Hans Karl von Zeßner-Spitzenberg a csehországi Dobritschanban, egy, a császári udvarhoz több szálon is kötődő, ősi luxemburgi eredetű, Habsburg-hű cseh bárói családba született. Édesapja, Heinrich von Zeßner-Spitzenberg[1] császári és királyi kamarás, nagybirtokos volt, unokatestvére, Eleonore Nostitz-Rieneck[2] házasságkötéséig Zita királyné udvarhölgyeként szolgált. Ledochówski grófot,[3] a császári gyermekek lovaglótanárát, IV. Károly korábbi szárnysegédjét szintén rokoni szálak fűzték a családhoz. Wallis gróf,[4] az utolsó osztrák császár egykori nevelője pedig családi jóbarát volt.[5] A Habsburg-házhoz való ragaszkodás és az uralkodó szolgálata hagyományosan fontos volt a számukra. Hans Karl von Zessner-Spitzenberg 1906-ban találkozott először a későbbi császárral, amikor Károly a 7. számú dragonyos csapattesttel Dobritschan mellett állomásozott. A főherceg Lobkowitz herceg[6] kíséretében érkezett a Zeßner-Spitzenberg család kastélyába, ahol egy rövid uzsonnát követően Hans Karl Zeßner-Spitzenberg kíséretében sétált a parkban, teniszezett, és a vacsora után tért vissza állomáshelyére. Naplójában Zeßner-Spitzenberg így számol be a látogatásról: „Károly főherceg mindannyiunkra nagyon jó benyomást tett; inkább nyugodt és csendes volt, mindenféle gőgösség nélkül, néha talán egy kissé gyermeteg. Természetesen ez a látogatás nagy feltűnést keltett a faluban.”[7]
A látogatás idején Hans Karl von Zeßner-Spitzenberg már egyetemi hallgató volt. A prágai Károly Ferdinánd Egyetemen jogot tanult, és 1909. július 2-án doktorátus szerzett. Tanulmányai befejeztével a prágai császári és királyi kormányzói hivatal közigazgatási szolgálatában vállalt gyakornoki állást, amelyet két évre megszakított, hogy Berlinben közgazdaságot tanuljon. Ez utóbbi tudományterületen doktori disszertációját Max Sering[8] vezetése alatt Városi-ipari koncentráció és vidéki elvándorlás Csehországban, 1880-1900 címmel írta. 1912-ben, második doktori címének megszerzése után visszatért Prágába, egy évvel később pedig a bécsi Központi Statisztikai Bizottság Mezőgazdasági Statisztikai Osztályán dolgozott. 1918 májusában miniszterhelyettesé nevezték ki a Császári és Királyi Mezőgazdasági Minisztériumban, és állását a Monarchia bukását követően is megtarthatta.[9]
Nem sokkal később, 1920-ban az általános és osztrák közigazgatási jogból habilitált a bécsi Hochschule für Bodenkultur-on. Dolgozatában a hangsúlyt a vidéki lakosság életkörülményeinek és munkafeltételeinek jobb megértése kapta, valamint vizsgálta a mezőgazdasági üzem és a benne dolgozó bérmunkások érdekegyensúlyát. Tanulmányában a szociális helyzetet tekintve a korszakhoz képest előrelátó szempontokat fogalmazott meg. Ilyenek voltak például a mezőgazdasági dolgozók részére egészségbiztosítási pénztár bevezetése, a vidéki napszámosok nyugdíjrendszerének kialakítása, valamint a mezőgazdasági munkások nyilvános képviselete önálló szekcióként a tartományi munkáskamarában.[10]
Az egyetemi oktatói időszak fontos volt az életében, ezzel kapcsolatban naplójában nem egyszer feljegyezte, hogy állása tökéletes platformot biztosít számára katolikus hitének és politika iránti lelkesedésének átadására,[11] valamint a jó ügyek előmozdítására.[12]
