Habsburg Ottó és Regina a 35. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Barcelonában
Forrás: HOAL I-5-a 5-4
Közismert tény, hogy Habsburg Ottó mélyen hívő katolikus volt. Gyermekkorában, a család száműzetésének valamennyi helyszínén alakítottak ki kápolnát,[1] ahol minden nap szentmisét hallgatott, nemegyszer ministrált, és szentáldozáshoz járult. Keresztény hite felnőttként is meghatározó maradt a számára, és mindvégig áthatotta közéleti tevékenységét. Tudatosan kereste azokat az eseményeket, amelyek a lelki töltekezés mellett újabb emberi kapcsolatok megteremtésének lehetőségét hordozták. Nem véletlen, hogy 1952-ben feleségével együtt részt vett a Barcelonában megrendezett 35. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.
Habsburg Ottó és testvérei, Félix és Róbert ministránsként (1921)
Forrás: HOAL I-5-a 4
A katalán főváros 14 évvel az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követően rendezte meg az eseményt, mivel az 1940-ben Nizzába tervezett találkozót meghiúsította a világháború. Spanyolország 1938-tól igyekezett elnyerni a nagy presztízsű katolikus találkozó rendezési jogát, amelyet eredetileg 1944-re időzítettek. A toledói érsek, Isidro Gomá y Tomás a budapesti kongresszuson is megjelent, hogy elősegítse a felkészülést. Róma a háború után politikai megfontolásokat is szem előtt tartva támogatta e törekvést. A vatikáni diplomácia az ötvenes évek elején új konkordátum megkötéséről tárgyalt a spanyol kormánnyal, illetve elő kívánta mozdítani az Egyesült Államok és Spanyolország közeledését. A hidegháborús szembenállás egyre feszültebb nemzetközi légkörében indokoltnak tűnt a Franco-rezsim iránti nagyobb megértés, ráadásul Spanyolország mélyen gyökerező katolikus hagyománya is a rendezés odaítélése mellett szólt.[2] A barcelonai helyszín esélyeit növelte a város jó megközelíthetősége, továbbá komor közelmúltja, hiszen a polgárháború alatt átélt szenvedések révén alkalmas volt arra, hogy az újrakezdés, a feltámadás reményének szimbóluma legyen.[3]
A 35. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus központi témája a béke volt. Az erről szóló döntés öt évvel a II. világháború után, a hidegháborús fejlemények – a nukleáris háború veszélye és a kommunista propaganda (pl. 1950-ben a stockholmi békefelhívás) – hatására született meg. XII. Piusz pápa különös aggodalommal figyelte a keleti blokkban tapasztalható keresztényüldözést, illetve a marxista eszmék széles körű terjedését. Ebben a kontextusban a Szentatya fontosnak tartotta, hogy a katolikusok, elsősorban az európaiak, lelkileg fel legyenek vértezve a kommunizmussal szemben. Nem véletlen tehát, hogy a kongresszus során a béke témakörét négy fő szempont alapján vizsgálták: az Eucharisztia és a családi béke, az Eucharisztia és az egyéni és társadalmi béke, az Eucharisztia és a nemzetközi béke, illetve az Eucharisztia és az egyházi béke.
Alberto Martin Artajo, Habsburg Adelheid és Habsburg Ottó (1952)
Forrás: HOAL I-5-a 5-4
Az egykori trónörökös 1938 májusában, alig néhány hónappal az Anschluss után kialakult feszült nemzetközi helyzetben, száműzöttként nem utazhatott Budapestre. Először tehát csak 1952-ben nyílt lehetősége, hogy részt vegyen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy Habsburg Ottó, akit szoros érzelmi szálak fűztek Spanyolországhoz,[4] lelkesen jelezte részvételi szándékát a barcelonai rendezvényen.
