Amint arról honlapunkon már hírt adtunk, 2025. január 6. Habsburg Ottó felesége születésének 100. évfordulója. Ebből az alkalomból Alapítványunk és a Meiningeni Múzeum közösen szervezett kiállítást „Regina von Habsburg, Prinzessin von Sachsen-Meiningen” címmel a meiningeni Schloss Elisabethenburgban. Ennek a kastélynak egy részében lakott a család a két világháború között; emellett pedig a közeli, szintén a tulajdonukat képező Veste Heldburgban, amely később a boldog, felhőtlen gyermekkor színhelyeként élt Regina emlékeiben. A tárlat megnyitójára 2024. november 28-án került sor.
Szász-Meiningeni Regina hercegnő személyének és életének bemutatását a kiállításon nagy vonalakban, néhány fontos szempontot kiemelve tudtuk megvalósítani – részben a rendelkezésre álló tér csekély mérete, részben a téma eddig kevéssé kutatott volta okán. Ezúttal nem közlünk róla részletes életrajzot, de az Alapítvány archívumában fellelhető dokumentumok – levelezés Regina és Ottó, illetve Zita királyné között – érdekes fénytörésben láttatják a köztük fennálló kapcsolatokat, az ifjú ara személyiségét, a frissen „beházasodott” Regina helyzetét a Habsburg családban.
Szász-Meiningeni Regina, 1937 körül
(Fotó: Archiv Stefan Rose)
Mint arról már korábbi cikkünkben említést tettünk, Ottó és Regina eljegyzését 1950 karácsonyán tartották a Starnbergi-tó mellett található Seeheimben, abban az azidőtájt felépült házban, amelyet Regina édesanyja, Klara von Korff Schmising-Kerssenbrock grófnő építtetett. Az örömteli eseményt családi tragédiák sora előzte meg: 1940 májusában a francia fronton elesett az elsőszülött fiú, Anton Ulrich (1919–1940), 1945 augusztusában pedig a szovjet titkosszolgálat elhurcolta a családapát, Szász-Meiningeni III. György herceget – ő egy hadifogolytábor kórházában hunyt el az oroszországi Cserepovecben, 1946 januárjában. A családot megfosztották vagyonától, és Klára asszonynak két gyermekével – Friedrich Alfreddal (1921–1997) és Reginával – menekülnie kellett Türingiából. Egy ideig Bambergben éltek. Regina filozófiát és teológiát tanult, míg bátyja, Fritzi a papi hivatást választotta, és szemináriumba vonult, 1950-ben szentelték. Klára asszony a maga és leánya számára Bajorországban próbált új otthont teremteni. Regina azonban – aki időközben két évet töltött a müncheni Sacré Coeurben, és elvégzett egy szociális segítő képzést – csak rövid ideig élt itt, mivel 1951-ben házasságot kötött Habsburg Ottóval. Az ifjú pár első közös otthona a Párizstól nem messze eső Clairefontaine-en-Yvelines-ben volt.
Szász-Meiningeni Regina és Habsburg Ottó, 1951, Sacré Coeur, Paris
(Fotó: HOAL)
Regina most bemutatandó levelét 1952. március 17-ei keltezéssel innen postázta egy bizonyos „Putzi néninek”,[1] tehát alig egy évvel nagyszabású nancy-i esküvőjüket követően. A család által másolatban megőrzött levél szövegéből arra következtethetünk, hogy Ottó édesanyja már ekkor azt tervezte, hogy élete alkonyán egy bencés kolostorba vonul vissza.
