| A bíboros Zita, Ottó és Károly társaságában |
Írásomban Mindszenty (Pehm) József (1892–1975) és Habsburg Ottó, az utolsó magyar trónörökös sokévtizedes kapcsolatának néhány állomását villantom fel, és illusztrálom azt a Habsburg Ottó Alapítvány gyűjteményében őrzött dokumentumok révén – a teljesség igénye nélkül.
Mindszenty (Pehm) József királyhűsége köztudott volt kortársai előtt. Legitimizmusának gyökerei családja körében töltött éveinek neveltetésében, szülőfalujának vallásosságában, tágabb környezetének, Zala vármegyének hangsúlyosan katolikus jellegében, a Dunántúl nagybirtokos arisztokráciájának udvarhű hagyományaiban keresendők. Ezeket a vonásokat csak felerősítették a szombathelyi szemináriumban eltöltött évek, és püspökének, gróf Mikes Jánosnak (1876–1945) szellemi-lelki hatása, amely hosszú és megpróbáltatásokkal teljes élete során mindvégig meghatározónak bizonyult.
Az első világháború utolsó előtti évében a zalai városba kinevezetett fiatal klerikus gyorsan ismertté vált a helyi közéletben. Eszmei-politikai elköteleződéséből sosem csinált titkot. Ottani szolgálatának huszonhét éve (1917–1944) alatt folyamatosan építette – kezdetben a város, majd az egyházmegye, a 30-as évek elejétől a trianoni ország közéletének nyilvánossága előtt – legitimista imázsát, fejtett ki sosem lanyhuló aktivitást a kapcsolatépítésben, agitációban, lelkiségi szervezetek munkájában, hitbuzgalmi kezdeményezésekben. Az általa indított és vezetett Zalamegyei Újság egerszegi korszakában a plébános hatékony véleményformáló eszköze volt.
Pehm leglátványosabb vállalkozása minden bizonnyal a város megnövekedett lakossága okán már régóta szükséges második templom építése volt. A Jézus Szívére szentelt istenházát, amely az utolsó Habsburg uralkodó, IV. Károly emlékét volt hivatott őrizni, két év alatt emelték, felszentelésére 1927. szeptember 25-én került sor (1942. január elsejével nyilvánították plébániatemplommá). A templom szószékének elkészítéséhez az özvegy császárné is hozzájárult.
| Korabeli képeslap a templomról | A szószék alatt elhelyezett emléktábla |
Pehm József legitimizmusa Károly király 1922-es halála után az uralkodóház legidősebb férfi családtagjára, Ottóra „szállt”. A trónörökössel 1924-ben találkozott először személyesen, amikor egy Lourdes-ba vezetett zarándoklatot „megtoldva” kitérőt tett az észak-spanyolországi Lequitióba, és meglátogatta a száműzött Habsburgokat. A baszk halászfalu kedvelt úticélja volt abban az időben a magyar és osztrák legitimistáknak. Vizitjét több követte, és a családnál azután is megfordult néhányszor, hogy Zita és gyermekei 1930-ban a Brüsszelhez közeli Steenokkerzeelbe költöztek.
Elhivatottságát méltányolták a magyarországi legitimista körök. Rendszeres résztvevője lett a királypárti összejöveteleknek, és 1933. november 20-án ő mondta a homíliát a Bazilikában tartott Ottó-misén. Ekkor hangzottak el az alábbi szavak is:
„Szükséges, hogy imádságok legyenek mindenkiért, a királyokért is. Ez az ünnepi áldozat kérés és hálaadás. Imádkozni kell a hazáért, a nemzetért, a királyért, áhítattal, alázattal, hittel és abban a tudatban, hogy a történelem orgonáján Isten keze játszik és a Gondviselés igazgatja a népek és nemzetek sorsát” – szólt az apátplébános a jeles alkalomra összegyűlt hívekhez.[1]
A beszámolók nem említik név szerint a másnap esti Vigadó-beli vacsora résztvevői között, de talán ő is szemtanúja volt a korszak legvehemensebb antilegitimista megmozdulásának, amelynek során a Habsburg-ellenes tüntetők betörtek az épületbe, és rövid ottlétük alatt komoly károkat okoztak a berendezésben.
Az évtized második fele komorodó európai égbolt alatt telt. Hitler befolyásának növekedése, az Anschluss és az osztrák legitimista mozgalom azt követő felszámolása idején – idehaza pedig a mindinkább a szélsőségek irányba tolódó magyar belpolitika légkörében – csekély mozgástere maradt a Habsburg-pártiságnak. A világháború éveit a trónörökös és családja Észak-Amerikában töltötte. Ottó a tengeren túl dolgozta ki a világégés utáni egyik lehetséges, a Duna-medence sorsát egy föderatív katolikus állam keretei között elképzelő rendezés forgatókönyvét.
