Az eseményt Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nyitotta meg. Bevezetőjében méltatta a magyar–amerikai történésznek a magyar, az amerikai és az európai történelem, valamint a politikai gondolkodás terén kifejtett sokszínű és termékeny munkásságát. Kiemelte: John Lukacs emlékének és kultuszának ápolása összhangban áll az Egyetem stratégiai célkitűzésével, az atlanti irányultságú politika megismertetésével és erősítésével.
Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatója személyes emlékein keresztül idézte meg a történész alakját. Lukacsot hosszú élete során sosem hagyta cserben életszeretete, értékelte és élvezte a létezés változatos adományait. Társasági emberként nem fukarkodott színesen előadott történeteivel, nem vonta meg magától a jó vörösbort, és alkalomadtán kuplékat és sanzonokat adott elő saját zongorakíséretével.
Ezt a sokszínű életutat hivatott átfogó igénnyel feldolgozni Richard Gamble professzor készülő életrajza. A Hillsdale College tanára, könyve hősének egykori kollégája és barátja évek óta meghatározó szereplője a Lukacsról szóló hazai tudományos diskurzusnak. Két évvel ezelőtti centenáriumi megemlékezésünk óta rendszeresen visszatér Magyarországra, és hallgatóit is bevonja az Alapítványunknál őrzött anyagok kutatásába. Ezúttal Lukacs európaiságának kérdését járta körül a hagyatékban talált, mindeddig publikálatlan A Manifesto for Europeans. Propositions of a conservative déraciné (1958), és a Historical Thinking 1963-as változata alapján, valamint a szerző – nyomtatásban is napvilágot látott – The Decline and Rise of Europe (1965) címet viselő személyes hangú esszéje segítségével. A gondolatmenet végső megállapítása, hogy Lukacsban európai identitása későn, csak az emigráció éveiben tudatosult, amikor tanárként Európa történelmét és eszméjét vizsgálta. „Magyar vagyok, nyugati, amerikai, európai: ebben az időrendi, egzisztenciális, történeti sorrendben. Ez életutam, gondolkodásom, történeti gondolkodásom és a befejezéshez közeledő könyvemnek, A történeti tudatnak is egyfajta szinopszisa” – vallotta meg húsz év amerikai tartózkodás után.
Gamble professzor előadásának aktuális üzenete is volt: az USA és Európa egyaránt nehéz időszakot él, zavarodott, mivel egymással és saját magával is meghasonlott. Amire mindkettőnek szüksége van, az az önmagába vetett hit megerősítése. A hité és nem pedig a kétségbeesésé.
Rachel Bohlmann, a Notre Dame Egyetem Hesburgh Könyvtára Különleges és Ritka Könyvek Gyűjteményének megbízott vezetője John Lukacs hagyatékának összetételéről szólt. A történész-gondolkodó szellemi hagyatéka a közösség iránt elkötelezett értelmiségi érdeklődésének hiteles lenyomata. Az eddig is jól ismert szakmai kapcsolatok – mint George F. Kennan diplomatával fél évszázadon át folytatott, részben már a nagyközönség számára is hozzáférhető – levelei mellett ráirányítja a figyelmet a hazánkban eleddig kevéssé ismert személyes kötődésekre, mint például gazdag levelezéskorpuszára Jean Dutourd francia regényíróval (1920–2011), Torger Holtsmark norvég fizikussal (1924–2014) és Wendell Berry amerikai íróval (1934). A gépírásos változatok tekintetében pedig felbecsülhetetlen értékű Lukacs műveinek filológiai kutatásához, egyes könyveinek keletkezés- és alakulástörténetéhez. Az írásos dokumentumok között található még számos cikk, amelyek folyóiratokban, hetilapokban, illetve napilapok hasábjain jelentek meg, valamint a szerző egyes műveiről összegyűjtött kritikák, értékelések. Mindezeket többezres fotógyűjtemény egészíti ki.
