Lieber Otto von Habsburg! Kedves Habsburg Ottó! – Gyereklevelek Habsburg Ottónak

A megszólítás attól függ, hogy ki hogyan akar megszólítani. Én már mindenen keresztülestem, úgyhogy ez kevésbé számít számomra. Van sok titulusom, de ezeket most nem használom, mert más dolgom van” – írta egy 1996. április 29-én kelt válaszlevelében Habsburg Ottó. Egy 16 éves gimnazista kérdéseire válaszolt, amelyet aztán interjú formájában a gimnázium helyi lapjában is megjelentettek.

Meghívó: Muzulmánok a keresztény Európában?

Dževada Šuško, a Bosznia-Hercegovinai Iszlám Közösség Nemzetközi Együttműködési Irodájának vezetője és a Szarajevói Nemzetközi Egyetem oktatója két előadást tart Budapesten, melyek a vallásközi párbeszéd kérdéseit, a muzulmán közösség előtt álló kihívásokat,  továbbá Bosznia-Hercegovina jelentős politikai és társadalmi tendenciát járják körbe. Előadásai érdekes információkkal szolgálhatnak egy olyan időszakban, amikor s

A párizsi Robert Schuman Alapítvány vezetői Budapesten

Május 10-én látogatást tett Alapítványunknál Jean-Dominique Giuliani, a Robert Schuman Alapítvány elnöke. Az európai kérdésekkel foglalkozó neves francia kutatóműhely vezetője – aki Emmanuel Macron elnök uniós politikájának alakítóival is szoros kapcsolatot ápol – a Habsburg Ottó Alapítvány meghívására több találkozón és konferencián vett részt rövid budapesti tartózkodása alatt.

Az egyet nem értés határai – érdemi eszmecsere V4 konferenciánkon

2022. április 22-én a Ludovika Széchenyi Dísztermében rendezte meg a Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete „Közös érdekek, közös értékek? – Németország és a Visegrádi Négyek kapcsolata új kihívások idején” című konferenciáját. A magyar V4-elnökség alkalmából rendezett tanácskozás fő célja a közép-európai integráció bő harminc éves történetének és tágabb kontext