Különös adomány a királyi udvarnak
Az első világháború utolsó évének nyarán rendhagyó csomag érkezett Zita királyné Főudvarmesteri Hivatalába. Külseje alapján akár hivatalos iratnak vagy értékes ajándéknak is tűnhetett: széles, cégjelzéses papírszalag zárta le, zöld selyemzsinór fogta össze, három helyen pedig vörös pecsétviasz hitelesítette. Ezenfelül az Országos Magyar Királyi Chemiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás hivatalos bizonylatát mellékelték hozzá. Csakhogy a gondosan előkészített dobozban csupán hetvenöt darab gyermekpiskóta lapult.
A feladó Petneházy Lajos elismert budai cukrászmester volt, aki saját fejlesztésű készítményéből – korabeli elnevezéssel gyógypiskótájából – juttatott kóstolót a királyi családnak. A gesztus első pillantásra apróságnak tűnhet, mégis sokat elárul a háborútól kimerült ország mindennapjairól: az élelmiszerhiányról, a gyermekek élelmezésének gondjairól és a jótékonyság felértékelődéséről.
Piskóta a háborús hátország szolgálatában
1918-ra az Osztrák–Magyar Monarchia súlyos ellátási válságba került. Négy év hadigazdálkodás után apadtak a tartalékok, akadozott a közlekedés és a szállítás, az élelmiszerekhez mind gyakrabban csak jegyrendszer útján lehetett hozzájutni. A liszt, a cukor és a tojás – a piskóta legfontosabb alapanyagai – egyre nehezebben voltak beszerezhetők.
Az orvosok gyakran figyelmeztettek az elégtelen táplálkozás következményeire: a hiányos étrend a legfiatalabbak egészségét, testi fejlődését és ellenállóképességét fokozottan veszélyezteti. A korszak közgondolkodásában egyre hangsúlyosabbá vált az a meggyőződés, hogy a gyermekek a nemzet jövőjének letéteményesei,[1] ezért kielégítő élelmezésük családi ügyből társadalmi és politikai feladattá vált.
Petneházy maga is ebben a szellemben beszélt portékájáról, amelyet „édes hazám kicsiny gyermekei és a hadba vonultak családjai s betegei részére” fejlesztett ki. A gyógypiskótára nem egyszerű cukrászipari termékként, hanem olyan tápláló készítményként tekintett, amely a háborús hiány közepette a kisgyermekek, a betegek és a katonák családtagjainak ellátását szolgálhatta.
A feladó
A csomag a századforduló Budapestjének egyik prominens cukrászmesterétől érkezett, aki 1898-ban alapította sütemény- és piskótagyárát. Termékeit a budai polgárság mellett a korszak előkelő szállodái, éttermei és kávéházai is rendelték. Ismertségét elsősorban a „Petneházy-féle gyógypiskótának” köszönhette, de süteményei, dísztortái, bonbonjai és fagylaltjai is keresettek voltak. Vállalkozásának sikerét jelezte, hogy az évek során egyre több fióküzletet nyitott.
Petneházy Lajos neve a korabeli sajtóban[2] jótékonysági rendezvények, egyházi események és kulturális estek támogatói között is feltűnt. Aktív szerepet vállalt Buda társadalmi életében, kiállításokon és nemzetközi árumintavásárokon vett részt. A szállítmány mögött tehát nem egy pályakezdő próbálkozása, hanem egy tapasztalt iparos átgondolt fellépése állt.
Tudományos hitelesítés
A cukrászmester nemcsak az igényes csomagolással kívánt bizalmat kelteni: szakintézeti igazolással is alá akarta támasztani találmánya értékét. Még a gyártás megkezdése előtt felkérte a Chemiai Intézetet, hogy a királyi család számára sütendő adagot királyi vegyész jelenlétében állítsák elő. A szakemberek ellenőrizték az alapanyagokat; a készítmény biztonságosságát laboratóriumi és élettani vizsgálatokkal állapították meg. Ezt követően hetvenöt piskótát szabványos kartondobozba helyeztek, amelyet úgy zártak és pecsételtek le, hogy ne lehessen észrevétlenül felbontani. Az így biztosított mintát továbbíthatta a vállalkozó az udvarnak.
Az 1918. július 11-én kiállított tanúsítvány rögzítette, hogy a termék kizárólag a legfinomabb őrlésű nullás lisztből, porcukorból és tojásból készült, továbbá nem tartalmazott sem „fémi mérget”, sem más egészségre káros anyagot. A dokumentum azért is volt elengedhetetlen, mert a királyi gyermekek számára kizárólag ellenőrzött és biztonságos élelmiszereket szolgálhattak fel. A hivatalos eljárás szakmai garanciát jelentett, a Habsburg családnak szánt figyelmesség pedig kiemelt rangot kölcsönözhetett a gyógypiskótának.
