Hírek


Volker Kauder látogatása

Látogatást tett alapítványunknál Volker Kauder, aki 2005 és 2018 között a CDU/CSU pártszövetség frakciójának vezetője volt a Bundestagban.

Volker Kauder látogatása

Látogatást tett alapítványunknál Volker Kauder, aki 2005 és 2018 között a CDU/CSU pártszövetség frakciójának vezetője volt a Bundestagban.

A veterán kereszténydemokrata politikus és felesége megismerkedett a gyűjteményünkben zajló feldolgozó, digitalizáló munkával, megmutattuk neki az archívumunkban őrzött, vezető német kereszténydemokrata politikusoktól származó leveleket. Ugyanakkor nagyon érdekelte az is, hogy milyen tematikus rendezvényeket tervezünk Habsburg Ottó szellemi örökségének ápolása jegyében. Érdeklődését az is indokolja, hogy 2021 ősze óta ő a német parlament által megalapított Helmut Kohl Alapítvány (Bundeskanzler Helmut Kohl Stiftung) kuratóriumi elnöke. Megállapodtunk, hogy a jövőben egyeztetni fogjuk programjainkat, különös tekintettel az Európa jövőjéről és a kereszténydemokrata politika esélyeiről szóló rendezvényekre.