Hogy ki lehetett „Tante Putzi”, akinek Regina egy ilyen komoly kérdésről igen körültekintően, sok mindent mérlegelve, finom érzékkel, szeretettel és tisztelettel – mi több: alázattal – írt, a családi viszonyok ismeretében nem nehéz beazonosítani.[2] Zita édestestvérei közül három nővére – akik Robert Bourbon-Pármai herceg második, Maria Antonia portugál infánsnővel kötött házasságából származtak – választott szerzetesi hivatást: Maria Adelhaid (1885–1959), Francesca (1890–1978) és Maria Antonia (1895–1977) mindhárman bencés apácák voltak. Valamennyien a solesmes-i (Sarthe megye, Franciaország) Szent Cecília női bencés kolostorban éltek halálukig. Adelhaid a Maria Benedicta szerzetesi nevet vette fel, és egy időben Wight szigetén abban a bencés zárdában élt, amelyben tanulmányai lezárásaképpen Zita is csaknem egy évet töltött, abban az időben, amikor a kolostor nem működhetett francia földön.[3] Adelhaid (vagyis Maria Benedicta nővér) a solesmes-i kolostor apátnőjeként hunyt el 1959-ben. A levél minden bizonnyal neki, a zárda elöljárójának szól, hiszen Regina úgy fogalmaz: „Önnek is van beleszólása ebbe az ügybe”. Kézenfekvő lenne, hogy Zita esetleg három nővéréhez csatlakozott volna a bencés kolostorban, de konkrét adatokat ezzel kapcsolatban még nem sikerült fellelni. A levél végén említett Cicca néni Francescával, Zita másik nővérével azonosítható.
Szász-Meiningeni Regina az esküvőjén, 1951. május 10., Nancy
(Fotó: Jean-Jacques Puton)
Regina levele komoly kérdést vet föl: úgy tűnik, hogy az ekkor már csaknem harminc éve özvegy, elűzött császár- és királyné élete folytatásának mikéntjét fontolgatta, és ezt másként képzelte el, mint azt gyermekei helyesnek tartották volna. Az Ottó testvéreitől származó értesülések és a belőlük levont következtetések, a levélből kirajzolódó helyzet és az azzal kapcsolatos meggondolások csupán egyik vetülete az, hogy Regina és Ottó, valamint testvérei megítélése szerint mennyire volt összeegyeztethető Zita egészségi állapota és a szerzetesi életmód. A levélíró férje nagynénjének szánt soraiban számba veszi azokat a következményeket, amelyeket Zita tervezett lépése a család életére jelentene. Úgy látja: Zita elvonulása a világtól – és ezáltal az eddigieken túl meghozandó további áldozatok – a többi családtagot is érintik. Regina és sógorai, sógornői úgy vélik, hogy az addig igen fordulatos, mondhatni zaklatott életet élt volt császárné és családanya a „gyerekeknek” még igen sok értéket közvetíthet. Fontosnak tartanák, hogy tanácsaival, tapasztalataival továbbra is támogassa családja tagjait. Ezen felül kiemelt fontosságúnak látják, hogy „ő egyúttal az egyetlen, aki továbbadhatja nekünk, gyerekeknek (eddig tizenötünknek)[4] Papa örökségét, ami az életünkre nézve abszolút iránymutató.”
Regina mindezt tiszteletteljesen és szerényen tárja az apátnő-nagynéni elé. Már a családias megszólítás (Tante = nagynéni) is jelzi, hogy Regina teljes értékű családtagként nyilatkozik meg a maga és Zita gyermekeinek nevében. A Habsburg családba való befogadásának számos jelét érzékeljük – és nemcsak ebben az esetben: maga Zita ír neki nemegyszer igen szeretetteljesen, megbecsülésről árulkodó, meleg hangnemben. Az alábbiakban két példát mutatunk be ennek illusztrálására.
Egy héttel azelőtt, hogy Regina elküldte a levelét Putzi néninek, Zita tuxedói (USA) otthonából 1952. március 10-én így üzent röviden Reginának[5]:
„Kedves Regina!
Ottó most 24 órát velünk volt, és rövid ittlétét igencsak élveztük. Mindenesetre hozzá kell tennem, hogy nélküled Ottó már csak egy fél Ottó. Ezért aztán Te nagyon hiányoztál nekünk!”
(Ebből a levélből derül ki, hogy Ottó miért nem írt Putzi néninek: épp abban az időben járt előadókörúton az Egyesült Államokban.)