Ottó és felesége, illetve húga, Adelheid főhercegnő spanyolországi útját Marosy Ferenc, a Franco-rezsim által informálisan elismert madridi magyar királyi követ szervezte. (A diplomatát Egán Alfréd, egykori barcelonai magyar konzul segítette az ügyek intézésében.) Marosy, aki a hivatalos magyar delegáció összeállításában is fontos szerepet kapott, mindent egyeztetett Habsburg Ottóval. Többszöri levélváltásukat követően Zágon József római prelátus és Apor Gábor máltai lovag, egykori vatikáni követ vezetésével állt össze az a tisztán nyugati politikai emigrációban élő, zömmel egyházi személyek csoportja, amelyet a szervezők hivatalos küldöttségnek ismertek el.[5] Habsburg Ottó saját kérésére sem a magyar delegáció, sem más nemzet listáján nem szerepelt.
Marosy igyekezett elérni, hogy az egykori Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodójának fia a rendezvényen megjelenő legelőkelőbb személyiségek körébe kerülhessen. A diplomata értesítette Habsburg Ottót, hogy az Eucharisztikus Kongresszusra utazó pápai legátus, Federico Tedeschini bíboros tiszteletére adott legmagasabb szintű fogadáson is részt vehet.[6] A kongresszus ideje alatt a spanyol nemzeti rádió néhány perces megszólalási lehetőséget biztosított a volt trónörökös számára.
Habsburg Ottó és Alfredo Sanchez Bella (1952)
Habsburg Ottó ekkor már ismert személyiség volt Spanyolországban. 1949-ben személyesen tárgyalt Franco tábornokkal, aki különösen nagyra becsülte a történelmi család fejét. Ottó jó franciaországi kapcsolatai révén közvetítő szerepet vállalt az 1948 után igencsak feszültté váló francia-spanyol viszony javítása érdekében.[7] A Franco-rezsim külügyminisztere, az Actio Catholica spanyol vezetőségének tagja, Alberto Martin Artajo ugyancsak szimpatizált Habsburg Ottóval. Nem véletlen, hogy 1952-ben a spanyol hatóságok kiemelt vendégként kezelték. A madridi külügyminisztérium már az év márciusában utasította Barcelona kormányzóját, hogy megfelelő szállást keressenek Ottónak.[8] Végül az Eucharisztikus Kongresszusra befejezett, a katalán főváros központjában található modern Arycasa Hotelban foglaltak számára szobát.[9] Itt mutatta be neki Jean Violet ügyvéd[10] – ezidőtájt a francia miniszterelnöki tisztet betöltő Antoine Pinay közeli munkatársa, egyben a francia titkosszolgálatok ügynöke – Alfredo Sanchez Bellát,[11] a Spanyol Kulturális Intézet akkori igazgatóját. Bellát lenyűgözte, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodójának fia keresztvivőként, a nép közé vegyülve vett részt a kongresszus alatt szervezett felvonulásokon.[12] Ez a találkozás meghatározó volt Ottó számára is, hiszen Alferdo Sanchez Bella lett az, akivel a kongresszus alatti beszélgetések, előadások és tapasztalatok eredményeképpen néhány hónappal később létrehozta a Centro Europeo de Documentación e Información (CEDI)[13] nevű szervezetet. A kezdeményezés legfőbb célja a különböző, elsősorban nyugat-európai keresztény és konzervatív szervezetek összefogása, információgyűjtés, a kommunizmus elleni küzdelem, illetve a keresztény európai értékek megőrzése, és – nem utolsó sorban – az európai integrációs folyamat előmozdítása volt.
