A császári család a schönbrunni kastély teraszán. Állnak balról: I. Ferenc József császár, mellette öccse, Ferdinánd Miksa főherceg és felesége, Sarolta, jobboldalon Lajos Viktor főherceg és Károly Lajos főherceg. Ludwig Angerer felvétele, 1860 körül. Wien Museum, 104293.
Gyűjteményünk az 1848 és 1866 közötti levélváltás közel ötven darabját őrzi, amelyek az idős Karolina Auguszta anyacsászárné és mostohaunokája, Miksa főherceg bensőséges kapcsolatáról tanúskodnak. A levelek a trieszti flottaparancsnoki évektől egészen a mexikói császárság bukásáig követik Miksa életének egyre drámaibb fordulatait, és kifejezően érzékeltetik, miként váltotta fel a kezdeti bizakodást fokozatosan a reménytelenség. Az iratanyag névadónkhoz is kötődik, hiszen Karolina Auguszta Habsburg Ottó dédapjának, Ferenc Károly főhercegnek a mostohaanyja, Miksa pedig Károly Lajos főherceg fivéreként Ottó dédnagybátyja volt.
Karolina Auguszta a bécsi udvarban
Karolina Auguszta 1792-ben Mannheimben született, a befolyásos bajor Wittelsbach-ház tagjaként. Édesapja, I. Miksa, 1806-ban Napóleon támogatásával az önálló Bajor Királyság első uralkodója lett. Dinasztikus megfontolásokból apja korán férjhez adta az ifjú hercegnőt, a Vilmos württembergi koronaherceggel kötött frigy azonban gyermektelen maradt, és hat év után a pápa jóváhagyásával érvénytelenítették.
1816-ban I. Ferenc osztrák császár negyedik hitveseként Ausztria császárnéja, valamint magyar és cseh királyné lett. A mélyen vallásos Karolina Auguszta azon kevés Habsburg-feleségek közé tartozott, akik valóban közkedveltek voltak a bécsi udvarban. Közvetlen természete mellett az is hozzájárult népszerűségéhez, hogy távol tartotta magát az udvari intrikáktól, és elsősorban jótékonysági tevékenységével szerzett megbecsülést: számos kórházat és szociális intézményt alapított. Férje halála után is nagy tisztelet övezte, a keresztény értékek és a dinasztikus összetartozás megtestesítőjeként tekintettek rá.
A császári család „közös anyja”
Karolina Auguszta központi szerepet töltött be a családban: a dinasztia szövevényes viszonyrendszerében ügyesen navigálva kivételesen jó kapcsolatot ápolt a rokonság különféle ágaival. A halála után mindössze húsz évvel íródott történeti munka így méltatta őt:
„A kiterjedt császári család gyermeki szeretettel tisztelte Karolinát, mint közös anyjukat, és – ami sokatmondó – soha nem illették más címmel, mint az anyacsászárnééval. Valóban, az a szívélyesség, amellyel osztozott a császári család egyes tagjainak sorsában és élményeiben, valamint az a szellem, amelyben körükben jelen volt, az odaadó anyai szeretet megnyugtató leheletét árasztotta.” [1]
A fiatalabb generáció gyakran fordult hozzá útmutatásért. A szerteágazó rokonság tagjai között híreket közvetített, tanácsaival pedig olykor a konfliktusok elsimításában is közreműködött. Különösen kötődött unokahúgához, Adelgunda modenai hercegnéhez és mostohaunokájához, Miksa főherceghez.
Két rokonlélek: Karolina és Miksa kapcsolata
Miksa főherceg és Karolina Auguszta között szoros szellemi és érzelmi közösség alakult ki. Mindkettőjüket mély vallásosság és mérsékelten liberális gondolkodás jellemezte, emellett élénken érdeklődtek a művészetek és a természet iránt. Miksa jártas volt a botanikában és verseket költött, utazásain szerzett élményeiről és természeti megfigyeléseiről regényes hangvételű levelekben számolt be nagymamájának.
Bátyjával, Ferenc Józseffel való viszonya jóval feszültebb volt. Eltérő személyiségük és politikai felfogásuk számos konfliktushoz vezetett; a fiatal császár tartott Miksa tehetségétől és karizmájától.