HOAL720
Zita egy valamivel későbbi, 1953. február 27-én Bergből[6] keltezett levelében ezt írja Reginának:
„Amit az idősebb osztrákok öröméről mondasz, hogy viszontláttak engem, és hogy az igazi és tényleges országanya[7] én vagyok, közbevetném, hogy én az igazi és tényleges országnagymama volnék, az igazi és tényleges országanya 1951. május 10-e óta Te vagy, kedves Reginám. És minden nap szívem legmélyéből köszönetet mondok a Jóistennek, hogy az ő választása ilyen nagyszerű, és hőn szeretett országaimnak egy ilyen anyát választott. Hiszen Te vagy az igazi!!! … Te és Ottó vagytok a jelen és a jövő! És ha a baba megszületik, akkor még sokkal inkább! A Jóisten áldjon meg benneteket ezerszeresen, hogy sokkal boldogabban valósíthassátok meg a jövőt, mint amilyen a múlt volt.”[8]
Autográf fotó-képeslap Reginától Zitának, 1957
(Fotó: HOAL)
Számos fénykép árulkodik arról, hogy a két asszony, Zita és Regina kapcsolata a későbbi évek folyamán is bensőséges maradt. Ennek pedig biztos alapja Regina szerény, tisztelet- és szeretetteljes, támogató viszonyulása mind férjéhez, mind annak édesanyjához. Putzi nagynéninek szólnak az alábbi sorai is: „Teljes szívemből tisztelem és szeretem Mamát, és nagyon hálás vagyok Istennek, hogy még megismerhettem.”
Közös életük folyamán Regina mindvégig támogatta és segítette Ottó tevékenységét, okosan, a háttérben maradva, de a feladatának és e feladat súlyának teljes tudatában. A világ számtalan pontjára elkísérte férjét, méltó társként állva mellette, akár nehéz helyzetekben is.[9]
HOAL721
A Regina születésének centenáriuma alkalmából rendezett meiningeni kiállítás megnyitóján egyik leánya, Gabriela von Habsburg személyes hangú beszédében így emlékezett édesanyjáról:
„Apámról már végtelenül sok beszéd elhangzott, anekdoták és izgalmas történetek százai léteznek róla. Anyám azonban ugyanolyan kiemelkedő személyiség volt, de mindig szerényen a háttérbe húzódott, ezért külön, csak róla magáról majdnem sosem beszéltek.
Ez egy remek munkamegosztás volt a szüleim között. Apám volt a Habsburg család feje, de anyám volt a családunk központja és lelke.
Édesanyám mélyen vallásos ember volt. A katolikus vallást igen meggyőző módon élte elénk.
A legfontosabb az volt, hogy mindenhez szeretettel és jókedvűen álljunk hozzá. Mindenben és mindenkiben megtalálta a jó oldalát. Soha nem mondott rosszat senkiről. Apám nevetve mondta: még az ördögről is azt mondja, hogy szorgalmas!
Hihetetlenül jó humora volt, és mindig sokat nevettünk együtt. Mindenesetre nagyon sokat viccelt, de soha nem mások rovására. És ez nem is olyan könnyű, hiszen legjobbnak általában a mások gyengeségeiről szóló vicceket találjuk. (…)
Ő volt a legjobb példakép, akivel csak találkozhattunk! Mély hite volt, tele vidámsággal, és mindent szeretettel csinált. A fiam egyszer kisfiúként azt mondta nekem: ha Omama az ember nagymamája, akkor nem válhat rossz emberré.”
Regina 1952-ben írt leveléből ugyanez a szeretetteljes gondolkodásmód, a másik ember tisztelete és megbecsülése, valamint a jó szándék tükröződik. Mély hite hozzásegítette, hogy tisztánlátó gondolatait és szándékait készséggel alárendelje Isten akaratának; így volt ez 2009-ben bekövetkezett halálakor is. Életéről minden bizonnyal még sok érdekes részletet fogunk tudni felderíteni, hiszen végigélte a 20. század fordulatos eseményeit, nagy veszteségeket és örömöket, készséggel elfogadva a világban neki rendelt helyet. Hozzátehetjük, hogy az Alapítványunk archívumában őrzött fényképeiről az a derű árad, amely átsegítette a nehézségeken, és elkísérte életének örömteli eseményei során – ezzel adhat példát nemcsak gyermekeinek és unokáinak, de a ma emberének is.
