Korniss Péter egy fotóval és a hozzá kapcsolódó kedves anekdotával érkezett: a képen a nemrégiben elhunyt Novák „Tata” Ferenc, koreográfus, rendező, a Honvéd Együttes művészeti igazgatója látható. Aki – mikor Habsburg Ottó 1989-ben megtekintette az együttes egyik előadását – így kommentálta az eseményt: „Ilyen örömteli találkozásra Habsburg és a magyar honvédség között valószínűleg még nem volt példa.”
A látogatás alatt lehetőségünk nyílt megmutatni Alapítványunk fotógyűjteményének néhány érdekesebb darabját, például a Korniss Péter által is jól ismert „Pali bácsi” – azaz Paul Almásy –által 1962-ben, Zita királyné 70. születésnapjára a családról készített bensőséges képsorozatot.
A tartalmas és vidám beszélgetés során közösen latolgattuk a fényképezés mint művészi tevékenység relevanciáját, hallgattuk a gyűjteményünk iránt őszinte érdeklődést mutató Korniss Pétert, aki a saját rendszerezési struktúráját példának hozva hasznos észrevételekkel látott el bennünket fotógyűjtemények kezelésével kapcsolatban.
A 87 éves mester jó kedélye és derűje még sokáig velünk marad.
Dékány Szilveszter
Habsburg Ottó köszöntője a Fényes Magyarország című kötetben