Hogy nem járt Habsburg Ottó Mányban? A hősi emlékezet alakulása egy sváb faluban

Habsburg Ottó köztudottan nagy érdeklődéssel tanulmányozta a magyarországi települések történetét, sorsának alakulását. Nem csoda hát, hogy több mint 60 település választotta díszpolgárának. A különböző alkalmakra szóló meghívások révén azonban ennél is több helyen fordult meg hazánkban. A történelmi összefüggések okán szívesen ellátogatott volna Fejér megye legészakibb csücskének kis településére, Mányra is, a meghívás

A trónörökös, az elnök és a német egység

A berlini fal leomlásának 30. évfordulója alkalmából 2019 novemberében, a Ludovikán rendezett konferenciánkon részt vett Ed Feulner, a Heritage Foundation egyik alapítója, az amerikai konzervatív gondolkodás nagy öregje.

Habsburg Ottó díszvendégként a Magyar Országgyűlésben 1990. május 2-án

Harminc évvel ezelőtt, 1990. május 2-án szerdán került sor a rendszerváltást követő első szabadon választott országgyűlés megalakulására. A megválasztott képviselők mellett a hat parlamenti párt huszonnégy díszvendége és további 180 meghívott, valamint közel hétszáz újságíró vett részt az ünnepi ülésen.[1] A díszvendégek között volt Habsburg Ottó is.