CEDI ülés, Santander, Spanyolország (1952)
Elmondható tehát, hogy Habsburg Ottó keresztény Európa védelmében való elköteleződésében mérföldkő volt az 1952-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Szeptemberben, a CEDI-t megalapító santanderi találkozón ő mondta a zárszót, amelyben hangsúlyozta:
„Néha az ószövetségi zsidó néphez hasonlóan mindenről túlságosan földhözragadt módon gondolkodunk. Ők a Messiást, mint politikai értelemben vett királyt várták, mi pedig úgy véljük, hogy a birodalomnak a történelemben megismert formák szerint kell kifejezésre jutnia. A valóságban ugyanakkor a keresztény birodalom inkább a szolidaritás lelke, a Pax Christi gondolat, az evangéliumi elvek gyakorlati életben történő megvalósítása, Krisztus Királyságát elismerő szabad népek együttműködése […]
Ez utóbbi napokban együtt tanulmányoztuk legkülönbözőbb szempontok szerint Európa természetét és hivatását. És mindannyian arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lehet elválasztani az európai gondolatot a kereszténységtől. Európának meg kell értenie, hogy keresztény kontinens, hogy az a hivatása, hogy az isteni igazságokról tegyen tanúságot a földön.”[14]
A grandiózus barcelonai kongresszus alkalmával – ahol 64 országból több mint 300 ezer zarándok jelent meg, a zárómisén a résztevő hívők számát pedig 1 millióra becsülték – Ottó számos spanyol és más nemzetiségű politikussal, közéleti és egyházi személyiséggel találkozott.[15]
A barcelonai és a müncheni Eucharisztikus Kongresszus plakátja
Habsburg Ottó nyolc évvel később, 1960 nyarán is részt vett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson – ezúttal Münchenben. A lakhelyéhez, Pöckinghez való földrajzi közelség okán családja, valamint édesanyja, Zita királyné, és több testvére ugyancsak jelen voltak az eseményen. Ahogy Barcelonában, a müncheni Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson létrejött találkozások is sorsdöntővé váltak Ottó életében, hiszen 1960. augusztus 7-én itt beszélt először személyesen Julius Raabbal, Ausztria kancellárjával.
Ottó az 1955-ben megkötött osztrák államszerződést követően szerette volna rendezni viszonyát Béccsel. A folyamat azonban hosszú éveken át húzódott, és komoly feszültségeket okozott az osztrák belpolitikában. Habsburg Ottót alaptalanul rágalmazták és támadták elsősorban az Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) részéről, többek között azzal, hogy óriási vagyont kíván visszaperelni szülőhazájától, és hazatérése esetén demokráciaellenes intézkedéseket erőltetne az országra. Ebben a kontextusban különösen nagy fontossággal bírt a személyes megbeszélés az egykori trónörökös és a néppárti (ÖVP) Raab kancellár között. A találkozót Konrad Adenauer német kancellár szervezte meg a müncheni Kongresszus margóján. A Jahreszeiten Hotelban zajló megbeszélésen Raab egyértelművé tette Ottó számára, hogy ha vissza akar térni Ausztriába, mindenekelőtt a trónról való lemondónyilatkozatot kell tennie.[16] Jóllehet, még hosszú évekre volt szükség, hogy az utolsó osztrák császár fiának jogi státusza rendeződjék, a müncheni megbeszélés azonban Habsburg Ottó későbbi visszaemlékezése szerint is kulcsfontosságúnak bizonyult.[17]
Habsburg Ottó és családja Münchenben az Eucharisztikus Kongresszuson, 1960-ban
(b-j: Ottó, Regina, Zita királyné, Adelheid, Erzsébet)
Forrás: HOAL I-5-a 6-15
A két Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelyen részt vett, jelentős hatást gyakorolt az egykori trónörökös életére: lelki értelemben a transzcendens megtapasztalása révén, társadalmi-politikai vetületében pedig az emberi találkozásokon keresztül. 1952-ben a „keresztény Európa”-gondolat miatt, 1960-ban pedig a szülőföldjével való kapcsolata szempontjából volt számára mérföldkő a nagy egyházi esemény. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mindkét esetben megerősítette katolikus hitében, egyben európai és közéleti-morális elkötelezettségében. Ennek gyümölcsei pedig egész későbbi életében kézzelfoghatóak voltak.
