Megismerkedésük
HABSBURG OTTÓ hazatérésének reménye hamar szertefoszlott, miután a második Osztrák Köztársaság 1945-ben ismét alkotmányos szintre emelte a Habsburg-törvényt. A főherceg, mivel a szovjet felügyelet alatt működő magyar kormány sem látta szívesen, egy barátja közbenjárásával végül a monacói hercegtől kapott útlevelet, így a 40-es évek végén legalább már utazni tudott. 1948-ban nemzetközi körútra indult öccsével, Róberttel. A politikai témájú előadások révén világszerte ismertségre és némi anyagi biztonságra tett szert, ami megteremtette a harmincas évei végén járó férfi számára a családalapításhoz szükséges egzisztenciális stabilitást.
Édesanyja, Zita királyné – hogy megkönnyítse döntését –, nagy gondossággal állított össze számára egy névsort a lehetséges, korban, rangban hozzá illő menyasszonyokról. Fia ezzel az iránymutatással a zsebében járt-kelt a világban, gondolva most már a házasulásra is. Párizsi tartózkodása alatt kereste őt fel a Lakatos-kormány egykori külügyminisztere, Hennyey Gusztáv, és arra kérte, segítsen tolmácsolni a hatóságok és a németországi menekülttáborokban tartózkodó magyarok között. Ottó, elfogadva a felkérést 1950 nyarán Németországba utazott.
SZÁSZ-MEININGENI REGINA 1925-ben született Würzburgban Szász–Meiningeni György herceg és Klára Mária korffi grófnő leányaként. 1950 nyaráig fiatal kora ellenére sok megpróbáltatáson ment keresztül: a világháború következtében szovjet befolyási övezetbe került Türingia tartomány területére eső Szász-Meiningeni Hercegség uralkodóinak leszármazottjaként őt és családját minden vagyonától megfosztották; édesapja 1945-ben szovjet fogolytáborba került, ahonnan nem tért vissza; bátyja 1940-ben elesett a nyugati fronton, édesanyjával a háború után Nyugat-Németországba menekültek.
1949-ben Münchenben egy magyar menekültek számára felállított táborban kezdett dolgozni szociális munkásként, de magyar nyelvtudás híján csak alig tudta megértetni magát. 1950 nyarán is épp egy magyar menekülttel igyekezett szót érteni, amikor egy rokonszenves, sötéthajú fiatalember sietett a segítségére. Habsburg Ottó így ismerte meg Szász–Meiningeni Regina hercegnőt[1], aki pedig még csak nem is szerepelt édesanyja listáján…
Megismerkedésüket követően – ahogy Ottó később visszaemlékezett – „nagyon gyorsan történt minden”. Ottó szándékát és érzelmeik valódiságát mi sem példázza jobban, mint az, hogy nagyon rövid idő alatt feltűnően sokszor találkoztak, sőt, Ottó annak ellenére, hogy nem kifejezetten volt zenerajongó, még koncertekre is elkísérte Reginát.
Hat hónap múlva, karácsonykor jegyezte el a hercegnőt, az esküvőt pedig a következő év május 10-én tartották a franciaországi Nancy-ban[2].
Az esküvő
A ceremónia lebonyolítása a legkisebb részletekig megfelelt az uralkodói pompának, amely azonban csak szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen mindketten rangjuktól, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjüktől távol éltek. 1951-re a Habsburg-dinasztia valós politikai befolyása már rég elveszett, mégis, az egykorvolt Osztrák-Magyar Monarchia országaiból tízezrek érkeztek, hogy részesei lehessenek Habsburg Ottó és Regina hercegnő egybekelésének.
A nagy nap eseményei délelőtt 10 órakor kezdődtek a Városházán. Az épület homlokzatán a francia és a Lotaringiai zászló lobogott, a díszteremben a Habsburg-, a Lotaringiai- és a Szász-Meiningeni-ház lobogója, valamint a francia trikolór szolgált a frigy történelmi kulisszájaként. A polgári szertartást a polgármester, Lionel Pèlerine vezette.
