Új Európa
A folyóirat arculatát közel két évtizeden keresztül Csonka Emil szerkesztői munkája formálta, aki folyamatosan egyeztetett a kiadvány irányát meghatározó Habsburg Ottóval.[1] Csonka Szombathelyen született 1923-ban. A Pázmány Péter Tudományegyetemen az irodalom, a történelem és a szociológia szakokon látogatott órákat. 1944-ben magas pozíciót töltött be a nyilasok ifjúsági szervezetében, valamint Szálasi propaganda-titkárságán, ezért Nyugatra távozott. 1951-től három évtizeden keresztül a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott.[2] A folyóirat szerkesztését 1963 novemberében vette át, és az orgánum fenntartása és megfelelő színvonalon való megjelentetése érdekében végzett, Ottóval közös munka ettől fogva zökkenőmentesen zajlott. A volt trónörökös kapcsolati hálójának hála, az Új Európa rövid időn belül az emigráció külpolitikai tájékozódásának fontos fórumává vált.[3] Bár Csonka megítélése a külhoni magyarok köreiben finoman szólva sem volt egyöntetűen pozitív,[4] Ottó mégis megbízott benne, nagyra értékelte munkabírását és szervezőképességét, és nem ellenkezett, amikor szerkesztője 1972-ben könyvet írt róla, majd néhány évvel később édesanyjáról is.[5] Korai halálakor ezekkel a szavakkal méltatta egykori munkatársát: „…ritkán találunk valakit, aki oly lelkes hazafi lett volna, mint Csonka Emil, aki a hazafias szellemet oly sokirányú irodalmi és egyéb tevékenységben juttatta kifejezésre.”[6]
Ottó politikai publicisztikája a folyóiratban
Habsburg Ottó Új Európában megjelent írásainak jellemzője, hogy nagyívű tablót vázolnak föl, hogy aztán a konkrét kérdésre felülnézetből közelítsenek. Visszatérő témái: az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kelet-Közép-Európa, Kína, a Távol-Kelet, az európai integráció – bár nem túlzás azt állítani, hogy szerzőjük a háttérben szinte minden esetben világpolitikai kontúrokat körvonalaz. Az általa kiemelkedőnek tekintett politikusokhoz, magához közel állónak érzett személyiségekhez – Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Salvador de Madariaga, Richard Nixon, Richard Coudenhove-Kalergi, Mindszenty József, Leo Tindemans, Franz Josef Strauss, Márai Sándor – több cikkben is visszatér. Az írások terjedelme egy és négy oldal között mozog, csupán néhány alkalommal fordult elő, hogy többrészes cikket közölt – ez utóbbiak általában készülő könyveinek részletei. Hetvenedik születésnapja tiszteletére az 1982. év 6. lapszámában összeállítás jelent meg az ünnepeltről. Az alábbiakban Habsburg Ottónak csupán néhány gondolatát kívánom felvillantani, hogy kedvet csináljak az érdeklődőknek a további kutatásra. (Publicisztikájának adatait és az említett tematikus füzet tartalmát lásd a cikk után.)