Fejérdy Gergely
[1] Baier, Stephan – Demmerle, Eva: Habsburg Ottó élete. Budapest, Európa, 2003, 73. (a továbbiakban: Baier – Demmerle (2003))
[2] Nathalia Nunez: „Le XXXVe Congres eucharistique international de Barcelone (1952): „Un grand cri de paix”? Chrétiens et sociétés, (2019), 26. https://journals.openedition.org/chretienssocietes/5440 (A letöltés időpontja: 2021. 09. 03.)
[3] Lásd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos vatikáni honlapját: http://www.congressieucaristici.va/content/congressieucaristici/it/storia/50-congressi-eucaristici-internazionali/barcelona-1952.html (A letöltés időpontja: 2021. 09. 03.)
[4] Habsburg Ottó 1922 és 1929 között, gyermek- és fiatalkora meghatározó éveiben Spanyolországban élt. 1951-ben Nancy-ban tartott esküvőjük után feleségével, Regina szász-meiningeni hercegnővel ide utaztak nászútra is.
[5] Habsburg Ottó Alapítvány, (a továbbiakban: HOAL) Habsburg Ottó Gyűjtemény, Levelezés, Levelezés magánszemélyekkel és szervezetekkel, HOAL I-2-b-Marosy Ferenc (Madrid, 1952. május 15.), és a hozzá tartozó mellékletek. (A Habsburg Ottó Alapítvány teljes iratanyaga rendezés alatt áll, ezért a tanulmányban megadott jelzetek nem tekinthetők véglegesnek). Lásd továbbá HOAL, I-2-b-Magyary Gyula (Róma, 1952. május 11.)
[6] HOAL, I-2-b-Marosy Ferenc (Madrid, 1952. május 19.).
[7] Matilde Eiroa San Francisco: „España, refugio para los aliados del Eje y destino de anticomunistas (1939-1956)”. Ayer, (2007), 67, 30.
[8] HOAL, I-2-b-Marosy Ferenc (Madrid, 1952. március 29.) Melléklet: Emilio de Navasqués levele Marosynak Habsburg Ottó barcelonai szállása kapcsán, Madrid, 1952. március 26.
[9] A barcelonai Arycasa Hotel történetéről lásd részletesebben: http://labarcelonadeantes.com/arycasa.html (A letöltés időpontja: 2021. 09. 03.)
[10] Stefan A. Müller szerint nem Jean Violet, hanem Jean Vilnet volt Ottó és Sanchez Bella közös ismerőse, aki bemutatta őket egymásnak. Müller, Stefan A. – Schirffl, David – Skordos, Adamantios T.: Heimliche Freunde. Die Beziehungen Österreichs zu den Diktaturen Südeuropas nach 1945: Spanien, Portugal, Griechenland. Wien, Böhlau Verlag, 2016, 42. (a továbbiakban: Müller et. al. (2016))
[11] Baier – Demmerle (2003), 344. Csonka Emil szerint Alfredo Sanchez Bellát egy francia professzor mutatta be Habsburg Ottónak az Arycasa szállodában. Csonka Emil: Habsburg Ottó, egy különös sors története. München, Új Európa, 1972, 418. (a továbbiakban: Csonka (1972))
[12] Müller et al. (2016), 42.
[13] Európai Dokumentációs és Információs Központ
[14] Habsburg Ottó beszéde, amit 1952. szeptember 6-án a CEDI-t létrehozó santanderi konferencia záróülésén mondott el. Az előadás kézirata a HOAL gyűjteményben található. (Az eredeti francia nyelvről a cikk szerzője fordította magyarra.)
[15] Lásd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vatikáni hivatalos honlapját: http://www.congressieucaristici.va/content/congressieucaristici/it/storia/50-congressi-eucaristici-internazionali/barcelona-1952.html (A letöltés időpontja: 2021. 09. 03.)
[16] Csonka (1972), 445–446., illetve Baier – Demmerle (2003), 276.
[17] Bokor Péter és Hanák Gábor interjúja dr. Habsburg Ottóval. Pöcking, 1998. július 18. Magyar Mozgóképkincs Megismertetésért Alapítvány, 0451 33_HO 980718. A felvétel pontos helye: 01:17:38.
