Habsburg Ottó a Kanadai Magyarság[1]ban 1998. október 31-én megjelent „Veszélyben a sport” című cikkében többek közt arról ír, hogy milyen fontos szerepe van a médiának az amatőr sportolás népszerűsítésében. Az ép testben ép lélek elvét követő trónörökös is hódolt különböző mozgásformáknak, melyet mi sem támaszt alá jobban, mint az a – Habsburg Ottó Alapítvány fotógyűjteményében fellelhető – fénykép, amely Ottót és két testvérét, Rudolfot és Károly Lajost ábrázolja síléccel a lábukon. A fotó 80 évvel ezelőtt, 1941-ben készült, feltehetően az Egyesült Államokban, de készülhetett volna akár a Börzsönyben vagy a Mátrában is, hiszen a 40-es évekre hazánkban meglehetősen nagy sikernek örvendtek a havas sportok, beleértve a sílesiklást, azaz az alpesi sít is.
Jeszenszky Géza és Neidenbach Ákos Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? című könyvében olvasható, hogy Magyarországon az 1800-as évek végén kezdtek először kísérletezni a síléc használatával.[2] Chernelházi Chernel István, a Magyar Madártani Intézet vezetője egy norvégiai ornitológiai kirándulása során ismerkedett meg a sporttal, és 1893 februárjában írt először az általa lábszánkónak nevezett eszköz hasznosságáról, miszerint sílécen a „turisták és természetjárók olyan helyekre is könnyen eljuthatnak, hová télen alig bírnának más módon elmenni.”[3] 1896-ban ugyancsak Chernelházi Chernel jelentette meg A lábszánkózás kézikönyvét, melyben először ismertette magyar nyelven a sportot. Ezt követően a síelés a téli sportok kedvelői körében nagyon gyorsan hódított Magyarországon. Olyannyira, hogy 111 évvel ezelőtt, 1910 februárjában Tátraszéplakon megrendezték az első országos bajnokságot, melyen a Monarchiából osztrák és magyar sportolók is indultak. 1913-ban alapították meg a Magyar Sí Szövetséget, mely 1914 óta a mai napig a Nemzetközi Síszövetségnek is tagja.[4]
A magyar sísport fejlődését az első világháborút lezáró béke, majd a többévnyi enyhe időjárás, a húszas évek gazdasági válsága, ezután rövid felívelést követően a második világháború rombolása, majd a szocializmus – amely a sízésben a régi világ „úri” hobbiját látta – több évtizednyi jelentős kihívás elé állította. Hogy a sísport új erőre kapott, abban jelentős szerepe volt egyrészt a magyarországi pályák újjáélesztésének, amelyeket még a 20. század elején alakítottak ki, másrészt a sajtónak, amely a 60-as évek politikai enyhülését követően lassan újra elkezdte népszerűsíteni a rekreációs síelést.[5]
Habsburg Ottó véleménye szerint a versenysport sok esetben túlhajszolt állapotot eredményez, miközben a sport élvezete, akár amatőr szinten, is sokkal fontosabb, hiszen „bölcs dolog, hogy (…) növekvő szabadidőnket, amelyet gazdasági előrehaladásunk megad, jól használjuk ki.”[6]
A koronavírus következtében ugyan csapatsportot űzni az előírások szerint nem szabad, de növekvő szabadidőnket kihasználhatjuk arra, hogy amíg az időjárás engedi, akár az évforduló alkalmából meglátogassuk a mátraszentistváni, eplényi, visegrádi pályákat, és bölcsen hódoljunk ennek a szép havas sportnak.
Erdélyi Zsófia
a Habsburg Ottó Alapítvány munkatársa, síoktató
Fotó: Habsburg Ottó Alapítvány, Habsburg Ottó Gyűjtemény, Fotógyűjtemény, HOAL I-5-a
[1] A cikket megjelentető lap, a Kanadai Magyarság neve a Chicago és Környéke című magyar nyelvű újsággal való 1990-es fúziót követően változott Kanadai-Amerikai Magyarságra, amely ma is a nyugati világ legnagyobb számban megjelenő magyar nyelvű hetilapja. http://kanadaimagyarsag.ca/rolunk/ (A letöltés időpontja: 2021. 02. 15.)
[2] Jeszenszky Géza – Neidenbach Ákos: Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? Képek a magyar sísport történetéből. Budapest, Kairosz, 2017, 10–12.
[3] Uo. 12.
[4] Chernel István életrajza a Vasi életrajzi bibliográfia (Szombathely, Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, 1981) alapján: http://chernelmte.extra.hu/chernelelet.html (A letöltés időpontja: 2021. 02. 22.)
[5] Jeszenszky – Neidenbach, 10–65.
[6] Habsburg Ottó: Veszélyben a sport. Kanadai Magyarság, 1998. október 31., 3.