Pehm – 1942 augusztusa óta Mindszenty – József útja eközben a zalaegerszegi plébániáról előbb a veszprémi püspöki székig vezetett (1944. március 4.). Az októberi fordulat után a nyilasok letartóztatták és Sopronkőhidára hurcolták, így a háború vége számára is a szabadulást jelentette. Serédi Jusztinián 1945. márciusi halála után egyike lett azoknak, akiket a magyar klérus a pápa figyelmébe ajánlott az utódlás kérdésében.[2] Esztergomi érseki kinevezését 1945. szeptember 8-án kapta meg XII. Piusztól.
Az 1947-es ottawai Mária-kongresszusra kiutazó magyar főpap megtalálta a módját, hogy találkozzon Zita királynéval, majd Spellman bíboros közvetítésével Chicagóban magával Habsburg Ottóval is. Beszélgetésük során Magyarország háború utáni helyzetéről, a magyar egyház állapotáról és feladatairól cserélték ki gondolataikat. Ez a mintegy félórás párbeszéd – illetve annak fiktív, a kommunista vezetés által kreált, a restaurációt célzó konspiratív tartalma – képezte azután az egyik legsúlyosabb vádpontot a bíboros ellen 1949 elején lefolytatott perben, amely életfogytiglani börtönbüntetés kiszabásával zárult.
| Mindszenty József bíboros, hercegprímás pere a Fővárosi Törvényszék épületében, 1949 Fotó: Fortepan / Bass Tibor |
Az érseket 1948. december 26-án tartóztatták le Esztergomban, perében 1949. február 8-án hirdettek ítéletet. Börtönévei alatt Mindszenty nem tört meg, a külvilág hírei azonban nem jutottak el hozzá. A forradalom alatt kiszabadult, de a szabadság néhány napja után újra a diktatúra évei következtek, amelyeket 1956. november 4-ét követően a főpap az Egyesült Államok budapesti követségének épületében töltött. Magyarországról való távozását a Szentszék keleti politikájának jegyében született megegyezés tette lehetővé 1971. szeptember 28-án. Ezalatt az idő alatt a rendelkezésünkre álló források nem tudnak kettejük kapcsolatáról.
Mindszenty József és Habsburg Ottó legközelebb huszonnégy év elteltével, 1971. november 29-én Bécsben találkoztak. A Pázmáneumban lezajlott többórás magánbeszélgetésen Mindszenty a világtól elzártan töltött évek elfojtása után végre szabadon beszélhetett azzal az emberrel, akinek ügyét egész felnőtt életében sajátjának érezte, akiben megtestesülő eszményét szolgálta.
Az egykori trónörökös nem tudta kivonni magát a bíboros személyes varázsa alól. Így emlékezett később.[3]
„Amikor elhagytam a Pázmáneumot, az volt az érzésem, hogy a század legnagyobb magyarjával beszéltem. Széchenyi óta ő a legnagyobb magyar”
Találkozásukon megállapodtak abban, hogy a következő év májusában, Zita 80. születésnapján Mindszenty József fogja mondani az ünnepi misét. Így is történt. 1972. május 1-jén a svájci Zizersben összegyűlt családtagok jelenlétében az immár szabad bíboros-érsek celebrálta a hálaadó szentmisét.
| Zita és Mindszenty József az ünnepségen részt vevő családtagok körében Fotó: Mindszenty Alapítvány |
Természetesen nem feledkezett meg ugyanebben az évben Ottó születésnapjáról sem:
HOAL860
| Mindszenty jókívánságai Habsburg Ottó 60. születésnapjára |
Habsburg Ottó az emigrációban élő bíboros alakját szimbólumnak látta, a térségre rákényszerített nagyhatalmi politika áldozatának, akinek ellenállása reményt adott a fennálló rendszer elutasítására:
„…puszta létével, Mindszenty hercegprímás zászló és központ … a tény, hogy a magyar prímás ma Bécsben … él, erősen kihat mindazokra, akik szeretnék elismerni a Jalta-vonal véglegességét. Mindszenty Nyugaton, még akkor is, ha nem beszél, fennen hirdeti, hogy Európa csak akkor lesz végleges, amikor a 110 millió európai, akiket Jalta elszakított, egyszer majd érvényesítheti önrendelkezési jogát. Éppen a tény, hogy itt él egy közép-európai nemzet legitim képviselője, nehezíti meg azoknak a ténykedését, akik a status quo-t minden áron véglegesíteni akarják. Ezért történt, hogy amikor a prímás kijött, publicisztikájukkal sokan tönkre akarták tenni. De épp az ellenkezőjét érték el.”[4]
| Mindszenty József, 1973 |
Amikor Mindszenty 1973. november 1-jén kézhez kapta VI. Pál pápa levelét, amelyben a katolikus egyház feje önkéntes lemondását kérte az érseki székről, a bíboros Habsburg Ottót kereste meg, hogy járjon közbe érte a Vatikánnál a helyzet tisztázása érdekében, esetleg a döntés megváltoztatásáért. Ottó ugyan próbált lépéseket tenni, ám erőfeszítései nem jártak sikerrel. A magyar főpásztort hivatalosan 1974. február 5-én fosztották meg érseki székétől.
