Charles Terlinden őrgróf (1876–1972) is, a Leuveni Egyetem történész tanára, aki emellett jogi, politikai és társadalomtudományi doktori fokozattal rendelkezett. Terlinden mindkét felesége – első hitvese korán meghalt – révén a belga politikai elit tagja volt, miközben számos, elsősorban a katolikus egyházhoz köthető közéleti mozgalomban vállalt részt. Az európai egység mellett elkötelezett és erősen antibolsevista nézetei nagy hatást gyakoroltak Habsburg Ottóra, aki felkérte őt, hogy lektorálja disszertációját. A dolgozat kiadott változatában külön köszönetet mondott Terlinden őrgrófnak ezért a segítségért, 1954-ben pedig Habsburg Ottó aranygyapjas lovaggá ütötte, hálából a családnak tett szolgálataiért.
A hallgatóság körében találjuk az egykori trónörökös teljes családját: édesanyját, Zita császár és királynét, valamint Ottó hét testvérét. A doktori védést nagy figyelemmel követte a legidősebb nővére, Adelheid főhercegnő, aki három évvel később ugyanezen a karon védte meg disszertációját. Az eseményen részt vett továbbá több rokon, így Bourbon-Pármai Isabelle hercegnő és Bourbon-Pármai Xavér herceg. Ausztriából Hans Karl von Zeßner-Spitzenberg báró (1885–1938), képviselő, közgazdász, a Bécsi Egyetem tanára érkezett, aki három évvel később a nemzetiszocialista terror áldozata lett. Ott volt egyúttal Leuvenben Erwein Lobkowicz herceg (1887–1965), illetve a trónörökös nevelője, Heinrich von Degenfeld gróf (1890–1978) is. Magyar részről gróf Zichy János (1868–1944), egykori oktatási miniszter, Habsburg Ottó magyar tanrendjének összeállítója és érettségi bizottságának elnöke; gróf Cziráky József (1883–1960), legitimista politikus, császári és királyi kamarás, aki a Habsburg család megmaradt magyarországi vagyonát kezelte, illetve gróf Pálffy Géza földbirtokos (1900–1952), a magyar legitimista politikai csoport meghatározó tagja és az ugyancsak királypárti Griger Miklós apátplébános (1880–1938), aki a korszakban több cikluson át volt nemzetgyűlési képviselő. Habsburg Ottó pannonhalmi bencés tanárai közül Weber Jácint (1876–1939) és Blazovich Jákó (1886–1952) atyák jöttek el, hogy meghallgassák egykori tanítványuk doktori védését.
A Leuveni Egyetem dísztermében összegyűlteket Paulin Ladeuze püspök, az egyetem rektora köszöntötte. Kedves szavakkal üdvözölte a jelölt jelenlévő édesanyját, Zita császár és királynét.[2] Beszédében emlékeztetett Belgium (korábban Németalföld) és a Habsburg-ház századokon átívelő történeti kapcsolataira, és Izabella spanyol infánsnőnek, II. Fülöp leányának és férjének, Albert főhercegnek 1617-ben az egyetemen tett látogatására. Az illusztris vendégeket ugyanis egykoron éppen abban a teremben fogadták, ahol Habsburg Ottó doktori védése zajlott.
A köszöntő szavak után a disszertáció bírálóinak meglátásai hangzottak el, a 358 oldalas dolgozat értékelését Dupriez professzor foglalta össze. Habsburg Ottó az észrevételekre másfél órás, összefüggő előadásban felelt, rekapitulálva kutatásai legfontosabb eredményeit. Kifejtette: alapvető nemzeti érdek, hogy a középnagyságú paraszti birtokok osztatlanul megőrződjenek egy család kezén, és ennek segítése az államnak is érdeke, különben a kisgazda réteg elszegényedik, „elproletarizálódik”, aminek súlyos társadalmi következményei lehetnek. A bizottság elfogadta az egykori trónörökös válaszait.
A védés második részében Habsburg Ottónak az értekezés tárgyával kapcsolatos három témakörben kellett bizonyítania felkészültségét. Elsőként a dunai országok gazdasági fejlődésének kérdéseiről, lehetséges együttműködési formáiról kellett beszélnie. A következő az új osztrák köztársasági alkotmány demokráciafelfogását tárgyalta. Végül Habsburg Ottónak a magyar Alföld újraerdősítési elképzeléseiről, illetve a tervgazdálkodási rendszer dilemmáiról kellett véleményt mondania. Mint arról az egykori trónörökös később beszámolt, a védés alkalmából a magyar falukutatók számos írását elolvasta.[3] A dolgozat megalkotása és az alapos felkészülés érdekében Steenockerzeelből Degenfeld gróf társaságában visszavonult a tengerparti Wenduyne helységbe,[4] ahol kizárólag a munkára koncentrált. Így született meg a doktori értekezés, amelyet a vizsgabizottság elismeréssel fogadott.
A professzorok a három témakörre adott válaszaival is nagyon elégedettek voltak, s így a bizottság egyhangúan kiváló minősítést javasolt. Habsburg Ottó végig kitűnő eredménnyel végezte egyetemi tanulmányait, szigorlata is remekül sikerült, és védését is a legjobb érdemjeggyel jutalmazták. Az egykori trónörökös ráadásul a ritka kitüntetésben részesült, hogy az értékelésbe az „avec la plus grande distenction”, vagyis a „legmagasabb kitüntetéssel” kifejezés került. A doktorrá avatási szertartást az egyetem köztiszteletben álló rektora, Ladeuze püspök végezte, amely után a jelenlévő tanárok egyenként gratuláltak Habsburg Ottónak. Az egyetemi ceremónia estéjén Steenockerzeelben, a Ham-kastélyban ünnepi vacsorán köszöntötték a diplomás királyi herceget. Róbert főherceg pohárköszöntőjében azt emelte ki, hogy bátyja az első olyan Habsburg trónörökös, aki saját jogon kapott doktori fokozatot. Ezt egyik tanára azzal egészítette ki, hogy valószínűleg a világon is az első trónörökös, aki szabályszerűen jutott a legmagasabb fokozatú egyetemi oklevélhez.
Habsburg Ottó 90 évvel ezelőtti kitüntetése egy új korszak nyitányát is jelentette, ahol a származás önmagában már nem volt elegendő a tudományos címek megszerzésére. Az egykori koronaherceg által elemzett gazdasági és szociális kérdések későbbi pályafutásában is meghatározó szerepet játszottak.
Fejérdy Gergely
[1] Hogyan tette le Ottó király doktori vizsgáját a louvaini egyetemen. Magyarság, 1935. július 2., 8.
[2] L’archiduc Otto Docteur en Science Politiques et Sociales de l’Université de Louvain. La Libre de Belgique, 1935. június 30., 6.
[3] Habsburg Ottó: Hogyan tanultam meg magyarul? Új Európa, 1962, 7, 5–6.
[4] Csonka Emil: Habsburg Ottó. Egy különös sors története. München, Új Európa, 1972, 70.
