Hírek


Emlékmise és konferencia Pannonhalmán

Névadónk halálának 12. évfordulójára emlékeztünk a Pannonhalmi Bencés Főapátságban július 2-án.

Emlékmise és konferencia Pannonhalmán

Névadónk halálának 12. évfordulójára emlékeztünk a Pannonhalmi Bencés Főapátságban július 2-án.

Immár negyedik éve emlékezik meg Alapítványunk Habsburg Ottó haláláról. A szentmisét idén is Hortobágyi T. Cirill OSB főapát mutatta be, ezúttal egyik vendégünk, Markus St. Bugnyár, a Jeruzsálemi Osztrák Szent Család Zarándokház rektorának koncelebrálásával.

A misét követően a Habsburg Ottóról elnevezett levéltárpedagógiai teremben megrendezett eszmecserét nagy érdeklődés övezte. Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatója Ottónak a bazilikában nyugvó szívurnájára utalt, amikor a racionális mellékzöngéjű ’konszenzus’ fogalmával szemben a transzcendensre nyitó ’konkordancia’ – az ünneplők szíveinek egymással összhangban lévő állapota – elsődlegességére helyezte a hangsúlyt.

A köszöntések után a zarándokház igazgatója előadásában az intézmény történetét vázolta, bemutatva a Habsburg családhoz fűződő kapcsolatát: Ferenc József császár 1869-es látogatásától Habsburg Ottó és felesége, Regina 1955-ös ottjártáig. Markus Bugnyár elmondta: Alapítványunk a közeljövőben magyar fordításban megjelenteti Reise nach Jerusalem (2020) című könyvét, és további közös programokat is kilátásba helyezett.

A témához kapcsolódva másik külföldi vendégünk, Wolfgang Johannes Bandion, a Bécsi Teológiai Akadémia professzora a város és a Habsburg-dinasztia történetét elevenítette fel. Szólt arról, hogy az uralkodók ezt a titulust V. Károly császár óta használják rendszeresen címeik között. Ugyan csak a 19. században, Ferenc József személyében keresték fel először a helyet, ám az alázatosság erényét, amely Jeruzsálem nevéhez társult, mindannyian magukénak vallották.

Hóvári János nagykövet, a Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseletének irodavezetője a zarándokház magyar vonatkozásait ecsetelte, megidézve Ferenc József kísérete magyar tagjainak – többek között gróf Andrássy Gyula külügyminiszternek – az alakját. A magyar származású rektorok felsorolásán túl Hóvári átfogó előadásában részleteket villantott fel a közös osztrák-magyar intézmény fordulatos történetéből. Végül névadónkkal kapcsolatban beszélt Habsburg Ottó 1955-ös szentföldi utazásáról, valamint bemutatta a Jeruzsálemi Egyetemen 1990-ben díszdoktorrá avatott egykori trónörökös tiszteletére összegyűlt közönséget.

Király András László, a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Tervezési igazgatója, volt nagykövet a jeruzsálemi zarándokhelyet keresztény identitásunk megerősítőjeként említette. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben a magyar hívek egyre nagyobb számban fogják felkeresni a Szent Várost, és benne közös múltunk lelki élményekhez segítő emlékhelyét.

A konferencia zárásaként Dejcsics Konrád OSB prezentálta a készülő Ottó-emlékhely terveit. Fontosnak tartotta aláhúzni, hogy az odalátogatók ne turistaként, hanem zarándok-lelkülettel keressék fel a leendő emlékművet – Kelemen Zénó, jelen lévő szobrászművész alkotását –, amely egyszerre reflektál majd az egykori trónörökös bencés kötődésére és európaiságára.

 

Fotók: Szabó Zoltán