Ezen előzmények után jelentek meg a bíboros emlékiratai 1974-ben, a torontói Vörösváry Kiadó gondozásában. Habsburg Ottó tanácsára a követségen töltött évek alatt írt monumentális terjedelmű egyháztörténeti anyagát Mindszenty leválasztotta a korpuszról, így a kötet elsősorban saját személyes sorsának krónikáját foglalja össze.
| Mindszenty Ottónak szóló dedikációja emlékiratai kötetében |
Az emigráció Münchenben megjelenő, Habsburg Ottó nézeteinek és az európai konzervatív gondolatnak teret adó külpolitikai szemlében a volt trónörökös így méltatta a meghurcolt, 80 esztendős magyar egyházfőt, és tette meg példáját a kontinens lelki megújulásának mércéjévé:
„Mindszenty útja nyílegyenes, elejétől végig. Életének nyolc évtizedében nem találunk sem sunyi megalkuvást, sem a hatalom birtokosaival kötött kétértelmű megegyezéseket. Ez persze nem tetszik az állítólagos diplomatáknak, a hivatalból cselszövőknek. Ezek a maguk lefekvését okosságnak álcázzák és a tanú, vagyis a mártír, akinek a hit áldozat, nem pedig megélhetés, – a megalkuvók számára az ilyen tanú örökös szemrehányás. Természetesen itt-ott Mindszenty is tévedhetett, mint ahogy valamennyien követtünk el hibákat. De róla elmondhatjuk, hogy sohasem lett hűtlen önmagához és elveihez. (…) Mindszenty hű maradt istenéhez és népéhez. Világos, hogy ezt a magatartást sokan kellemetlennek találják az általános gyávaság és a »realitásokhoz« való alkalmazkodás idején. A törpék mindig gyűlölték az óriásokat, és igyekeztek őket lerángatni a maguk színvonalára. (…) E név egyértelmű a bátorsággal. Ez a név program. Ha Európa valaha is legyőzi gyengeségét és ha a kereszténység újra alkotó erővé válik ezen a Földön, úgy ez nem a gyávák által történik, nem azoknak lesz köszönhető, akik olcsó taktikázással akarnak túlélni. Hanem csak úgy, ha Európa méltó lesz Mindszentyhez.”[5]
| Füzér Julián, a bíboros szentté avatását szorgalmazó ferences szerzetes Ottónak szóló dedikációja a Mindszenty bíboros, a szent című könyvében |
A bíboros, előrehaladott kora ellenére fáradhatatlanul látogatta a világ katolikus magyar közösségeit. Utolsó, dél-amerikai útjáról már betegen tért vissza Bécsbe. 1975. május 6-án, műtét közben hunyt el az irgalmasrendiek kórházában. Temetésére, végakaratának megfelelően, a mariazelli bazilikában került sor, 1975. május 15-én. A középkor óta népszerű kegyhelyre látogató magyar zarándokok ezen túl az ő sírja előtt is leróhatták tiszteletüket. Ottó nekrológja értékelte a lezárult életutat, a bíboros szenvedését áldozatként felajánló magatartását ugyanakkor spirituális dimenzióba helyezve a jövőről is reménnyel szólt:
„Példája, a bátorság, hűség és egyenesség példája meghozza a maga örvendetes termését, Mindszenty személye nagy hatással lesz a jövő nemzedékekre. Más szóval: Mindszenty József nagy korszaka még csak ezután következik. Nemcsak azért, mert immáron megtért Istenéhez, és ott megkapta szenvedése jutalmát. Mindszenty hatása földi vonatkozásban is érezhető lesz. Mert napjainkban ő mutatta meg, mi az igazi emberi nagyság, – éppúgy ahogy Zrínyi hősi halála Szigetvárnál többet jelentett a magyar népnek, mint bármilyen okos kompromisszum jelentett volna.