Ottó első cikke a kiadvány indulásának évében jelent meg. Az októberi számban megemlékezett a magyar forradalomról, figyelmeztetve, hogy tanulságai az egész kontinens sorsára érvényesek: „Mindenekelőtt magában a szabad világban kell megteremtenünk Európa egységét. A szabadságharc napjaiban a magyar nép segélykiáltásai ehhez az Európához is szóltak. Ők, akik azon az elveszett poszton állottak, hittek az Európa-eszmében, de a Nyugat csak beszélt és máskülönben tétlen maradt. Ma már egyáltalán nem kétséges, hogy ha 1956-ban az Egyesült Európa már tény és valóság lett volna, az események egész másképpen alakulnak.”(kiemelés az eredetiben)[7] Másfél évtizeddel később, a forradalom 20. évfordulóján ismét csak a teljes Európa felelősségéről és feladatairól szólt, és óva intette a prosperáló demokráciákat az elkényelmesedés veszélyeitől, emlékeztette őket az elnyomás alatt élő kelet-közép-európai nemzetek iránt fennálló kötelességükre: „a szabadság győzedelmeskedik, ha mi, akik élvezzük előnyeit, nem vesszük életbiztosításnak ezt a szabadságot, hanem szüntelenül cselekszünk a halhatatlan eszményekért, amelyekért 20 évvel ezelőtt a magyar nemzet kiált a síkra, és puszta kézzel szembeszállt a zsarnokság páncélosaival.”[8]
A magyar tematika folyamatosan jelen volt írásaiban, évfordulók, személyek apropóján rendszeresen közölte gondolatait az anyaországról, az emigrációról, a térség és Európa viszonyáról a nagyhatalmi erőtérben. Igyekezett minden eseményben bátorítást találni, mintát állítani az olvasóinak. Mindszenty sorsa – személyes érintettsége, a hercegprímás legitimista meggyőződése révén, találkozásaik a főpásztor nyugatra kerülése után – tökéletes példát kínált: „Mindszenty útja nyílegyenes, elejétől végig. Életének nyolc évtizedében nem találunk sem sunyi megalkuvást, sem a hatalom birtokosaival kötött kétértelmű megegyezéseket. Ez persze nem tetszik az állítólagos diplomatáknak, a hivatalból cselszövőknek. Ezek a maguk lefekvését okosságnak álcázzák és a tanú, vagyis a mártír, akinek a hit áldozat, nem pedig megélhetés, – a megalkuvók számára az ilyen tanú örök szemrehányás”[9]– szólította meg a főpap híveit és kritikusait.
Minden bizonnyal a Szent Korona hazahozatalának kérdése volt az, amely a hetvenes években a magyarság legszélesebb körét mozgatta meg: a Carter-adminisztráció gesztusa világszerte a magyar közöségek reakcióját váltotta ki. Habsburg Ottó ellenezte az Egyesült Államok diplomáciai akcióját, ugyanakkor – mint oly sokszor élete során – tehetséges jósnak bizonyult: „A diktatúra ma még nagy diadallal örvendezik, hogy hatalmas külpolitikai sikert aratott s nem is tagadható, hogy a jelenlegi amerikai kurzus ezt a diadalt házhoz szállította ennek a diktatúrának. De, ahogy a »Mindszenty-ügy« más dimenziókat vett, mint rendezői szerették volna, úgy nincs kizárva, hogy a korona is önállósítja magát, fölébe nő a szovjet gyarmatbirodalom Duna-parti diplomáciájának s a Szent Korona, magyar földön – benső, erős, tartós szövetségre lép a magyar néppel.”[10] 1979-ben a témára visszatérve, már így értékelt: „…ami egy éve, a korona visszatérése óta történik, szabad választások híján egyfajta áldott cinkosság, egyfajta népszavazás az idegen megszállás, a diktatúra ellen, respektíve a többpártrendszer, a parlamenti demokrácia, a lelkiismereti és vallásszabadság, a szabad szervezkedés, sajtó- és szólásszabadág – az emberi jogok mellett. Népszavazás azért, hogy a Duna mentén az élet visszakerüljön a rendes kerékvágásba. Néma tüntetés ez, egy nemzet életakaratának világos jelzője. Népszavazás, ahogy az volt az emigráns magyarság megmozdulása is, mikor a korona révén a világ figyelmét a magyar függetlenség kérdésére irányította és irányítja, szívósan, következetesen, szakadatlanul. Ugyanaz az akarat, ugyanaz a cél, ugyanaz a lelkület otthon és idekint – egy ez a nemzet minden részében! Amire a korona utóbbi esztendeinek története tanít s amiről ez a történet vall, az nem kevesebb, mint az, hogy van magyar nemzeti egység, mostoha időkben is.