Balról jobbra: Cziráky József gróf, Heinrich Degenfeld gróf, Zichy János gróf, Habsburg Ottó, Hans Karl Zessner-Spitzenberg, Griger Miklós
1936, Steenokkerzeel, Belgium
A tanítás mellett másik szívügye a néhai császár, Károly családjának gyámolítása, illetve Ottó főherceg trónra segítése volt. Az I. világháborút követő nehéz időszakban is végig szoros kapcsolatot ápolt a Habsburg családdal, erről tanúskodnak IV. Károlyról,[13] a lequeitioi időszakról[14] vagy Habsburg Ottóról[15] írt életrajzi munkái is. A bensőséges viszonyt más részről az is bizonyítja, hogy visszatérő szereplője az Alapítvány által őrzött, a Habsburg-gyermekekről szóló naplóknak. Jó példa erre 1923. augusztus 11-étől 21-éig tartó látogatása, amely alatt Zeßner báró sokat játszott a gyermekekkel, illetve egy hajókiránduláson is részt vett a családdal.[16] A Lequeitioban tett látogatásokat a későbbiekben steenokkerzeeliek követték, ahol 1935-ben egyetlen osztrák professzorként részt vehetett Habsburg Ottó doktori védésén.
A két család élete az évek során a több ponton is összefonódott. Zeßner és Habsburg Ottó szorosan együttműködött az ausztriai náci hatalomátvétel megakadályozásában. Az Anschlusst megelőző éjszaka, 1938. március 11-éről 12-ére virradóra beszélt az egykori trónörökös utoljára Zeßnerrel. Telefonbeszélgetésükben Habsburg Ottó határozottan azt tanácsolta feltétlen ausztriai hívének, hogy személyes biztonsága érdekében hagyja el az országot. Zessner a súlyos döntés meghozatalának átgondolására két napot töltött egy Bécs külvárosában található kolostorban, ezt követően azonban hazatért a családjához. Még aznap saját maga jelentkezett a Gestapónál, de egyelőre hazaküldték, és csak március 18-án reggel tartóztatták le, miközben szentmisén vett részt a lakásától nem messze álló Fájdalmas Mária-templomban. 1938. április 29-én szállították át a tartományi bíróságra, ahonnan július 16-án Dachauba vitték. Az osztrák transzportokat különösen kegyetlen bánásmód jellemezte. Zeßnert az út során egy puskacsővel a veséjén találták el, sérülései fél hónappal később a halálához vezettek. Az SS rituáléjához tartozott, hogy az újonnan érkezett foglyoknak sorba kellett állniuk, és el kellett magyarázniuk, miért kerültek a dachaui koncentrációs táborba. Zeßner mindennemű félelem nélkül vallotta: „Mert az Istenbe és a Habsburg-ház vezetése alatt álló keresztény Ausztriába vetett hitben látom hazám függetlenségének és autonómiájának egyetlen zálogát.” Ez elég okot adott arra, hogy a tábor hírhedt 15-ös, elszigetelt blokkjába szállítsák, ahol rendkívül kemény fizikai munkát kellett végeznie. Július 30-án – bár a veséjét ért sérülés már nagyon megviselte, és 40 fokos láza volt – a déli hőségben kétórás büntetőmunkán kellett részt vennie; összeesett, és másnap a koncentrációs tábor gyengélkedőjén hunyt el, 53 éves korában.
Hans Karl von Zessner-Spitzenberg utolsó beszélgetése alkalmával „A feltámadás napján” szavakkal búcsúzott Habsburg Ottótól, utalva rá, hogy Ausztria függetlenné válása esetén újra találkoznak. Akkor még nem sejtette, hogy szavai végül a tényleges feltámadás idejét fogják jelenteni. A kétértelmű búcsú magába foglalta a báró egész életének kitartó munkáját, amellyel nemcsak a Habsburg-ház restaurációjáért, de Ausztria és Európa függetlenségéért is mindvégig hűségesen harcolt.