Mindszenty ily módon a történelem legnehezebb órájában megmentette hazája lelkét és ezzel hazáját. Minden nép történetében elénk áll valamely nagy halott, aki földi élete befejezése után aratja döntő győzelmeit. … A mi korunkban haza és egyház számára a prímás volt ez a személyiség. Mert az általános gyávaság, elaljasodás, méltóságvesztés korszakában ő volt az, ő az, Mindszenty, aki megmutatta: ma is érvényes a régi igazság: sanguis martyrum, semen christianorum. A mártírok vére a kereszténység magva, és ez a 20. században éppúgy eleven igazság, mint a római katakombák napjaiban volt.”[6]
Mindszenty a helyszínt ideiglenesnek gondolta, mivel reménykedett abban, hogy a megszálló szovjet csapatok távozása után maradványai egyszer Esztergomban fognak nyugodni. 1991. május 4-én teljesült a kívánsága. Habsburg Ottó jelen volt a mariazelli eseményen, végigkísérte a Magyarországra tartó konvojt, és az esztergomi bazilika altemplomában egyike volt azoknak, akik a nemzet katolikus mártír főpapját búcsúztatták.
1989-ban a magyar egyház perújítási nyomozást kért Mindszenty ügyében. Az eljárás során Habsburg Ottót is meghallgatták.[7] A Legfőbb Ügyészség által kimondott teljes körű, erkölcsi-politikai rehabilitációra 2012 márciusáig kellett várni.
Emlékét és szellemi örökségét az általa kezdeményezett, és 1972 májusában Vaduzban bejegyzett Mindszenty Alapítvány hivatott ápolni. Ennek első vezetője Boldog Batthyány-Strattman László fia, Iván volt. Az alapítvány 1994 óta magyarországi társszervezete révén folytatja tevékenységét, élén jelenleg a magyar Habsburg-ág leszármazottja, Habsburg-Lotharingiai Eduárd, hazánk szentszéki nagykövete áll, aki édesapját, Mihályt váltotta a tisztségben. Az alapítvány gondozásában 2024-ben megjelent az Emlékirataim új kiadása.
Vasbányai Ferenc
[1] Uj Nemzedék, 1933. november 21., 7.
[2] A jelölés körülményeiről, valamint a Magyarország és a Szentszék között futárszolgálatot teljesítő jezsuita Nagy Töhötöm kalandos és vargabetűktől sűrű életútjáról Petrás Éva könyvét ajánljuk: Álarcok mögött. Nagy Töhötöm életei. Budapest–Pécs, ÁBTL–Kronosz, 2019.
[3] Csonka Emil: A száműzött bíboros. San Francisco–München, Új Európa, 1976, 105.
[4] Mindszenty Bécsben. Új Európa, 1972, 11, 7.
[5] Mindszenty neve örök. Új Európa, 1974, 2, 7.
[6] A jövő győztese. Új Európa, 1975, 4, 5.
[7] Ehhez ajánljuk Habsburg Ottó és az államhatalom. Levéltári források az utolsó magyar trónörökösről (Szerk. Kocsis Piroska, Ólmosi Zoltán. Budapest, Habsburg Ottó Alapítvány–Magyar Nemzeti Levéltár–Corvina, 2020) című kiadványunkat, amelyben a 119–126. oldalakon találják a Mindszentyvel kapcsolatos dokumentumokat.
*
Mindszenty József művei Habsburg Ottó könyvtárában
Mindszenty József: Emlékirataim. Toronto, Vörösváry, 1974. (dedikált), német nyelven: Erinnerungen. Frankfurt/M.–Berlin–Wien, Propyläen–Ullstein, 1974.
Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Válogatott szentbeszédek és körlevelek. 1944–1975.
[Bev. és vál. Közi Horváth József] Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1982.
Mindszenty József: Napi jegyzetek. Budapest, Amerikai Követség. 1956–1971.
Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1979.
Mindszenty (Pehm) József: Az édesanya. Budapest, Hunikum, 1990.
(„Ez a könyv 5. számú példány Habsburg Ottó részére” nyomtatott szöveggel.)
*
Mindszenty-irodalom a trónörökös könyvei között
Adrányi, Gabriel: Die Ostpolitik des Vatikans 1958–1978 gegenüber Ungarn. Der Fall Kardinal Mindszenty. Herne, Schäfer, 2003. (Studien zur Geschichte Ost- und Ostmitteleuropas) (dedikált)
Csonka Emil: A száműzött bíboros. San Francisco – München, Új Európa, 1976. (dedikált), német nyelven: Vasari, Emilio: Der verbannte Kardinal. Wien–München, Herold, 1977.