Biztató jelenség.”[11]
Több ízben figyelmeztetett arra, hogy egy társadalom anyagi életkörülményeinek javulása – amint az Nyugaton bekövetkezett – nem lehet öncél az emberi létezés tekintetében. A hetvenes években egyre szembetűnőbb válságjelenségek láttán az Európa identitását kezdettől fogva meghatározó morális alapelvekhez való visszatérésre, azok újrafelfedezésének sürgető voltára hívta fel a figyelmet: „Az »óvilág« e hanyatlásának oka nem materiális. Nyugat-Európa gazdag, a világ második legnagyobb gazdasági hatalma. Emberanyaga sem lebecsülendő, kétszátötven millió tehetséges ember; lakossága nagyobb, mint akár Amerikáé, akár a Szovjetunióé. Európa hanyatlása a szellem, a jellem és az erkölcs síkján tapasztalható.”[12] Aktív politikai szerepvállalása akkor vált lehetségessé, amikor az 1979-es európai parlamenti választásokon – amely először döntött a tagországok képviseletéről az állampolgárok közvetlen szavazataival az integráció addigi történetében – a CSU listájának éléről Brüsszelbe készült. Szokásához híven nagy reményekkel tekintett a megmérettetésre, tulajdonképpen egy álom beteljesülésének ígéretét látta benne: „A győzelem nem lehetetlen. Megvan a mód, hogy Európának ismét biztosítsuk a keresztény jövőt. Sem hitünk, sem földrészünk nem semmisült meg. Értékeink csak akkor pusztulnak el, ha lemondunk róluk. Ne feledjük: a gonosz győzelméhez nem kell más, csak a jók tétlensége.[13] De azoknak, akik Európa egyesítésén fáradoznak, örökre elmúlt a semmittevés, a ’dolce far niente’ ideje. Győzelem és vereség egyaránt a mi kezünkben van. Istennek és Európa jövendő nemzedékeinek, s az európai keresztény civilizációnak felelősek vagyunk tetteinkért.”[14]
Hosszan lehetne idézni Habsburg Ottó írásaiból. Remélem, ez a néhány kiragadott mondat felkeltette az olvasó érdeklődését. Amennyiben igen, praktikus lehet tudni, hogy közgyűjteményeinkben csupán az Országos Széchényi Könyvtárban található meg az emigráns folyóirat teljes kiadványsora; egyes évfolyamai elektronikus formában az Arcanum Digitális Tudománytár felületén (az 1966 és 1983 közötti időszak), illetve az Új Látóhatár honlapon (az 1968–1970-es évfolyamok anyaga) áll a kutatók rendelkezésére. Ez utóbbi helyen a szerkesztő, Szeredi Pál információban gazdag bevezetője helyezi el a sajtóterméket a korszak szellemi-politikai térképén.
Digitális archívumunkban ide kattintva Habsburg Ottó valamennyi, a tárgyalt folyóiratban megjelent írása elolvasható. Jó böngészést kívánunk!
Vasbányai Ferenc
Habsburg Ottó írásai az Új Európa című folyóiratban (1962–1983)
1962
Európa nagyhatalmi szerepe. Dr. Habsburg Ottó előadása. 2., p. 5–8.
Quemoy: sziget az oroszlán torkában. 3., p. 5–6.
Az európai föderáció néhány kérdése. 4., p. 5–6.
A magyar forradalom nem lezárt esemény. 6., p. 5–7.
Hogyan tanultam magyarul. 7., p. 5–6.
1963
De Gaulle, Kelet és Nyugat. Mit akar a francia államfő. 1., p. 5–7.
Világpolitika mint feladat. 2/3., p. 5–6.
Néhány merész és új gondolat. 2/3., p. 6–8.
Korunk társadalmi problémái . 7., p. 5–8.
Az ostromlott erőd. Vietnami útijegyzet. 9., p. 5–7.
A nagy kancellár műve. Konrad Adenauer. 11., p. 5.
1964
Az atomkor új társadalma. 1., p. 5–7.
A medve és a sárkány. A szovjet-kínai ellentét történelmi gyökerei. 2., p. 5–7.
Oroszország dilemmája. Moszkva két tűz között. 3., p. 5–7.
Materialista ellenérvek. Az abortusz-kérdés. 7/8., p. 5–6.
Eseményekben gazdag ősz. 12., p. 5–6.
1965
Európai kiegyezés? De Gaulle és Kelet-Európa. 3., p. 5–7.
Az igazi béke alapja. Bécs, Jalta és Európa. 7/8., p. 5–6.
Az új ismeretek és a vallás. 9., p. 5–6.
1966
Ázsiai jegyzetek. 1., p. 5–6.
Egy nagyszerű liberális. Salvador de Madariaga. 7/8., p. 11.
Japán dilemma. 9., p. 5.
1967
Változások a világban. 3., p. 7–10.
Európa a Szovjetunió és Amerika között. Az európai egyesülés problémái. 5., p. 7–10.
Az egész Európa. 11., p. 4.
1968
Reakciós elméletek alkonya. Modern szociálpolitika. 5., p. 7–10.
Európa szociálpolitikai feladatai. Reakciós elméletek alkonya II. 6., p. 7–10.