Trieszttől a Novara föld körüli útjáig
Miksa vonzódása a tengerhez jó lehetőséget kínált Ferenc Józsefnek arra, hogy öccsét a haditengerészethez irányítsa. A flotta parancsnoksága Triesztben székelt, így Miksa kellő távolságra került a Hofburg intrikáitól anélkül, hogy új megbízatását mellőzésként élte volna meg.
Miksa 1850 októberében lépett szolgálatba, és rövid idő alatt magasra jutott a ranglétrán. Négy évvel később, mindössze huszonkét évesen az osztrák flotta főparancsnokává nevezték ki; ez heves kritikát váltott ki a konzervatív udvari körökben, csakhogy Miksa eredményeivel hamar rácáfolt a kétkedőkre. Kiemelt szerepe volt a haderőnem korszerűsítésében, továbbá személyes védnöksége alatt indult el a Novara császári fregatt 1857 és 1859 közötti Föld körüli expedíciójára, amely jelentős tudományos visszhangot váltott ki, és nemzetközi elismerést hozott a birodalomnak.
 |
Lombardia alkirálya és a miramaréi alku
Ferenc József 1857-ben a Lombard–Velencei Királyság alkirályává nevezte ki Miksát. A liberálisabb szemléletű főherceg közigazgatási, gazdasági és kulturális reformokkal igyekezett enyhíteni a tartomány politikai feszültségeit, mozgástere azonban korlátozott maradt.
Ugyanebben az évben feleségül vette I. Lipót belga király lányát, Sarolta hercegnőt. Az 1859-es szárd–francia–osztrák háborúban elszenvedett vereség után Lombardia elvesztése véget vetett Miksa megbízatásának, a házaspár visszavonult a trieszti Miramare-kastélyba.
1861-ben diplomáciai tárgyalások kezdődtek Miksa meghívásáról a mexikói trónra, a koronát pedig hivatalosan 1863 őszén ajánlotta fel neki egy mexikói küldöttség. Ennek legfontosabb támogatója III. Napóleon francia császár volt, Bécsben ellenben komoly dinasztikus kérdéseket vetett fel Miksa új helyzete. Ferenc Józsefet mindenekelőtt a Habsburg-ház örökösödési rendje foglalkoztatta. Az ezt rendező családi szerződést 1864. április 9-én írták alá Miramaréban: Miksa a mexikói uralkodói címért cserébe lemondott osztrák trónöröklési jogairól. A testvérek utolsó, feszült beszélgetése után a búcsúzáskor mindkét államférfi arcát könnyek áztatták; útjaik ezt követően mindörökre elváltak, és soha többé nem látták viszont egymást.
Habsburg uralkodó a mexikói trónon
Miksa 1864. április 10-én letette császári esküjét, majd május végén a Novara fedélzetén érkezett meg az országba. Hatalma kezdettől fogva bizonytalan alapokon nyugodott: a császárság katonai erejét leginkább a francia csapatok tették ki, miközben Miksa a mérsékeltebb erők bevonásával igyekezett szélesebb politikai bázist kialakítani. Ezzel konzervatív híveinek egy részét és a katolikus főpapságot is elidegenítette magától, a Benito Juárez vezette köztársaságpártiak támogatását pedig eleve nem tudta megszerezni.
Miksa mexikói császár és Sarolta császárné megérkezése Veracruz kikötőjébe, 1864.
A nemzetközi politikai fordulat és az amerikai propagandaháború
Az amerikai polgárháború lezárulása után az Egyesült Államok a Monroe-elv szellemében Juárez mexikói elnökségét ismerte el Miksával szemben. 1866-ra a politikai helyzet gyökeresen megváltozott: Washington hathatós nyomása, valamint a vállalkozás pénzügyi és belpolitikai terhei végül a mexikói intervenció feladására ösztönözték III. Napóleont. Az osztrákok königgrätzi veresége még tovább szűkítette Miksa mozgásterét, és a franciákat is végérvényesen katonáik Európába való átcsoportosítására késztette.