Eszterhás István: A bíboros és a rendőr. Regény. Cleveland Heights, Ohio, Szerző, [1985]. (dedikált)
Füzér Julián: Mindszenty bíboros, a szent. Youngstown, Ohio, Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1989. (dedikált)
Gruss aus Mariazell. Im Mindszenty-Gedenkjahr 1985 (időszaki kiadvány)
Harckocsival Mindszentyért. [Összeáll. Hornyák Tibor] Budapest, Hornyák T., 1991.
Ispánki Béla: Az évszázad pere. Megszólal a tanú. A Mindszenty kirakat-per ismeretlen adatai. Toronto, Vörösváry, 1987.
Jaszovszky József: Mindszenty, a főpásztor Észak-Kaliforniában. Menlo Park, [Calif.], Szerző, 1980. (dedikált)
József Mindszenty devant le Tribunal du peuple. Budapest, Editions d’Etat, 1949.
Kovách Aladár: A Mindszenty per árnyékában. Dokumentumok, pásztorlevelek, rendőri utasítások, tiltakozások, jegyzetek. Innsbruck, Archivum Hungaricum, 1949. (dedikált)
Közi Horváth, József: Kardinal Mindszenty. Ein Bekenner und Märtyrer unserer Zeit. Königstein-Taunus, Kirche in Not–Ostpriesterhilfe, [1976].
Lesourd, Paul: Héros, confesseur et martyr de la foi. Le cardinal Mindszenty, primat de Hongrie. Paris, France-Empire, 1972. (dedikált)
Mihalovicz, Sigismund: Mindszenty. Ungarn, Europa. Ein Zeugenbericht. Karlsruhe, Badenia, 1949. (dedikált)
Mindszenty-Dokumentation. I–III. Bearb. und. übers. von Josef Vecsey und Johann Schwendemann. St. Pölten, Verl. des Pressverein-Druck., 1956–1959.
A Mindszenty-per. [Összeáll., az előszót, Mindszenty József életrajzát írta, jegyzetekkel és annotált névmutatóval ell. Gergely Jenő és Izsák Lajos]; [szerk. Kovács Lajos Péter]. Budapest, Reform, 1990.
Swift, Stephen K.: The Cardinal’s story; the life and work of Joseph, Cardinal Mindszenty, Archbishop of Esztergom, Primate of Hungary. New York, Macmillan, 1950. (dedikált)
Szalay, Jerôme: Le cardinal Mindszenty, confesseur de la foi, défenseur de la cité. Paris, Mission catholique hongroise, 1950. (dedikált – Ottónak szóló nyomtatott ajánlással)
Szentnek kiáltjuk! Emigráns magyarok Mindszenty bíborosról halála 10. évfordulóján. Összegyűjt. és s. alá rend. Füzér Julián. Youngstown, Ohio, Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1987.
Weissbuch. Vier Jahre Kirchenkampf in Ungarn. Zürich, Thomas, [1949].
*
Mindszenty alakjának és a magyar egyháztörténetben játszott szerepének értékelése – kiegészülve azzal a precíz és alapos munkával, amelyet Somorjai Ádám OSB végzett el az amerikai nagykövetségen töltött időszakban keletkezett források összegyűjtésével és közreadásával – könyvtárnyi anyagot jelent. Nem maradhat ki ebből a bíboros életútját a legalaposabban, jelentőségéhez méltó módon, a legkisebb részletekre is kiterjedően megírt biográfia:
Balogh Margit: Mindszenty József (1892–1975) I–II.. Budapest, MTA BTK, 2015.
A korai évek krónikáját ugyancsak ő dolgozta fel hasonló igényességgel:
Balogh Margit: Az apát úr. Pehm (Mindszenty) József zalaegerszegi évei. Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum, 2019.
Katolikus (papi) szerzőtől a legfrissebb irodalom köréből ajánljuk:
Török Csaba: Prímás album. Budapest, Magyarországi Mindszenty Alapítvány, 2016.
Török Csaba: A szent életű bíboros. Budapest, Magyarországi Mindszenty Alapítvány – Új Ember, 2016.
Akárcsak a polemikus hangvételéről ismert történész demitizáló kísérletét:
Ungváry Krisztián: A Mindszenty mítosz. Értékek és választások. Budapest, Open Books, 2023. (Befejezetlen múlt)