Történelmi összefüggések. Budapest 1956 és Prága. 10., p. 5–6.
1969
Mi várja Nixont? Külpolitikai körkép. 1., p. 7–11.
Mit várunk Nixontól. 3., p. 5–6.
Döntés Európáról. 5., p. 7–9.
A tábornok távozása. De Gaulle lemondásának okairól. 6., p. 7–8.
1970
Ázsiai benyomások. 2., p. 7–10.
Vita és felelősség. 4., p. 11.
A világhatalmak ereje és gyengesége. 7., p. 7–10.
Elhallgatott tények. Jalta: ami előtte történt és ami utána következett. 12., p. 7–10.
1971
Sztalin két történelmi tévedése. 1., p. 7–11. (az Elhallgatott tények című írás folytatása)
Peking és Közép-Kelet-Európa. Világpolitikai körkép. 6/7., p. 7–9.
1972
A helyszínen és előítélet nélkül. Afrika helyzete és problémái. 1., p. 7–9.
A pekingi út. 2., p. 5. (csak néhány sor)
Peking után, Moszkva előtt. 5., p. 7–9.
Európa – összefogás vagy összeomlás. 8/9., p. 7–8.
Enyhülési eufória. 10., p. 5–6.
Mindszenty Bécsben. 11., p. 7.
Nixon új megbízatása. 12., p. 7–8.
1973
A „kapitalista” Európa. 2., p. 5–6.
Kína és Európa közeledése. 3., p. 7–9.
1973[sic!] március 11. 4., p. 5–6.
Még egy szó Vietnámról. 5., p. 5–6.
Addio Africa? 6/7., p. 5–6.
A Nixon-Brezsnyev találkozó és Európa. 8/9., p. 5–6.
A papírtigris ereje. 10., p. 7–9.
Németország aláaknázása. 11/12., p. 5–6.
1974
A puszta tények. 1., p. 5–6.
Mindszenty neve örök. Az ember, aki mer nemet mondani. 2., p. 7–8.
Európa Dünkirchene? 3., p. 7–9.
Európa egyik rákfenéje. 4., p. 5–6.
Az európai biztonsági konferencia. 5., p. 7–8.
A tábornok unokája. 6., p. 5–6.
1975
A Szovjetunió szerencséje. 1., p. 7–10.
A hóhér kötele. 2., p. 5–6.
Ha Brezsnyev távozik . 3., p. 5.
A jövő győztese. 4., p. 5.
Leírjuk-e Amerikát? 4., p. 7–9.
A szappanbuborék. 5., p. 5–6.
Új világháború Ázsiában? 5., p. 7–9.
Két oszlop Ázsiában. 6., p. 7–9.
1976
Európában mozdul valami. 1., p. 7–8.
Moszkva földközi-tengeri politikája. 2., p. 5–6.
Békétlen béke. 3., p. 7–8.
Pax Americana, ahogy én látom. 4., p. 5–7.
A magyar ötvenhat és a mi felelősségünk. Gondolatok a forradalom 20. évfordulóján. 6., p. 7–10.
1977
Moszkva és Marokkó. 1., p. 5–6.
A spanyol fejlődés. 2., p. 5–6.
Cárok és marxisták. 3., p. 5–6.
Gondolatok az európesszimizmusról. 4., p. 7–10.
Francia földcsuszamlás? 5., p. 5–6.
A 21. évforduló. 6., p. 5–6.
1978
Mi és a kínaiak. 1., p. 5.
A Szent Korona és a magyar nép. 2., p. 7–14.
Emberi jogok és emberarcú szocializmus? 4., p. 5–6.
„Mint Bercsényi és Türr István…” 5., p. 4.
Milyen Európát akarunk? 6., p. 7–8.
1979
A kínai kártya. 1., p. 7–8.
Még egyszer a Szent Korona: a második népszavazás. 2., p. 7–13.
Európa az Uraltól az Atlanti-óceánig? 3., p. 7–8.
Új arcok, új jelenségek. 4., p. 7–8.
Legfőbb feladatom az Európa-parlamentben. 5., p. 7–9.
Franz Josef Strauss és a kancellárság. 6., p. 7–8.
1980
Négy szempont a világpolitikához. 1., p. 7–11.
Egy európai drukker. A 80 éves Márai. 2., p. 5–6.