Hammer-Nacsa Anett
Zita királyné levele Hans Karl von Zessner Spitzenberg özvegyének[17]
Kedves, szegény bárónő! Nincs szükség szavakra, hogy elmondjam, milyen mélyen együtt érzek és osztozom a gyászban Önnel és gyermekeivel, valamint átérzem az Ön fájdalmát. Ily gyász, ily fájdalom előtt minden emberi vigasztalás elnémul; egyedül Isten adhat segítséget és erőt a megtört szívnek, a mélyen megsebzett léleknek. Ezért könyörgök esdeklőn hozzá! És az Istenanyához a Kereszt alatt is fordulok – ő, a Fájdalmak és az Irgalmasság Anyja tudja, milyen mélyen megtör minket a szenvedés, milyen megtépázottá válhat szegény szívünk. Irgalmas szeretettel gondoskodik Önről és gyermekeiről – a mártír özvegyéről és árváiról –, erőt és kitartást kívánok a kereszt nehéz útjához, amely a tövises elhagyatottságból a boldog örökkévalóságba vezet. Teljes szívemmel Önnel vagyok, kedves bárónő, hogy végig tudjon menni azon a gyötrelmes úton, amelyhez a szeretete és gyásza tárgya tartozik, és amelynek legnehezebb terhe a magány, és csak az Istenbe vetett bizalom és a mennyei boldogság gondolata adhat erőt a továbbhaladáshoz.
A szenvedés e szörnyű hónapjai alatt gyermekeim és én gondolatainkban és imáinkban állandóan Önnel és Zeßner báróval voltunk. Hogyan fogja most ő a legdicsőségesebb keresztény hősiességgel elszenvedett aggodalmat, fájdalmat és gyötrelmet dicsérni, melyek még közelebb vitték Isten trónjához, amelyet már élete során példamutató kötelességtudatával, önzetlen hűségével és a példaértékű katolicizmusával kiérdemelt. Micsoda páratlan mennyei korona fog majd ennek az Istenért és Egyházáért harcolónak készülni. Micsoda boldogságot érezhetett az elhunyt császár, hogy az örökkévalóságban várhatja leghűségesebb tisztelőjét, rendíthetetlen barátját, családja segítő támogatóját, hogy Isten trónja elé kísérhesse és megköszönhesse mindazt, amit Zeßner báró egész életében a császárért és a hazáért tett. Hogyan fognak most már szüntelenül együtt imádkozni azokért, akik a szívükhöz legközelebb állnak, a sajátjaikért és szeretett Ausztriájukért, ők, akiknek az életében oly hasonlóan mély a hit, az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom, a család iránti szeretet, a hazához való ragaszkodás, és a hazától távol eső halál.
A császár, mindannyian és Ausztria kimondhatatlanul sokat veszített a mi felejthetetlen Zeßner bárónkkal. Legbelül érezzük és tudjuk, hogy segítségét, barátságát és hűségét senki sem pótolhatja. A sok minden közül, amit soha nem fogok tudni imában eléggé megköszönni, kiemelkedik az elhunyt császár tiszteletére végzett munkája. Nem volt Zeßner báró előtt senki, aki olyan széles körben terjeszette volna férjem lelki nagyságának megértését, és annak valódi felismerését, amit ő népéért tett. Ha a világ és mindenekelőtt a haza lassanként és végtére is felismeri Károly császár igazi nagyságát, az Zeßner báró soha meg nem nyugvó munkájának, hűségének és szeretetének köszönhető. Amennyiben a hűség különleges áldás, akkor ezt az áldást a legnagyobb mértékben a számára kell odaítélni. És az, hogy Ön, kedves bárónő, és gyermekei ebben a hűségben nem maradnak el tőle, azt az bizonyítja, amit leánya, Ágnes írt azon a napon, amikor a halálhír megszakította szívét, amely őt ugyanolyan mártírrá tette mint Önt. Az Úristen vegye Önt, kedves bárónőm, és gyermekeit az Ő atyai karjaiba, óvja és vezesse önöket, amíg áldott módon újra nem találkoznak szentéletű elhunytjukkal. Ebbe az imába helyezem minden, nagy, mély hálámat Zeßner báróért.
