A Habsburg Ottó Alapítvány 2025 tavaszán indított, „80 év béke, 35 év demokrácia” mottójú rendezvénysorozata a 20. századi Európa politikai, gazdasági és társadalmi fejleményeit elemzi, különös tekintettel a kontinensünkön 1989–90-ben lezajlott világtörténelmi jelentőségű eseményekre. Vendégeink a március 27-én megtartott első rendezvényen három német nyelvű könyv bemutatása apropóján vázolták fel a közép-európai régió 1970–80-as évekbeli geopolitikai realitásait, világpolitikai összefüggések meghatározta mozgásterét.
„Aki nem ismeri a múltat, az nem ismerheti a jelent, és nem képes a jövő alakítására” – idézte köszöntőjében Helmut Kohl szavait Deli Gergely, az NKE rektora, emlékeztetve a magyar–német kötődés ezeréves múltra visszatekintő történelmi alapjára, amely az aktuálpolitikai nézetkülönbségeken túl napjainkra sem veszített stratégiai jelentőségéből.
Köszöntőjében Prőhle Gergely bemutatta a három kiadványt: Horst Teltschik Die 329 Tage zur deutschen Einigung. Das vollständige Tagebuch mit Nachbetrachtungen, Rückblenden und Ausblicken (Vandenhoeck & Ruprecht, 2025) című korabeli naplójának Michael Gehler kommentárjaival kiegészített kiadását; Breier Zsuzsa: 1989 – Das Jahr beginnt (Vandenhoeck & Ruprecht, 2023) esszéisztikus emlékezéskötetét és Andreas Schmidt-Schweizer forráskiadványát a nyugatnémet–magyar kapcsolatokról (Die westdeutsch-ungarischen Beziehungen in Wirtschaft, Politik und Kultur 1973/74-1987. 1–2. De Gruyter Oldenbourg, 2024).
A szavait követő beszélgetés résztvevői – Bauer Bencének, az MCC Magyar–Német Intézet igazgatójának moderálása mellett – Andreas Schmidt-Schweizer felvezető gondolataira reflektáltak. A HUN–REN BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az 1970-es évektől indította a német–magyar kapcsolattörténeti ívet, amely mindig megújulni képes dinamikájával – a közös hagyományok, az egymást kiegészítő gazdasági struktúrák, az egzisztenciális érdekközösség és a geopolitikai adottságok eredőjenként – elvezetett a történelmi fordulathoz. Breier Zsuzsa levéltári kutatásai során nagyobb felbontással dolgozott, őt elsősorban az egyéni sorsok érdekelték, azokat fejtette föl a három – kelet- és nyugatnémet, valamint a magyar – társadalom szövetében. A visszatekintve determináltnak tűnő folyamatok többesélyes voltára figyelmeztetett: a kelet-német vezetés még 1989 októberében sem vetette el azt a lehetőséget, hogy adott esetben több tízezer, politikailag megbízhatatlan személyt internáljon. Markus Meckel, az NDK utolsó külügyminisztere szerint az ideális megoldást a tárgyalások jelentették; ez hosszú – végeredményét tekintve azonban sikeres – folyamat volt, de éppen ezért differenciált megközelítést igényel(ne). Akárcsak napjaink válságjelenségei – amelyek némelyikének magyar kormányzati kezelését Meckel kritikus szavakkal kommentálta. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy az engedékennyé váló szovjet hozzáállás volt a döntő az események alakulásában, a menekültkérdés – német–német vagy román–magyar viszonylatban – csak a végső lökést adták meg a keleti tömb felbomlásához.
A rendezvény második felének talán legnagyobb várakozással kísért megszólalásában Németh Miklós – a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának utolsó, a Harmadik Köztársaság első (ideiglenes) miniszterelnöke – tekintette át a hivatali ideje (1988. november 24.–1990. május 23.) alatt lezajlott történelemformáló eseményeket. Számára 1989. május 10. jelentette a rendszer kapitulációjának pillanatát, amikor Grósz Károly, az MSZMP főtitkára a Hazafias Népfront elnökével közösen jegyzett levelében lemondott a miniszterelnök és a miniszterek jelölésének, illetve felmentésének jogáról. Ezt azonban hosszú és összetett kül- és belpolitikai események előzték meg, mint (az egypárti parlamentben!) az egyesületekről és egyesülésekről meghozott februári törvények megszületése, vagy a Határőrség parancsnokának saját kezűleg írt utasítás, amellyel Németh elrendelte a nyugati határzár bontását – ami aztán az augusztusi Páneurópai Piknikhez és a szeptemberi határnyitáshoz vezetett. És persze mindazok a nyilvánosság kizárásával folyamatosan futó szovjet–magyar egyeztetések, amelyek realizálását a Mihail Gorbacsov és a magyar kormányfő közötti személyes bizalom garantálta.
Az annus mirabilis Németh Miklós olvasatában nem „szerző nélküli mű” volt – utalva az Oscar-díjas német filmrendező, Florian Henckel von Donnersmark Gerhard Richter festőművészről szóló életrajzi filmjére –, hanem igenis voltak aktorai. Rajta kívül például a konferencián szintén jelen lévő Horváth István, hazánk egykori bonni nagykövete; nyugati oldalról pedig a rendszerváltás kulcsfigurája, Horst Teltschik, akinek évtizedeket átfogó korrekt és önzetlen támogatásáért az egykori miniszterelnök az egész magyar nemzet nevében mondott meghatottan köszönetet.
Németh Miklós befejezésképpen elmondta: visszatekintve két tanulságot vont le az akkori történésekből. Egyfelől, hogy a hazugságokra és az emberi természettől idegen elvekre épülő rendszerek alábecsülik az emberek memóriáját. A másik, hogy nem szabad félni a változástól – amennyiben arra valóban szükség van, és megfelelő alkalom kínálkozik rá. Önmagát optimistaként jellemezte, mert úgy látja, hogy a demokrácia és a jogállamiság talaján álló Magyarország mindig Európa megbecsült része marad.
Ezt követően Michael Gehler, a Hildesheimi Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója elevenítette fel az általa gondozott kötet születésének körülményeit, majd a szerző, Horst Teltschik, a Kancellári Hivatal korábbi helyettes vezetője kapott szót. Teltschik – aki negyven éve a világ vezető politikusainak tárgyalópartnere – az európai egységfolyamatot ugyan gazdasági meghatározottságúnak nevezte, azonban a rendszerváltást (részben) előidéző német hitelpolitikát egyértelműen politikai indíttatásúnak ismerte el. „A nemzeti érdekeket ma is az európai integráció keretein belül kell értelmezni” – figyelmeztetett. „Kohl kancellár Henry Kissingere”, ahogyan széles körben nevezték, a német–magyar kapcsolatok mindvégig tárgyalásos, az érintett felek érdekét szem előtt tartó vezérfonaláról beszélt, amely szerinte az egyetlen, hosszú távon kölcsönös elégedettséget teremtő szemlélet – sajnos éppen ez az, ami Teltschik szerint csorbát szenved napjaink konfliktusainak kezelésében.
Fotók: Szabó Zoltán