Miksa mindeközben továbbra is igyekezett külső támogatást szerezni: titkos New York-i ügynökséget hozott létre, diplomáciai és sajtókampánnyal próbálta megnyerni az amerikai közvéleményt, de erőfeszítései nem tudták megfordítani az események menetét.
Érdekes adalék, hogy ebbe a lobbitevékenységbe kapcsolódott be a kalandos életű magyar katonatiszt, Estván Béla is. A rendkívül magas fizetésért cserébe Estván szorgalmasan küldte jelentéseit Mexikóba, csakhogy a rábízott pénzek döntő részét elsikkasztotta. Csalássorozata Európában is folytatódott, amikor 1872-es hazatérése után korábbi szolgálataiért 80 000 dolláros koholt tartozást követelt Ferenc Józseftől. A bíróság végül hat év börtönbüntetésre ítélte.
A magnóliafák árnyékában: a bizakodástól a reménytelenségig
A Karolinának írt levelek különösen érzékletesen rajzolják ki Miksa lelkiállapotának fokozatos változását az optimizmustól az egyre mélyülő kétségbeesésig. 1864. augusztus 20-án kelt levelében Miksa még derűlátó:
„Mindketten egészen jól beilleszkedtünk az új helyzetbe; bízunk Istenben és nagyon elégedettek vagyunk, mindenfelől megható szeretettel segítenek minket.”[2]
Alig egy év elteltével az üzenetek hangneme érezhetően borúsabbá vált. 1865 szeptemberében már az ország „szomorú állapotáról” és a lakosság nyílt ellenségességéről írt Karolina Augusztának. Decemberre egyenesen „reménytelennek” nevezte helyzetét. A következő év februárjában igyekezett soraival megnyugtatni az érte aggódó anyacsászárnét, amikor elragadtatással vetette papírra a mexikói táj „paradicsomi magnóliafáinak” szépségét, ám a mondatok mögül tisztán kirajzolódik a politikai végóra közeledésének baljós érzete.
Sarolta missziója és a magára hagyott császár
III. Napóleon döntése a francia csapatok kivonásáról megfosztotta Miksát hatalmának legfontosabb katonai támaszától. Közben a mexikói állam pénzügyi helyzete is egyre súlyosabbá vált, mivel Franciaország a vámbevételek nagy részét a korábbi háborús költségek megtérítésére fordította.
Sarolta császárné 1866 nyarán Európába utazott, hogy támogatást szerezzen férjének, küldetése azonban sem a francia udvarnál, sem a Vatikánnál nem járt sikerrel. Ekkor súlyos pszichés válságba került, a források tanúsága szerint paranoiás tévképzetek gyötörték, és betegségéből a család orvosainak minden kezelése ellenére később sem épült fel.
Miksa levelei arról tanúskodnak, hogy maga is az összeroppanás határára került, de dinasztikus kötelességtudatába és büszkeségébe kapaszkodva továbbra is kitartott. 1866 augusztusában már mindenre felkészülve a búcsú hangján írt Karolinának:
„…attól tartok, valószínűleg sohasem adatik meg már nekem, hogy újra lássam Önt, drága nagymama.”[3]
Kamarásának küldött üzenetében ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a végsőkig kitart posztján a Habsburg-ház becsületét védve:
„A francia csapatok elhagyják Mexikót. Bármi történjék is, nem hagyom el posztomat, és sosem felejtem el, hogy olyan dinasztiához tartozom, amely a mostaninál sokkal súlyosabb válságokat is átvészelt már. Nem fogom bemocskolni őseim évszázados dicsőségét.”[4]
Végjáték Querétaróban
Miksa valóban Mexikóban maradt, és Querétarónál került szembe a köztársasági erőkkel. A város eleste után feltétel nélkül megadta magát, majd egy katonai törvényszék halálra ítélte. Bár európai uralkodók és több tekintélyes korabeli személyiség, köztük Victor Hugo és Giuseppe Garibaldi is kegyelmet kért számára, Juárez elnök nem enyhített a büntetésen. Ennek megfelelően 1867. június 19-én reggel Miksát két hűséges tábornokával együtt kivégezték a querétarói Cerro de las Campanason. A források szerint méltósággal nézett szembe a halállal; utolsó szavai spanyolul hangzottak el:
„Mindenkinek megbocsátok, kérem, hogy nekem is bocsásson meg mindenki! Kívánom, hogy kiontott vérem szolgálja az ország javát! Éljen Mexikó! Éljen a függetlenség!” [5]
Édouard Manet: Miksa császár kivégzése
Holttestét a Novara juttatta vissza Európába. A fregatt végigkísérte Miksa életének legfontosabb állomásait: ezen kezdte tengerésztiszti pályáját, és parancsnokként ez volt a zászlóshajója. Még tengerparti kastélyának hálótermét is a számára oly fontos hajó kapitányi kabinjáról mintáztatta. 1864-ben a császári pár ugyancsak ennek fedélzetén indult Mexikóba, három évvel később pedig már Miksa földi maradványait szállította haza.
