Az 1930-as évektől kezdve Habsburg Ottó nyíltan ellenezte a nemzetiszocializmust. Az Anschlusst követően hazaárulás vádjával körözték a német hatóságok, személyes vagyonát és az általa kezelt Habsburg családi vagyont Hitler személyes utasítására kisajátították. Rudolf Hess, a Führer helyettese pedig utasította a Belgiumba bevonuló német megszálló erőket, hogy az ott élő Habsburg Ottót és testvéreit elfogásuk esetén minden további eljárás nélkül azonnal lőjék le. 1940-ben a család csak hajszál híján menekült meg a Luftwaffe bombázása elől és otthonát elhagyva Párizson keresztül Spanyolországba és Portugáliába ment, ahol mintegy tizenötezer embernek, főként zsidóknak segített iratokat szerezve külföldre menekülni. Ottó 1940 nyarán telepedett át az Egyesült Államokba ahol 1944 végéig maradt. Ezzel egy időben Zita királyné fiatalabb gyermekei társaságában ugyancsak átköltözött az amerikai kontinensre, Belgiumi tartózkodásuk idején azonban ők elsősorban a francia nyelvet használták és a francia nyelvű kanadai Québecben telepedtek le huzamosabb időre.
Megérkezését követően Ottó hamar érintkezésbe lépett a vezető amerikai körökkel, beleértve Roosevelt elnököt is, akivel egész amerikai tartózkodása idején állandó és közvetlen kapcsolatban állt. Az elnökhöz és egyéb kormányzati szereplőkhöz fűződő viszonyát Ottó rendszeresen és eleinte eredményesen használta fel Ausztria és Magyarország érdekében. Lobbizott a szabad, független Ausztria visszaállításáért, valamint a Magyarország számára terhes hitleri szövetségből történő kiugrási lehetőségéért, a szovjet invázió megakadályozása céljából. Az elismerten jól felkészült, európai perspektívában gondolkodó Ottó számára mintaként szolgált az amerikai demokratikus intézményrendszer. A Közép-Európa népeit egy államban egyesítő „Dunai Föderáció” létrehozásának gondolatában fogalmazta meg azt a lehetőséget, amely ellensúlyt képezhetett volna mind a német mind az orosz agresszióval szemben. Törekvéseit ugyanakkor erősen gátolta az igen hatásos magyar- és Habsburg-ellenes cseh emigráció és Benešék amerikai támogatóinak befolyása.
Amerikába történő megérkezésétől fogva a magyar identitással is bíró Ottó intenzív szerepet vállalt a magyar emigráció politikai tevékenységében. Végiglátogatta a népesebb magyar kolóniával bíró városokat, találkozott a fontosabb magyar szervezetek és egyházak képviselőivel, egy év alatt az ország 32 államában fordult meg. Az amerikai magyarság ekkor politikai szempontból igencsak megosztott volt és a különböző ideológiai csoportosulásokon belül további törésvonalak húzódtak. Ezekkel azonban Ottó kevéssé foglalkozott, megnyerő személyisége, tájékozottsága, világos gondolkodásmódja és választékos magyar beszéde egy-egy személyes találkozó alkalmával egyébként is könnyen meggyőzte a kétkedőket.
Az 1906-ban, a clevelandi Kossuth szobor felállítására indított gyűjtés kapcsán alapított Amerikai Magyar Szövetség nemcsak a legrégebbi, hanem a legnagyobb magyar szervezet volt az Egyesült Államokban. Március idusát, a magyar szabadságharc évfordulóját hagyományosan egy nagyobb összejövetel keretében ünnepelték meg; díszvendégnek 1941. március 15-ére Chicagóban a Habsburg trónörököst kérték fel.
Ottó néhány nappal az ünnepség előtt, saját autóját vezetve érkezett Chicagóba, ahol először a Loyola jezsuita egyetem öregdiákjai előtt beszélt a katolicizmus nemzetközi helyzetéről, majd a Rosary College és a Saint Xavier katolikus magánegyetemeken tartott előadást. 1940-ben mintegy 18 ezer magát magyar anyanyelvűnek valló személy élt Chicagóban[1] és a március 15-i rendezvényen is jelentős számú ünneplő vett részt. A totalitarizmus minden formájával szemben következetesen fellépő Ottó a rendezvényen a szabadságharc emlékezetét méltató beszédet tartott, fő tézise szerint „szabadság csak egyféle van, valamint a szolgaság is mindig egyféle”. Az Amerikai Magyar Népszava főszerkesztője egy 1940-ben megjelent publicisztikájában így ír Habsburg Ottó magyar szabadságharchoz való viszonya kapcsán: „Ottó a Kossuth ház meglátogatásával a nagy magyar szabadsághős emléke előtt tisztelgett és vajon kaphatott-e nagyobb elégtételt a magyarság, minthogy annak a Habsburg háznak a feje tisztelegjen Kossuth emléke előtt, akinek déd-dédnagybátyja fegyveres erővel szállt szemben a magyar szabadságharcossal és híveivel. (…) Azok az eszmék, amiket a Habsburg ház fiatal feje hirdet — s amik mai változatai a nagy Kossuth eszméinek — nem veszedelmesek a magyarságra. Sőt ellenkezőleg. (…) Nem kell senkit sem félteni attól, hogy Ottó bárkinek a lelkét is ártó, hamis eszmékkel mérgezheti meg, hiszen Ottó Kossuth eszméit hirdeti ma.”[2]
A nemrég Alapítványunk gyűjteményébe került nagyalakú fotó az ünnepségen készült csoportkép, melyen a Congress Hotel zsúfolásig megtelt dísztermében ünneplőket láthatjuk. A színpad előtt középen Habsburg Ottó ül, jobbján Bernard James Sheil chicagói segédpüspök foglal helyet, a magyar zászlót Zsámboky Pál, Ottó egykori nevelője tartja, mellette Heinrich Degenfeld Ottó tanítója és adjutánsa áll, középtájon feltűnik Sinkó János a magyar ügyekben igen aktív chicagói műanyaggyáros is. Jelen vannak a különböző betegsegélyező- vagy kulturális egyesületek, például a Chicagói Első Magyar Műkedvelő és Ifjúsági Kör tagjai, a chicagói feldolgozóipar munkásai és katolikus papok. Az Empire Stúdió fotója egészen a leghátsó sorokban állókig lenyűgöző részletességgel mutatja be a korabeli magyar emigráció résztvevőinek arcvonásait.
A nagy felbontású és nagyítható fotó itt tekinthető meg.
Dékány Szilveszter
[1] Fejős Zoltán: A chicagói magyarok két nemzedéke 1890-1940. Az etnikai örökség megőrzése és változása. Budapest, Közép-Európa Intézet, 1993.március
[2] Nadányi Pál: Ottó és az amerikai magyarság In: Amerikai Magyar Népszava, 1940. április 19. p 4, 8