Az Acton Intézet római nemzetközi irodája korábbi vezetőjének előadása a transzcendens eszmék jelenlétét vizsgálta a történészi életműben. Michael Severance közel 30 éve él az Egyesült Államokban, és ez idő alatt jelentős változásoknak lehetett a tanúja. Lukacs is azzal szembesült, hogy a társadalmat meghatározó eszmék alapvető változáson mentek keresztül hosszú élete során, és ez kihatott az egyes emberek és közösségek morális, esztétikai, hitbeli szemléletére. Mindez párhuzamosan zajlott és zajlik az önálló gondolkodás fokozatos visszaszorulásával, ami a média szerepének felértékelődésével, az utóbbi évtizedekben pedig a technológiai fejlődésben bekövetkezett, lassan követhetetlen „haladásnak” tudható be. Manapság azok aránya, akik örömüket lelik a kreatív gondolkodásban, és a „mesterművei vagyunk magunknak” scrutoni elv jegyében munkálkodnak, a társadalom elenyésző kisebbségét alkotják – tegyük hozzá, az amerikai oktatási rendszer csöppet sem könnyíti meg a helyzetüket.
„A történelem eleven valósága. Amerika demokratikus öröksége és jelene” című kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Kocsev Bence kollégánk moderálásával – Lukacs és választott hazája eszmetörténeti kötődéseit vizsgálták. Hörcher Ferenc, az NKE Politika- és Államelmélet Kutatóintézetének vezetője Tocqueville 19. századi és a magyar történész 20. századi meglátásait vetette össze. Megalapozottnak vélte Lukacs véleményét, miszerint a Reagan-féle konzervatív áttörés előtt nem beszélhetünk mai értelemben vett konzervatív politikáról, mindössze a Leo Strauss és Eric Voegelin képviselte kontinentális politikai filozófia hatása mutatható ki. Botos Máté arra kérdezett rá, vajon létezik-e közös kulturális szövet a két kontinens szellemi életében, amely ma is lehetővé teszi/tenné a párbeszédet. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetvezetője úgy látja: korunk legégetőbb kérdése, hogy a posztpolgári társadalom képes lesz-e működtetni a demokráciát – e felvetés jogosságát akár egyetlen hírösszefoglaló megtekintésével igazolhatjuk. A Mandiner főmunkatársa, Szilvay Gergely Lukacs „eredendő bűn”-fogalmát járta körül – ami a szerző egyik legfontosabb könyvének címében is szerepel –, azt a protestáns alapító atyák mainstream felfogásával szembeni katolikus szemléletből eredeztetve. Véleménye szerint ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Lukacs hatása nem volt számottevő a korszak kritikai értékelésében.
A disputa kitért a Lukacs által gyakran hangsúlyozott „reakciós” mivoltra – amelynek forrásvidékét a totalitarizmus-ellenesség környékén definiálta –, majd a populizmus és demokrácia viszonyára fókuszált. Itt került szóba, hogy a szabadság kiüresedését William Buckley már az 1970-es években érzékelte; és bár Szilvay Gergely a társadalom polarizálódását a demokrácia természetes velejárójának nevezte, napjaink Amerikájának jelenségei Lukacs 2006-os könyvének gondolatait juttatják az olvasó eszébe: lehet, hogy nem konzervatívokra, hanem konzerválásra lenne szükségünk(?).
Rendezvényünk zárásaként annak apropóján beszélgettünk vendégeinkkel, hogy egy kortárs szerző tollából „párdarabja” született John Lukacs Budapest 1900 című könyvének. Az életműsorozat kiadójának vezetőjét, M. Nagy Miklóst és Pók Attilát, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettesét a megjelenése óta klasszikussá érett Lukacs-könyv társadalom- és történelemszemléletéről, egykori és mai recepciójáról, szépírói és történészi teljesítmény viszonyáról faggattuk, míg Muszatics Péter a Budapest most alkotói szándékáról, a két könyvben ábrázolt korszak összevethetőségéről (vagy összevethetetlenségéről) beszélt – arról, hogyan látjuk ma múltunkat és önmagunkat.
Fotók: Szilágyi Dénes
