A Habsburg Ottó Alapítvány és a Gödöllői Királyi Kastély szervezésében megvalósult estét Prőhle Gergely szavai vezették be. Alapítványunk igazgatója hangsúlyozta, hogy IV. Károly eszméi és példája nemcsak az európai és magyar történelem megértéséhez fontosak, de fia személyisége és gondolkodása is jórészt rájuk vezethető vissza. A Portugália és Magyarország kapcsolattörténetét kutató Rákóczi István emlékeztetett rá, hogy történetírók már a középkorban fiktív szálakat szövögettek a két ország dinasztiái között, a Habsburgok nagypolitikai szereplésével pedig ezek az évszázadok során valós kötődésekké váltak.
Rátérve a 20. századra, Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár igazgatója, a tavaszi gödöllői konferencia anyagából összeállított kötet olvasóbarát, nem eltúlzottan tudományos jellegét hangsúlyozta. Elmondta, hogy bár száz évvel ezelőtti eseményekről van szó, a róluk alkotott képünk még mindig formálódhat: példaként az 1920-as években megjelent, azóta elfeledett írások forrásértékét említette, illetve olyan eseményeket – mint Horthy Miklós és Habsburg Ottó ötvenes évekbeli találkozóját –, amelyekről egyelőre nem ismerünk írásos feljegyzést. Szakály nem látja lezártnak azt a vitát sem, amely Ottó esetleges későbbi, magyar politikai szerepvállalásáról szól: szerinte Horthy még egy ideig nem vetette el a hatalom átadásának lehetőségét egy választott (akár Habsburg-házbeli) uralkodónak – ezt a lehetőséget a dinasztia trónfosztásáról szóló törvény megfogalmazása is nyitva hagyta.
Új nézőpontokról beszélt a tanulmányok kapcsán Ligeti Dávid, a VERITAS kutatója is. Számára Károly személyének előtérbe állítása tűnik fontosnak, ahogyan azt Kovács Gergely, a boldoggá avatott uralkodóról szóló írásában láttatja. Ligeti úgy véli, Károly politikai tevékenységének negatív megítéléséért elsősorban 1945 utáni történetírásunk a felelős, az egyoldalú szemlélet azonban sokkal kiegyensúlyozottabbá vált az elmúlt évtizedekben, ahogyan oly sok egyéb történésé is, a közös monarchiában eltöltött 400 évből. Ennek a módosulásnak tudható be, hogy ma már az osztrák történészek is hangsúlyosabban foglalkoznak Károly magyar királyi szerepével.
A száműzött család madeirai mindennapjait fókuszba állító forrásgyűjteményt méltatva Fejérdy Gergely, a kötet egyik szerkesztője a máig élő – azonban a dokumentumok alapján világosan cáfolható – vélekedésekről beszélt. Ezek között említette a család teljes pénztelenségét, amely arra ösztönözte őket, hogy Funchalból a parttól távoli, hegyi villába költözzenek. (A klimatikus viszonyok változékonysága okolható a bekövetkezett tragédiáért.) Az Alapítvány tudományos igazgatóhelyettese elmondta: a költözésnek leginkább az volt az oka, hogy a család megelégelte a turisták részéről őket ért kényelmetlenségeket, ezért kerestek a szigeten egy nehezebben megközelíthető lakóhelyet. Új perspektívát kínálnak továbbá a család mellett szolgáló nevelőnők feljegyzései, amelyek szinte intim közelségbe hozzák az olvasó számára a gyermekek és szüleik életét, testi és lelki állapotukat (betegségeiket, játékaikat, nevelésüket, illetve szentmiselátogatásaikat, ünnepeiket). Ugyancsak a naplók árnyalhatják Zita királyné képét, akinek gyermekeivel szembeni szeretetteljes szigorára, makacsságára és kitartására már férjével közös életében, de különösen özvegységének évtizedeiben nagy szüksége is volt. Ottó uralkodásra való felkészítésében mindenesetre sosem lanyhult az energiája, sokáig hitt benne, hogy fiát egyszer a trónon fogja látni.
Az est portugál díszvendégei nevében Miguel Filipe Machado de Albuquerque, a Madeirai Regionális Kormány vezetője köszönte meg a szervezők munkáját, és méltatta a közös erőfeszítéssel megvalósult kötetet. Elmondása alapján Károly emléke száz éve változatlanul része a madeiraiak kulturális emlékezetének (’the emperor is in the heart of the people’), aminek egyszerű oka van: a legtovább a kultúrában és a szívben megőrzött dolgok dacolnak a múló idővel.
Az első világháborút, a világégést követő rendezést és az azóta eltelt 100 évünket Schmidt Mária foglalta világ- és geopolitikai keretbe. A Terror Háza Múzeum főigazgató asszonya előadásában a Habsburgok bravúros államvezetési képességeit dicsérte, amelyek révén a Dunai Birodalom századokon át képes volt megvédeni a német, orosz és török támadásoktól Európa középső területeit. Dinasztiájuk létfontosságú nemzetközi hálózatát azonban felszámolták a Párizs környéki békék rövidlátó döntései. Ezek a felelősek azért, hogy a régió nemsokára a nemzetiszocialista, majd a kommunista ideológia áldozatául eshetett. A kutató véleménye szerint a Nyugat aktuális hatalmai harminc évvel a rendszerváltás után még mindig az 1918–20-ban rögzült sémák foglyai, mintha elfeledkeznének arról, hogy a Monarchia multietnikus, multikulturális kaleidoszkópja milyen gazdag, élhető világot jelenített meg. „Az Európa szívtájékán ejtett seb mindaddig nem fog összeforrni, amíg hiányzik belőle az a habarcs, aminek kölcsönös tiszteletből, az érdekközösség felismeréséből és a jóakaratból kell összeállnia” – zárta szavait.
További információk a kiállításról itt
Fotók: Szabó Zoltán