Miért éppen Zita királyné?
A Főudvarmesteri Hivatalba érkezett reprezentatív külsejű csomagot sem udvari felkérés, sem megrendelés nem előzte meg. A hivatal ezért táviratban tudakozódott afelől, hogy miért küldte piskótáit az udvarnak. Ez a dokumentum nem maradt fenn, azonban az 1918. július 24-én kelt válaszlevélből kiderül, mi vezette Petneházyt.
A cukrászmester ebben hangsúlyozta, hogy saját kezdeményezésből juttatta el nekik a finomságokat. Hosszú kísérletezés után ugyanis olyan gyermekpiskótát állított elő, amelyet alkalmasnak tartott a legfiatalabbak élelmezésére. Mivel a királyné maga is kisgyermekeket nevelt, kötelességének érezte, hogy az „első sütésből” nekik is küldjön: „Legfőbb vágyam az, hogy Ő Felsége kedves gyermekeivel a legkegyelmesebben megízleltetni méltóztassék.”
1918 nyarán Károlynak és Zitának öt gyermeke volt: a legidősebb az akkor hatéves Ottó trónörökös, a legfiatalabb pedig Károly Lajos, aki alig néhány hónappal korábban született.
A korona esetleges támogatása különleges hitelt adhatott új készítményének. Ezenfelül Petneházy nemcsak királynéként, hanem anyaként, a gyermeknevelés jelképes képviselőjeként szólította meg Zitát, akinek közéleti szerepvállalása is tovább erősítette ezt az összefüggést. A királyné a háború éveiben több segélyező akció és karitatív szervezet fővédnökeként vett részt a hátország támogatásában. A közvélemény szemében ezért nem pusztán uralkodófeleségként, hanem a gyermekek és a rászorulók pártfogójaként is megjelent.
Hazafias gesztus vagy rafinált reklámfogás?
A válaszlevél visszatérő motívuma a hazafias önazonosítás. Írásában az „ősmagyar Petneházyak” leszármazottjaként felidézte azt a családi emlékezetben élő történetet, mely szerint egyik felmenője 1686-ban elsőként tűzte ki a magyar zászlót Budavár falára.[3] Ezzel a magyar történelem dicsőséges hagyományaihoz kötötte saját tettét, amelyet hazafias kötelességként értelmezett, és „igaz magyar hazafiként” kérte a királyné jóindulatát, abban a reményben, hogy piskótája elnyeri tetszését.
Hogy mindez mennyiben volt önzetlen akció, és mennyiben tudatos reklámfogás, nem dönthető el biztosan. A források közvetlen haszon vagy kereskedelmi előny reményére nem utalnak, a két szempont azonban nem zárja ki egymást: a gyógypiskóta egyszerre lehetett jó szándékú adomány, hazafias gesztus és ügyes termékbemutató.
Megkóstolták-e a királyi gyermekek a gyógypiskótát?
A fennmaradt irategyüttes egy kérdésre nem ad választ: vajon eljutott az édes adomány Zita királynéhoz és gyermekeihez? A Főudvarmesteri Hivatal megőrizte az ügy menetét és a vállalkozó leveleit, a piskóta elfogyasztásáról azonban nem szolgál információval. Erről az Alapítvány őrizetében lévő, a királyi gyermekek fejlődését dokumentáló 1918. évi napló sem tesz említést.
A történet jelentősége így nem a végkifejletben rejlik. A kis doboz gyógypiskóta inkább azt mutatja meg, hogyan fonódhatott össze egy cukrászmester üzleti leleményessége a háború utolsó hónapjainak ellátási gondjaival, a tudományos biztonság igényével és az uralkodócsalád nyilvános tekintélyével.
Kocsis Piroska
[1] Az anya- és csecsemővédelem, mint országos feladat témakörre lásd: Kocsis Piroska: „Szent kötelesség, hogy az anya maga szoptassa a gyermekét!” Emlékez[tet]és az Anyatejes Táplálás Világnapjára. MNL OL honlap, 2016. 08. 19.
[2] Például a korabeli cukrászipari szaklapokban – köztük az 1900 és 1911 között kiadott Magyar Czukrászok Lapjában – több cikke jelent meg, amelyek a szakma mindennapjairól tudósítottak.
[3] Petneházy Dávid (1645–1687) részt vett Buda 1686. évi visszafoglalásában. A családi hagyomány neki tulajdonítja a keresztény, illetve magyar zászló első kitűzését a vár fokára, ezt azonban egyértelmű korabeli források nem igazolják. Mivel a hagyomány más személyek – például Fiáth János, Ramocsaházy Endre és Michele d’Aste – elsőségét is megőrizte, a kérdés nem dönthető el biztosan.
