Hírek


Franz Josef Strauss 110

Az egykori bajor miniszterelnökre emlékeztünk születésének évfordulóján.

Franz Josef Strauss 110

Az egykori bajor miniszterelnökre emlékeztünk születésének évfordulóján.

A Habsburg Ottó Alapítvány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetével szervezett konferenciát Franz Josef Strauss tiszteletére (1915–1988). Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatója és a NKE JLI programigazgatója köszöntőjében az egykori bajor politikusnak a német egység megteremtéséért végzett évtizedes erőfeszítéseit méltatta, és – utalva a konferencia címében is szereplő szubszidiaritásra – ma is megszívlelendőnek ítélte gondolatait a kontinensünket élesen megosztó integráció- és szuverenitáspárti erők küzdelmében.

Gulyás Gergely Strauss reneszánsz személyiségét elevenítette föl. A CSU-vezető erős megjelenésével, kiemelkedő retorikai készségével, populistaként jellemezhető habitusával látványosan és hatékonyan képviselte az általa gyakran hangoztatott kettős szuverenitás elvét: a regionális bajor és a német identitást – mindezt a közép-európai népek sorsának és a geopolitikai realitásoknak figyelembevételével. A kancelláriaminiszter szavait Strauss egyik kedvenc bon mot-jával zárta: „Irren ist menschlich, aber immer irren ist sozialdemokratisch.” („Tévedni emberi dolog, mindig tévedni szociáldemokrata adottság.”)

„Bajorország az otthonom, Németország a hazám, Európa a jövőm”Horst Möller történész szintén az egykori bajor miniszterelnököt idézte. Az előadó Strauss karrierjének állomásait áttekintve szólt az Adenauer mellett töltött kezdeti évekről, szövetségi miniszteri tevékenységéről, amelynek során az atomügyi, védelmi és pénzügyi területen egyaránt maradandót alkotott. Strauss pályája során mindvégig következetesen kiállt a CDU/CSU pártszövetség fenntartásáért. Möller jellemzésében elmondta: a politikus nagyságát bizonyítja, hogy az 1980-as kancellárválasztási küzdelemben elszenvedett kudarcán is túl tudott lépni. Bajor miniszterelnökségének hivatali ideje (1978–1986) alatt a szövetségivel párhuzamosan futó, aktív külpolitikát folytatott, és számos olyan eredmény fűződik a nevéhez, amely hosszú távon meghatározta tartománya jövőjét.

Strauss két könyvben – Entwurf für Europa (1966), Herausforderung und Antwort. Ein Programm für Europa (1968) – foglalta össze Európa-politikáját. Ezekben hitet tett az európai népek szuverenitása és a szubszidiaritás elve mellett, és már akkor sürgette a feltartóztathatatlanul burjánzó bürokrácia csökkentését. Mindazonáltal az ő pályafutása sem nélkülözhette a hibákat, tévedéseket: már kortársai felrótták neki nem kifejezetten felhőtlen viszonyát Helmut Kohllal, a CSU-n belül lépten-nyomon általa generált feszültségeket, konfrontatív magatartását a média képviselőivel szemben – melynek csúcspontja kétségtelenül az 1962-es Spiegel-affér volt. Tehát nem alaptalanul tekintették a német politika fenegyerekének, ugyanakkor kiemelkedő képességeit ellenfelei sem kérdőjelezték meg.

A történeti áttekintés igényével összeállított blokk első előadójaként Vanessa Conze Franz Josef Strauss és a Páneurópai Unió kapcsolatát tekintette át, elhelyezve a mozgalmat a hetvenes évek európai politikájának eszmei-ideológiai térképén. Habsburg Ottó 1973-ban kezdődött elnöksége revitalizálta az addig szűkebb körű csoportosulást, alkalmazkodott a kor kihívásaihoz, és rövid időn belül sikerrel pozícionálta magát a kontinensen a keresztény-konzervatív irányultságú társadalmi kezdeményezések ernyőszervezeteként. Strauss és a CSU a megfogalmazott célok elérésében Ottó egyik – ha nem a legtevékenyebb – partnerének bizonyult. A közös munkát megkönnyítette, hogy a két, egymástól tökéletesen eltérő szociokulturális háttérből érkező politikus kezdettől fogva szimpatizált egymással, és hogy Habsburg Ottó több ízben nevezte mentorának Strausst. És bár utóbbi nem volt a PEU tagja, felismerte, és céljai elérésének érdekben sokoldalúan ki is használta a kettejük együttműködésében rejlő lehetőségeket.

