Az utolsó magyar trónörökös és a zsidóság kapcsolatáról szólva mindenekelőtt meg kell említeni aktív közreműködését az embermentésben, a német megszállás alatt álló Franciaországban. Azok a kalandregénybe illő történések, melyek során az utolsó magyar trónörökös olykor a saját életét is kockáztatta, mindenképpen hitelesítik azokat a sorokat, amelyeket hosszú pályafutása során a zsidósággal kapcsolatban leírt, nyilatkozataiban elmondott.
Habsburg Ottó, aki a dinasztikus hagyományba nem pusztán beleszületett, hanem történetírói, politikusi munkássága során igyekezett erre reflektálni is, több írásában is foglalkozik a zsidóság történelmi szerepével a Habsburg birodalom kialakulása, különösen V. Károly uralkodása során. A Die Reichsidee (1986), vagyis A birodalmi gondolat című könyvében, melyben az európai integráció történelmi előképeit elemzi, külön fejezetet szentel a kérdésnek „Zsidó gyökereink” címmel. Kifejti, hogy a biblikus hagyományban nem lehet elválasztani egymástól az ó- és újszövetségi elemeket. A történeti összefüggéseket áttekintve elismeri, hogy saját felmenői uralkodásának ideje alatt változatos formát mutatott a zsidósághoz való viszony, a teljes egyenjogúság biztosításától, az – elsősorban a keleti tartományokban történt – nyílt diszkriminációig, pogromokig. A 18–19. századi zsidó emancipációról szólva érdekes párhuzamba állítja a zsidóságot és az arisztokratákat, mint „nemzetek feletti elemeket”, akiket a nemzeti gondolat előretörésének idején könnyű volt ellenségnek kikiáltani. Kiemeli a zsidó származású katonák hősiességét és önfeláldozását az I. világháború során, és a zsidó írók döntő szerepét abban, hogy széles körben megértessék „a régi Ausztria” népeket összekötő szerepét. Itt külön is utal Joseph Rothra, aki a harmincas években nemcsak olyan kiváló, a Monarchiára nosztalgikusan emlékező regényeket írt meg, mint a Radetzky-induló, vagy A kapucinus kripta, hanem aktív legitimistaként, Ottóval Párizsban szoros kapcsolatot tartva igyekezett előmozdítani a trónörökös ausztriai visszatérését is. Ebből közismerten nem lett semmi, a náci Németország Ausztria 1938-as megszállását sokat mondóan „Operation Otto”-nak nevezte el.
Habsburg Ottó és a zsidóság legújabb kori kapcsolatával, a zsidó államról kialakított képével összefüggésben Alapítványunk archívuma őriz egy levélváltást Kenedy Ferenc, egykori budapesti ügyvéd, a Tel Avivban megjelenő Új Kelet, valamint Hét című lapok munkatársa és az utolsó magyar trónörökös között. Kenedy 1959. július 28-án Tel Avivban keltezett német nyelvű levelében – melynek megszólítása „Kronprinz”, vagyis Trónörökös, stílusában pedig mindvégig megőrzi a „hű alattvaló” hangnemét –, nyolc kérdést intéz Ottóhoz. Ezek leginkább Izrael állam szerepére, jelentőségére, a zsidókérdés esetleges aktualitására, a Habsburg-dinasztia és a közép-európai zsidó közösség viszonyára vonatkoznak, de Kenedy érdeklődik Horthy Miklósról kialakult véleménye, mindennapi elfoglaltságai és a világpolitika lehetséges alakulása iránt is. Az újságíró végezetül felteszi a kérdést: „Milyen üzenetet küld Felséged az izraeli magyar zsidóknak, akik valaha a Monarchia alattvalói voltak?”
Ottó postafordultával válaszol, részletesen reagálva a feltett kérdésekre. Leírja, hogy mindig nagy figyelemmel követte a zsidó állam létrejöttét, hisz a cionista gondolat modern formája „a mi Duna-völgyi hazánkban” született. A legfontosabb tanulság az – írja –, hogy hittel és elszántsággal azt is meg lehet valósítani, ami korábban lehetetlennek tűnt. Ez mutatja a mindenkori realizmus félrevezető voltát, ami mindig csak a kézzelfogható adottságokkal számol. Habsburg Ottó írásainak ismeretében nem nehéz e sorok közül kiolvasni a kommunista rendszer megdönthetőségébe vetett hit fontosságának üzenetét. Bevallja, hogy inkognitóban járt már Izraelben, ahová azonban mindenképpen vissza kíván térni. Kíváncsiságának elsődleges oka a különböző kultúrák együttélését lehetővé tevő berendezkedés, és az, hogy ott a szocialista és a liberális eszmék, állam- és gazdaságszervezési gyakorlatok láthatóan békésen megférnek egymás mellett.
Habsburg Ottó a nácizmus bukása után sehol a kontinensen nem látja fenyegetőnek a túlzott nacionalizmus veszélyét. „Az idők jeleit” figyelve arra a következtetésre jut, hogy „az ún. zsidókérdés elveszíti jelentőségét”. Hiszen – és itt már-már nosztalgikusan tekint vissza a Monarchiára – a Duna mentén egykor bebizonyosodott: lehetséges a törvény előtti egyenlőség származástól, vallási hovatartozástól függetlenül. Az egykori uralkodóház feje a Duna-melléki zsidóság nemzetközi karakterével magyarázza, hogy „megértették a ’Donaureich’ mélyebb értelmét”, melyet a „dinasztia” mindig nagy megértéssel, a zsidóság jogainak elismerésével igazolt vissza. I. Ferenc József időszakának említése mellett kiemeli a tórára esküt tevő Vázsonyi Vilmos, édesapja, IV. Károly „munkatársának” kiválóságát, akinek lojalitása számára a nehéz időkben is kitartó alattvalói hűséget példázta. (…)
A cikk teljes terjedelmében elérhető a www.szombat.org honlapon.