A mexikói hadjáratnak hazai vonatkozása is volt: az 1864-ben felállított császári önkéntes hadtestben több mint ezer magyar katona szolgált. A Querétarónál fogságba esett magyarok Miksával ellentétben szabad elvonulást kaptak, amihez az is nagyban hozzájárult, hogy Porfirio Díaz tábornok korábbi fogságából Csizmadia János huszárfőhadnagy segítségével szökött meg.
Epilógus: a „hős áldozat” emlékezete
A tragikus mexikói vállalkozás évtizedekig foglalkoztatta a magyar közvéleményt. Az eseményeket személyesen átélt veterán, Pawlowski Ede 1882-ben a Vasárnapi Újság hasábjain megjelent írásában így összegezte benyomásait:
„Miksa leginkább a hős áldozat szerepében tűnik fel, aki saját életét is feláldozta Mexikóért, annak békéjéért és jólétéért. Bukásának legfőbb oka a helyi lakosság tudatlansága volt, a jó birodalmi intézmények azért buktak el és maradtak hatástalanok, mert az emberek nem voltak képesek megérteni azokat…”[6]
A magyar katona visszaemlékezésének olvasatában a tengerentúli ország Miksa felvilágosult uralkodása alatt látványos fejlődésen mehetett volna keresztül; ennek kudarcáért elsősorban a helyi lakosságot tette felelőssé.
Karolina Auguszta és Miksa levelezése fontos adalékokkal szolgál a modern szemléletű, jobb sorsra hivatott főherceg életéhez; jelentősége ugyanakkor túlmutat a mexikói császárság politikatörténetén. A levelek mindenekelőtt egy szoros családi kapcsolat dokumentumai: Miksa nem csupán főhercegként, flottaparancsnokként vagy mexikói uralkodóként jelenik meg bennük, hanem unokaként is, aki sikereivel, kétségeivel egyaránt fordulhatott bizalmasához. Karolina válaszai pedig az unokájáért őszintén aggódó anyacsászárné szeretetéről tanúskodnak. Az Alapítvány gyűjteményében őrzött iratanyag személyes nézőpontja teszi Miksa tragédiáját ma is közvetlenül átélhetővé, és a levelezést életének egyik legközvetlenebb, legemberibb forrásává.
Ladányi Gábor
[1] Wolfsgruber, Cölestin: Carolina Auguste, die „Kaiserin-Mutter”. Wien, Heinrich Kirsch, 1893, 194.
[2] Habsburg Ottó Alapítvány, Habsburg Ottó Gyűjtemény, HOAL-I-1-i, Miksa mexikói császár, Querétaro, 1864. augusztus 20. (az iratanyag rendezés alatt)
[3] Habsburg Ottó Alapítvány, Habsburg Ottó Alapítvány Gyűjteménye, HOAL-I-1-i, I. Miksa mexikói császár, Chapultepec, 1866. augusztus 15. (az iratanyag rendezés alatt)
[4] Hellwald, Friedrich von : Maximilian I. Kaiser von Mexico. Wien, Wilhelm Braumüller, 1869, 496.
[5] Corti, Egon Caesar Conte: Die Tragödie eines Kaisers. Maximilian von Mexiko. 3. Aufl. Wien, Baron Verlag, 1951, 397.
[6] Venkovits Balázs: „A császárságnak buknia kellett.” Habsburg Miksa és a magyarországi Mexikó-kép alakulása. Aetas, 2014, 2, 43.