A hatodik hadoszlop. 3., p. 5–6.
Európa veszélyes viselkedése. 4., p. 5–6.
Jó és megbízható partner. Ronald Reagan. 5., p. 5–6.
A totalitárius kihívás. 6., p. 7–12.
1981
Veszély északon. 1., p. 5–6.
Egy európai drukker. A 80 éves Márai. 2., p. 5–6. (a 1980-ban megjelent írás újraközlése)
A terrorizmus és a Szovjetunió. 3., p. 5–6.
A Kreml ellentámadása. 4., p. 5–6.
Tanúságtétel Európa mellett. A forradalom 25. évfordulója. 5., p. 5–6.
Szadat után. 6., p. 5–6.
1982
Fecsegés a kilépésről. 1., p. 5–6.
Németország és Franciaország. 2., p. 5–6.
Az orosz dömping. 3., p. 5–6.
Illúziók felszámolása. 4., p. 5–6.
A leszerelési tárgyalások. 5., p. 5–6.
1983
Az emigráns magyar. 1., p. 3–4. (Csonka Emilről)
Írások Habsburg Ottóról az Új Európa 1982/6. számában
Csonka Emil: Habsburg Ottó hét évtizede. 1982. november 20.: Habsburg Ottó 70 éves. p. 5–6.
Varga Béla: Tisztelet Habsburg Ottónak. p. 7–12.
Mindszenty József: A magyarság szolgálatában. p. 12.
Jávor Egon: A bencések tanítványa. p. 13–14.
Leo Tindemans: Meggyőződéses, bátor ember. p. 15.
Pierre Pflimlin: Született politikai tehetség. p. 15.
Habsburg Regina a magyar dohányvidéken. p. 16.
Angyal Dávid: „Szorgalmasan jegyezgetett”. Ottó királyfiról. p. 17–18.
Auer Pál: „Kitűnő ítélőképesség, elsőrangú tájékozottság”. A férfi Habsburg Ottóról. p. 18–19.
Vajda Albert: Találkoztam a történelemmel. p. 20.
Szigorúan bizalmas: Habsburg Ottó persona grata. Magyar követi jelentések Ottóról, 1936-1939. p. 21–26.
Móra Ferenc: Szegény kis népcsászár! Móra Ferenc a kis Habsburg Ottóról. p. 27.
[1] Levelezésüket, amely mintegy 700 dokumentumot ölel fel, és a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában vár a feldolgozásra, Veres Miklós tekintette át (Új Európa – Csonka Emil és Habsburg Ottó kapcsolata. In: Habsburg Ottó és a rendszerváltozások. Szerk. Vasbányai Ferenc. Budapest, Habsburg Ottó Alapítvány, 2021, 72–83.)
[2] „…Csonka Emil a legtermékenyebb munkatársak közé tartozott, könnyen és gyorsan dolgozott, ami a rádiós munkában igen nagy előnynek számított…” – írta róla egykori kollégája. Borbándi Gyula: Magyarok az Angol Kertben. A Szabad Európa Rádió története. Budapest, Európa, 1996, 425.
[3] Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985. Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1985, 292.
[4] Deák István: Maratoni életem. Emlékirat. Pécs, Kronosz, 2023, 248–249.
[5] Habsburg Ottó. Egy különös sors története. München, Új Európa, 1972. és Zita története. Az utolsó magyar királyné. München, Új Európa, 1975.
[6] Az emigráns magyar. Új Európa, 1983, 1, 3.
[7] A magyar forradalom nem lezárt esemény. Új Európa, 1962, 6, 6.
[8] A magyar ötvenhat és a mi felelősségünk. Új Európa, 1976, 6, 10.
[9] Mindszenty neve örök. Az ember, aki mer nemet mondani. Új Európa, 1974, 2, 7.
[10] A Szent Korona és a magyar nép. Új Európa, 1978, 2, 14.
[11] Még egyszer a Szent Korona: a második népszavazás. Új Európa, 1979, 2, 13.
[12] Mindszenty neve örök. Az ember, aki mer nemet mondani. Új Európa, 1974, 2, 7.
[13] Idézi Ottó John Stuart Mill szavait. A mondatot sok helyen tévesen Edmund Burke-nek tulajdonítják.
[14] Milyen Európát akarunk? Új Európa, 1978, 6, 8.