Zita
(A levél kelt ’38. aug. 28-án)
[1] Zeßner-Spitzenberg, Heinrich von (1839–1922)
[2] Nostitz-Rieneck, Eleonore (1886–1922). Édesapja, Johann Wilhelm Hermann von Nostitz-Rieneck (1847–1915) és Hans Karl von Zeßner-Spitzenberg édesanyja, Henriette Nostitz-Rieneck (1846–1926) testvérek voltak.
[3] Ledochowski, Wladimir (1865–1933) ezredes, Károly szárnysegédje. Ledochowski édesanyja Isabella von Zeßner-Spitzenberg (1836–1927), Hans Karl von Zeßner-Spitzenberg édesapjának testvére.
[4] Wallis, Georg (1856–1928), 1894 és 1907 között Károly nevelője.
[5] Zeßner-Spitzenberg, Hans Karl: Bericht an die Gestapo. Mein Leben und Streben, Wien, 1938. A gépirathoz a szerző a leszármazottak jóvoltából jutott hozzá.
[6] Lobkowitz, Zdenko (1858–1933) az osztrák–magyar közös hadsereg tisztje, Károly nagykorúságától kezdve annak kamarása.
[7] Zeßner-Spitzenberg, Pius: Hans Karl Freiherr Zeßner-Spitzenberg. Ein Leben aus Glauben. Wien, [2003], 9. (A továbbiakban: Zeßner-Spitzenberg (2003))
[8] Sering, Max (1857–1939) német közgazdász, nemcsak Zeßner, de Habsburg Ottó is a tanítványai közé tartozott.
[9] Welan, Manfried: Hans Karl Zeßner-Spitzenberg. Jurist und Professor an der Hochschule für Bodenkultur. https://austria-forum.org/af/Wissenssammlungen/Essays/Recht/Hans_Karl_Zessner-Spitzenberg
[10] Welan, Manfried – Wohnout, Helmut: Hans Karl Zeßner-Spitzenberg – einer der ersten toten Österreicher in Dachau. https://austria-forum.org/af/Wissenssammlungen/Essays/Recht/Hans_Karl_Zessner-Spitzenberg1 (A letöltés ideje: 2025.01.22.)
[11] Zeßner-Spitzenberg (2003) 20.
[12] Welan, Manfried – Wohnout, Helmut: Hans Karl Zeßner-Spitzenberg – einer der ersten toten Österreicher in Dachau. https://austria-forum.org/af/Wissenssammlungen/Essays/Recht/Hans_Karl_Zessner-Spitzenberg1 (A letöltés ideje: 2025.01.22.)
[13] Zeßner-Spitzenberg, Hans Karl von: Ein Kaiser stirbt. Altenstadt, [1953]; Zeßner-Spitzenberg, Hans Karl von: Kaiser Karl. Hrsg. Erich Thanner. Salzburg, 1953.
[14] Zeßner-Spitzenberg, Hans Karl von: Die kaiserliche Familie in Lequeitio. Reiseerinnerungen eines Österreichers. Wien, 1924.
[15] Zeßner-Spitzenberg, Hans Karl von: Otto von Österreich. Wien, 1931/32; Zeßner-Spitzenberg, Hans Karl von: Otto von Habsburg im Bild. Innsbruck, 1935
[16] Habsburg Ottó Alapítvány, Habsburg Ottó Gyűjtemény, A családra vonatkozó iratok és levelezések, Naplók feljegyzések, HOAL I-1-d-32
[17] Zeßner-Spitzenberg (2003), 91–92. A levelet német nyelvről fordította: Hammer-Nacsa Anett.