A hidegháború kulcsfontosságú eleme volt a korszak német–német viszonyrendszere, hiszen a jaltai rendszer Németország megosztásán alapult. Strauss a nyolcvanas évek elején bajba jutott kelet-német gazdaság válságmenedzselésében meglátta a lehetőséget a kommunista rezsim destabilizálására, és szívós munkával elérte a korábban elképzelhetetlen, 1 milliárd márkás hitel folyósítását. Erről Gerhard Schinze-Gerber, a bajor miniszterelnök monográfusa beszélt gazdagon adatolt előadásában.

Szekér Nóra, az ÁBTL kutatója a CSU-vezető Kádár-kori megítéléséről tartott referátumot. Előadásából kiderült, hogy a magyar pártvezetés a titkosszolgálati jelentések alapján reális képpel rendelkezett a célszemélyről, 1977-es magyarországi magánlátogatásának diplomáciai háttere pedig a korabeli magyar külpolitika „önállóságának” egyik tankönyvbe kívánkozó példája. Ezt a kérdést boncolgatta Andreas Schmidt-Schweizer is: a német történész számba vette a Strauss által szorgalmazott bajor–magyar közeledés motivációit, és bemutatta azok hatását a két fél egymáshoz fűződő relációjában.

Kocsev Bence Franz Josef Strauss és Habsburg Ottó levelezéséből vett idézetekkel érzékeltette a – Max Weber után – „választó vonzódás”-ként aposztrofált kapcsolatot, amely a két eltérő karakterű, de azonos célokért küzdő, széleskörű történelmi és földrajzi ismeretekkel felvértezett személyiség között fennállt. Mint kollégánk elmondta, az egymásra utaltság kölcsönös volt, mert Ottó katolikus-konzervatív kozmopolitizmusa a német politikában szerencsés ellenpólusát jelenthette a Willy Brandt és a baloldal szociáldemokrata internacionalizmusának.

A Hanns-Seidel-Stiftung brüsszeli irodájának vezetője Franz Josef Strauss reálpolitikus voltát hangsúlyozta ki. Thomas Leeb a karrierjét fiatalkora óta tudatosan építő CSU-politikust elkötelezett kereszténydemokratának mutatta be, aki döntően befolyásolta pártja, valamint az Európai Néppárt fejlődését. Szókimondó antikommunizmusa, transzatlanti elköteleződése – amely együtt járt a Szovjetunió nélküli kontinens integrációjának követelésével –, a francia–német tengely melletti kiállása kiegészült a közös európai véderő életre hívásának szorgalmazásával. Ha ezek a kérdések ma aktuálisabbak, mint valaha, azt nem Straussnak kell felróni.

Az ünnepi konferencia utolsó paneljében kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelynek résztvevői az elmúlt félévszázad német politikájának illusztris képviselői voltak. Klaus von Dohnanyi korábbi szövetségi miniszter (SPD) hamburgi otthonából küldött videóüzenetében emlékezett politikustársára, jelentőségét a következő költői kérdéssel kiemelve: Mi lenne ma Bajorország Strauss nélkül, és mi lenne Németország Bajorország nélkül? Peter Gauweiler korábbi Bundestag-képviselő, bajor államtitkár a jelenlévőkhöz intézett bevezetőjében történelmi távlatban láttatta Strauss munkásságát, és hadseregszervezői tevékenysége mellett hangsúlyosan szólt annak külpolitikai nézeteiről és kezdeményezéseiről, amelyek a hivatalos német diplomácia mellett gyakran zavarba ejtően különutasnak számítottak. Ez a tény magyarázza, emlékeztetett, hogy a politikus temetésén 70 állam képviseltette magát, és sokáig még Erich Honecker is fontolgatta, hogy részt vesz a gyászszertartáson. Hans-Friedrich Freiherr von Solemacher, a HSS budapesti képviseletének egykori vezetője, Fritz Goergen, az FDP volt országos ügyvezetője Boris Kálnoky újságíró, médiaszakértő kérdéseire válaszolva idézték meg annak a világosan látó, tiszta fejű politikusnak a portréját, aki nélkül a Nyugat – ahogyan egyikük fogalmazott – nehezebben vészelte volna át a hidegháború évtizedeit.