Egyéb kategória


A Visegrádi Együttműködés szerepe Európa jövőjének alakításában

A Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete közös online rendezvénye május 11-én délelőtt 10 órakor.

A Visegrádi Együttműködés szerepe Európa jövőjének alakításában

A Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézete közös online rendezvénye május 11-én délelőtt 10 órakor.

Idén februárban emlékeztünk meg a Visegrádi Együttműködés fennállásának 30. évfordulójáról. A mozgalmas három évtized számos változást hozott a V4 tagállamaiban, a legfontosabb fejlemény azonban kétségkívül az, hogy immáron több mint másfél évtizede intézményesen is részesei az európai és transzatlanti együttműködésnek. A nyugati szövetségi rendszer keretei között, az Európai Unió és a NATO tagjaként, a közép-európai összetartozás tudatában kell megtalálniuk a módot arra, hogy élni tudjanak a regionális együttműködés lehetőségével, s így hozzájáruljanak Európa sikeréhez.

Program

Köszöntő

Szilágyiné Bátorfi Edit, Nemzetközi Visegrádi Alap, ügyvezető igazgató

Bevezető

Prőhle Gergely, HOAL – NKE-STI, igazgató

Előadások

A V4-ek francia perspektívából

Hubert Védrine, korábbi francia külügyminiszter

Hubert Védrine 14 éven át először diplomáciai tanácsadóként, majd szóvivőként, végül az Élysée-palota főtitkáraként tevékenykedett Mitterand elnök mellett. 1997-2002-ig Franciaország külügyminisztere volt. Több mint 19 kötet fűződik a nevéhez szerzőként, vagy társszerzőként. 2020-ban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felkérte, hogy vegyen részt a Szövetség politikai dimenziójának erősítését segítő szakértő grémium munkájában.

Közép-Európa hatása az európai gondolkodásra

Jerzy Buzek, EP képviselő, Lengyelország volt miniszterelnöke, az EP korábbi elnöke

1980-tól a „Szolidaritás” tagja volt, majd többször a szervezet küldöttkongresszusának elnöke. 1997-től lengyel parlamenti képviselő, a Szolidaritás Választási Akció (Akcja Wyborcza Solidarność, AWS) párt tagja. 1997 és 2001 között Lengyelország miniszterelnöke. 2004 óta tagja az Európai Parlamentnek, mely testületnek 2009-től 2012-ig elnöke is volt. Jerzy Buzek a műszaki tudományok professzora, a dortmundi, a szöuli és az ispartai egyetem, illetve a sziléziai és az opolei politechnikum díszdoktora.

V4 – Közép-Európa – Európa

Martonyi János, Magyaroszág volt külügyminisztere

Martonyi János Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas jogtudós, professor emeritus. Kutatási területe az Európa jog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Az első és második Orbán-kormány külügyminisztere, számos könyv, tanulmány szerzője.

 

Az előadásokat beszélgetés követi. A rendezvény nyelve magyar, angol, francia, lengyel. Szinkrontolmácsolást biztosítunk.

Kérjük, részvételi szándékát az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével jelezze!

Várjuk rendezvényünkön!