A 2011-es magyar uniós elnökség idején Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeltük. Azét a művészét, aki elsősorban excentrikus zongoravirtuózként élt a köztudatban, noha a Doborjánból indult muzsikus alakja ennél jóval sokrétűbb. Hosszú élete egyes állomásainak, szellemi fejlődésének bemutatásával izgalmas körképet festhettünk egy olyan korról, melyben a mai Európa politikai térképe lassan kirajzolódott, a társadalomfejlődés a polgári forradalmak korától új irányt vett, a mindennapi élet rohamos változásában pedig a hagyományos értékekhez való viszony döntően megváltozott.
Egy ilyen évforduló persze szükségképpen együtt jár az életmű egyes elemeinek kissé leegyszerűsítő kiemelésével. Például hogy a nemzeti elkötelezettségnek nem elengedhetetlen feltétele a nyelvismeret. Vagy hogy a nagyvilági művész magyarságának tudatában is milyen természetesen mozgott az európai szalonokban, lehetett szellemi partnere Berlioznak, Heinének, Delacroix-nak. Mindez egy-egy apró adalék az európai identitásról folyó szerteágazó diskurzushoz. Mint ahogy az is, hogy az idősödő művész hogyan tért meg egyházához, hogyan tudta a modern ember kételkedését zenéjében érzékeltetni, ugyanakkor hitét megvallani, a hagyományos értékek mellett kiállni.
A 2024-es magyar uniós elnökség időszakára nem tudunk előrukkolni ilyen látványos évfordulóval, pedig milyen hasznos lenne, ha az Öreg Kontinens egyre kuszább valóságában egy Liszt Ferenchez hasonló zseni gondolatai, alkotásai segítenének eligazodni – ráadásul úgy, hogy üzenetünk ne csak itthon, hanem Európa-szerte is érthető legyen. A „világ hírhedett zenésze” helyett 2023-24 fordulóján Szabó Lőrinc Hazám, keresztény Európa című versével kell beérnünk, melyet a költő száz évvel ezelőtt vetett papírra, s amelynek hangvétele mintha nagyon is rímelne a kontinensünk általános állapotával kapcsolatos harcos magyar álláspontra. „Útálom és arcába vágom:/- Száz év, de tán kétezer óta/őrült, mocskos, aljas világ ez,/ez a farizeus Európa!” – hangzik a bosszús felütés, melyben korántsem megnyugtató, hogy a farizeus, képmutató viselkedést voltaképp Krisztus születésétől datálja a költő. Szabó Lőrinc nem volt túlzott kegyességgel vádolható, mint ahogy nyilván azok többsége sem, akik manapság vágják Európa arcába, hogy – címszavakban: „korrupció, gender propaganda, háborús uszítás”. A kalandos életutat, számos ideológiai irányváltást megélt poéta hiába is próbálna valamiféle erkölcsi magaslatról szónokolni az övéihez, hiszen maga is polgára a farizeus Európának, még ha az ő képmutatása adott esetben más természetű is, mint vád alá helyezett kontinentális polgártársaié. Nem pusztán fenyegetésként, hanem saját egzisztenciális félelmeként jeleníti meg néhány szakasszal később Krisztus földi visszatérését: „Mi lesz, ha megjő Krisztus és/Új országot teremt a földön,/ha elhullanak a banditák/és nem lesz több harc, se kard, se börtön”. Valóban: mi lesz? Vagy mi van most, 2023 karácsonyán, amikor ha nem is Krisztus újbóli eljövetelét éljük át, „csak” arra emlékezünk, amikor Betlehemben megszületett.
Sokat beszélünk a keresztény Európa ideáljáról, a civilizációs gyökereit elveszítő Nyugatról, indokolt aggodalommal követjük azokat a törekvéseket, amelyek tudatosan igyekeznek valamiféle furcsa semlegesség felé terelni a hagyományos zsidó-keresztény értékrend híveit, vagy önkényesen relativizálni a természet ősi rendjét. A mások téves álláspontjának kárhoztatása közepette ugyanakkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a keresztény közösségek állapotát tekintve mi sem állunk sokkal jobban, mint Európa többi része – amint erre a népszámlálás eredményei is rávilágítottak. De ha Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásán elhangzott beszédeit idézzük fel, akkor is a realitások kíméletlen kimondása ötlik szembe, szelíden megcsillantva ugyanakkor a mindenkori megújhodás lehetőségét. Karácsony évezredes üzenete, hogy van kiút, van remény.
Martonyi János 2011 januárjában, a Heti Válasz hasábjain megjelentetett cikkében az akkori uniós elnökségünk céljairól írva az „honest broker” szerepkört, mint minden elnökséget betöltő ország elvárt feladatfelfogását „gondos pásztor”-nak fordította, ami annak idején széles körben elfogadottá vált. Nem pásztorkutya tehát, aki megugatja a nyájat, hanem gondos pásztor, aki terelgeti.
„Magyarország nem fekete bárány, hanem első fecske” – hangzott nemrég a miniszterelnöki bonmot. Valóban, nem botrányhősnek kell lennünk, hanem hírnöknek. Szükségünk van Európa fogadókészségére, jóindulatára. A magyar uniós elnökség nagy feladata, hogy ne pusztán Európa arcába vágjuk, hanem pásztorként terelgetve okosan elmagyarázzuk: a magyar családpolitika nem egy ideológiai bunkósbot, hanem egy európai versenyképességi faktor. A migrációval kapcsolatos magyar álláspont pedig – még ha radikális szóhasználatában olykor erre is enged következtetni – nem egy rideg és militáns módszer a szerencsétlen, jobb életre vágyó emberek távoltartására, hanem a társadalmi integráció korlátainak józan belátása. A keresztény értékek fontosságának hangsúlyozása jóesetben nem egy melldöngető, kivagyi hangoskodás, hanem – minden esendőségünk belátása mellett – az emberi együttélés réges-rég bevált, a modern világban is korszerű formájának képviselete.
A dühös emberek száma, a radikális politikai erők támogatottsága érezhetően nő, erre számos európai választási eredmény szolgáltatott példát. De hiába az erősödés, ha végül – koalíciós partner híján – általában nem tudnak kormányozni. A hagyományos értékrend politikai képviseletének, vagyis a sokat emlegetett keresztény Európa eszméjének és gyakorlatának csak ott van esélye kormányzó többséget szerezni, ahol a kereszténydemokrata polgári közép és a radikális jobboldal elviselik egymást – bármily nehéz is ez olykor. Európai szinten sincs ez másképp, erre jött rá Georgia Meloni Olaszországban.
Miközben tehát el kell viselni, sőt olykor szükség is van a rámenős kutyák hangos csaholására, a „gondos pásztor” csendes terelgetése hatékonyabb azoknál, akik az európai politikai versenyt nem az ösztönökre, hanem az értelemre ható érvek összecsapásaként képzelik el. A 2024-es magyar uniós elnökség a pásztorok ideje. Szabó Lőrinc költeménye végén aggódva teszi fel a kérdést: „hazám, boldogtalan Európa,/ha túléled a harcok végét,/elbírod-e még te az Istent,/a Szeretetet és a Békét?”
Talán még sikerül úgy terelgetni Európa sorsát, hogy a költői kérdésre igenlő választ adhassunk.