Fábry Eszter
Ottó és Regina ezüstlakodalma, 1976, Mariazell
(Fotó: HOAL)
[1] HOAL I-2-a-Habsburg Regina (Clairefontaine 1952. március 17). Az iratanyag rendezés alatt.
[2] „Putzi” néni Zita királyné legidősebb nővérének a beceneve volt. Maria de las Nieves Adelaide Erika Pia Antonia Borbon-Parmai hercegnő 1885. augusztus 5-én a svájci Rorschachban (Sankt Gallen), a Wartegg-kastélyban született. Bencés apácaként eleinte franciaországi Marie Bénédicte anya néven a Nagy-Britanniához tartozó Saint Cecilia apátságban (Rydes, Wight-szigete), majd perjelnőként a franciaországi Solesmes Saint Cecilia apátságában élt 1959. február 6-án bekövetkezett haláláig.
[3] A solesmes-i bencés apátságot a Franciaországban 1901-ben életbe lépett antiklerikális törvény miatt voltak kénytelenek a szerzetesek elhagyni, és Nagy-Britanniába emigrálni. Csak 1922-ben térhettek vissza.
[4] Regina a már házastársakra és a még házasságot nem kötött, de kiválasztott jövendőbelikre gondol: Ottóta és önmagára; Adelhaidre (ő nem ment férjhez); Robertre és Margherita di Savoia-Aosta hercegnőre (⚭ 1953); Félixre és Anna-Eugénie von Arenberg hercegnőre (⚭ 1952); Károly Lajosra és Jolande de Ligne hercegnőre (⚭ 1950); Rudolfra és Xenia Chernichev-Bezobrazov hercegnőre (⚭ 1953); Charlotte-ra (ő később kötött házasságot); valamint Elisabethre és Heinrich Karl liechtensteini hercegre (⚭ 1949). Ekkorra Zitának már unokája is született.
[5] HOAL I-2-a-Habsburg-Lotaringiai Zita (Tuxedo, 1952. március 10.). Az iratanyag rendezés alatt áll.
[6] A Bourbon-Pármai hercegi családban az összetartás, egymás kölcsönös támogatása már az első világháború és később a száműzetés évei alatt is megmutatkozott. Ennek újabb bizonysága, hogy Zitának azokon a – még feldolgozás alatt álló – levelein, amelyeket archívumunkban ebből az időből őrzünk, és Reginának, illetve Ottónak szólnak, a keltezés helyeként több alkalommal is Berg szerepel. Zita öccse, Félix (1873–1970) felesége Charlotte luxemburgi nagyhercegnő (1896–1985) volt, így érthető, hogy ezidőtájt Zita testvére családjánál lakhatott Luxemburgban, a bergi nagyhercegi kastélyban.
[7] Landesmutter: a szó jelentése úrnő, uralkodónő, régensnő. A szójáték kedvéért tartottuk meg „országanya” fordításban, hogy az „országnagymama” (Landesgrossmutter) kifejezésben érvényesülhessen az eredeti levél hangneme.
[8] HOAL I-2-a-Habsburg-Lotaringiai Zita (Berg, 1953. február 27.). Ottó és Regina első gyermeke, Andrea Maria 1953. május 30-án született Würzburgban.
[9] Archívumunkban található egy levél Ottó húgától, Adelheidtől Reginának: HOAL I-2-a-Habsburg Adelhaid (Pöcking, 1967. június 5.). Ebben egy kellemetlen eseményre céloz abból az időből, amikor Ottó és Regina végre beléphettek Ausztriába, és az egyik látogatás alkalmából Seehamban a Kommunista Párthoz tartozó négy nő és két férfi piros festékkel teli zacskót dobtak Ottó autójára. A festék Ottóra és Reginára, valamint kíséretük több tagjára fröccsent. „Mellékelem neked a Münchner Merkur mai számából a hírt, amely Seehamról szól. Alighanem a tegnapi esti lapban még szenzációhajhászabban hozhatták, de azt nem láttam. Végleg pirospöttyös lett a szép kék ruhád?”
