Régen terveztem, hogy ellátogatok Meiningenbe, az alig harmincezer lakosú kisvárosba, ami történetileg Frankföldhöz tartozott, de később Türingiához csatolták, s így a II. világháborút követően a szovjet megszállási zónába, a Német Demokratikus Köztársasághoz (NDK) került. Mivel a hidegháborús időszakban a városka a határsávban feküdt, felkeresni is csak külön engedéllyel lehetett volna, aminek megszerzésére a közeli Jénában töltött egyetemi időszakom idején kísérletet sem tettem. Viszont az elszigeteltségnek megfelelően a szocialista városépítés jellegzetes „vívmányai” is elkerülték, voltaképp teljesen megőrizte hagyományos, 18–19. századi jellegét, benne az 1600-as évek végén megépült kastéllyal, az Elisabethenburggal.
Ez volt a Szász-Meiningen család ősi fészke, a kis német fejedelemségek minden hagyományos jellegzetességével, melyek közül talán a legfontosabb a település méreteit messze meghaladó kulturális ambíció. Ennek kiteljesítője II. György herceg (1826–1914) volt, akit a színjátszás iránti elkötelezettsége nemcsak egy korszerű színházépület megépítésére sarkallt, hanem, mint szerteágazó tehetségű arisztokrata, jelmez- és díszlettervezőként, továbbá – és ez volt az igazi újítás – rendezőként is jelentőset alkotott. A színháztörténet neki köszönheti a modern színjátszás alapjainak megteremtését, amit „meiningenizmus”-ként emlegetnek, és ami olyan meghatározó színházi alkotókra is hatást gyakorolt, mint Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij, vagy Max Reinhardt. II. György a legjobb muzsikusokat gyűjtötte össze udvarába: koncertezett Meiningenben Liszt Ferenc, rendszeres vendég volt Johannes Brahms és Richard Wagner; a színház zenekarát Hans von Bülow (Liszt tanítványa és veje) vezette, egy éven át pedig a fiatal Richard Strauss állt a karmesteri pultnál. II. György társulata rendszeresen turnézott Európa-szerte, Magyarországon is többször megfordultak Shakespeare- és német klasszikus darabok, Schiller, Kleist műveinek előadásával. A színházalapító az 1925-ben született Regina dédapja volt, s bár a családtörténet gyakran tragikus fordulatot vett, az inspiráló közeg Habsburg Ottó későbbi hitvese számára is meghatározónak bizonyult.
| II. György herceg | Regina főhercegnő és Habsburg Ottó |
Miután Philipp Adlung, a meiningeni múzeum igazgatója végigvezetett a szórványosan felújított épületen, abban állapodtunk meg vele, hogy születésének 2025-ben esedékes 100. évfordulóján kamarakiállítást állítunk össze Regina hercegnő életéről és a hercegi ház Magyarországhoz fűződő kapcsolatairól. Habsburg Ottó hitvesének kötődése szülőföldjéhez abban is megnyilvánul, hogy – miután koporsóját férje halála után a Habsburgok hagyományos temetkezési helyén, a bécsi kapucinus kriptában helyezték el – Regina szívurnája Heldburg kastélyában maradt, testvérei és szülei hamvai mellett. Ez a lovagvárszerű épület a „színház-herceg”, II. György regnálása idején nyerte el mai alakját, historizáló tornyai, kiszögellései középkori hangulatot árasztanak. A kastély volt Regina gyermekkorának kedvenc helyszíne. Egykori hálószobájában látható most a Szász-Meiningen családról szóló kiállítás. A kommunista diktatúra idején az épületben árvaház működött, majd részben kiégett; a rendszerváltozást követően felújították, s pár éve benne kapott helyet a német várépítészetről szóló korszerű kiállítás. Björn Chiliannal, a kastély vezetőjével annak lehetőségét mérlegeltük, hogy 2025-ben miként lehetne Heldburgban is megemlékezni Regináról, esetleg egybekötve azt a rendszerváltozás 35. évfordulójáról, Magyarországnak a határnyitásban játszott szerepéről szóló megemlékezéssel. A Heldburgban született és nevelkedett Björn Chilian elmondta, hogy a településen él még néhány idős ember, aki be tudna számolni a hercegi családhoz fűződő viszonyáról, arról a figyelemről, amivel a „császári, királyi hitvessé” emelkedő Regina életét követték.
A tapasztalatok alapján biztos vagyok benne, hogy a meiningeniekkel kialakuló együttműködés még számos érdekes történeti, politikai, kultúrtörténeti adalékkal gazdagíthatja névadónkra és családjára vonatkozó ismereteinket.
Prőhle Gergely