|
Mit üzennek az esküvői ruhák? Az ifjú pár megjelenésében is királyi volt, nem csak ruhájuk, hanem azok történelmi kiegészítőinek jelentősége miatt is. Regina esküvői ruháját Ottóval együtt választották ki Párizsban, Jean Désses francia tervező rajzai alapján. Egy korabeli sajtóleírás szerint a szatént, amelyből a ruha készült, különleges méretei miatt speciális szövőszéken készítették, Regina hercegnő ugyanis hét méter A fátyol még a 18. században készült Mária Terézia lánya, Mária Krisztina számára, Albert von Sachsen-Teschen választófejedelemmel kötött házasságkötése alkalmából, így a csipkéből készült fátyolra mindkét család címerét ráhímezték. A relikviára Habsburg Ottó nagybátyja, Bourbon-Pármai Xavér herceg bukkant rá boszti kastélyában, és ajándékozta figyelmessége jeléül Reginának. Az esküvőn viselt diadém Zita királyné nászajándéka volt, melyet még ő kapott Ferenc Józseftől és 1911-ben viselte az esküvője napján. A különleges ékszeren egy sávban öt, gyémánttal kirakott szív motívuma volt látható csigavonalakkal és levelekkel összekötve. A korabeli sajtó nem tett hangsúlyosabb említést a Regina főhercegné ruháját díszítő brossról, azonban néhány fényképen jól látszik, hogy az ifjú ara a Csillagkereszt-rend kitüntetését viselte. A rend tagjai csak férjes vagy özvegy ősnemes hölgyek lehettek, élükön az ún. legmagasabb védnökasszony állt – 1951-ig nem más, mint Zita királyné. A kitüntetést általában fekete selyemből készült női csokorszalagon viselték, azonban előfordult, hogy gyémánttal kirakott masnira helyezték rá, és úgy hordták a szívük fölött. Zita királyné is így hordta, és minden bizonnyal az esküvő napján adta át Reginának, ugyanis 1951-től a főhercegné viselte a védnökasszonyi rangot. A történelmi reminiszcenciákat erősítette Regina menyasszonyi csokra is, amelynek mirtuszvirágai a schönbrunni kastély kertjéből származtak, onnan szállították azokat Nancyba. Habsburg Ottó hagyományos öltözékben, fekete frakkban jelent meg, rendjelei közül magán viselte az Aranygyapjas Rend, az osztrák császári Lipót-rend, a magyar királyi Szent István-rend, a luxemburgi Aranyoroszlán Rend és a spanyol I. Károly Rend nagykeresztjeit.
|
Amint immár hivatalosan férj és feleségként kiléptek a Városháza kapuján, az addig esős időjárás váratlanul derűsre fordult, így a főhercegi pár napsütésben vonult át a „Les Cordeliers” minorita templomba. Az érdeklődők sorfala között áthaladó nászmenetet időről időre fotósok állították meg, a Nancyba érkezett több tízezer fős tömeg, köztük az európai arisztokrácia krémje, többek közt a Szász-Weimari nagyherceg, Szász-Meiningen hercegnéja, a luxemburgi és a liechtensteini fejedelem, a Bourbon-ház fejedelmei és hercegnői, Hohenberg hercegei és hercegnői „Hoch!”, „Éljen!”, „Zivio!”, „Nazdar!” és a „Vive les princes!” kiáltásokkal üdvözölte őket.
A templomhoz érve találkoztak a rájuk várakozó több mint húsz egyházi személlyel, köztük Marc-Armand Lallier[3]-vel, Nancy püspökével, illetve Mgr. Zágon József pápai prelátussal, aki a pápa hivatalos küldötteként a misét celebrálta. Prédikációjában kifejezte együttérzését a két fiatal szomorú gyermekkorával kapcsolatban, méltatta a mindezek ellenére megingathatatlan mély hitüket, és hangsúlyozta a mindkettejük családja által a kereszténységért hozott áldozatokat. Az alkalomra XII. Pius pápa is elküldte jókívánságait:
„Nemsokára (…) ő császári és királyi fensége feleségül veszi Szász–Meiningeni Regina hercegnőt. E boldog esemény mellett nem mehetünk el anélkül, hogy ne osztozzunk örömükben, és ne fejezzük ki gratulációnkat. A szeretetünk és a gyermeki kegyelem így kívánja. Azért imádkozunk az örök és szeretetteljes Atyához, hogy tartsa meg őket hűségben elődjeikhez, adjon nekik hosszú, békés, munkában és érdemekben gazdag életet. Ezt kívánjuk és ezért könyörgünk teljes szívünkből, és neked kedves fiúnk apostoli áldásunkat adjuk hitvesedhez és egész házadhoz.”
A mise végén felhangzott az osztrák császári himnusz, valamint a magyar és a cseh himnusz, majd a jegyespár az oltárlépcsőhöz ment, és osztrák asszonyok által készített, osztrák földdel megtöltött brokátpárnákra térdepelt, hogy fogadja az áldást.[4]
Az esküvői szertartást fogadás követte, azután az ifjú pár Contrexeville-be, nászútjának első állomására indult.
Az esküvő dokumentumai gyűjteményünkben
A Habsburg Ottó Alapítvány gyűjteménye gazdag anyagot őriz az esküvővel kapcsolatban: újságcikkeket, leveleket és fényképeket. Számos sajtótermékben – így az Österreichische Nachrichtenben vagy a Salzburger Nachrichtenben – találunk részleteket a nászmenet összetételéről, az eseményekkel kapcsolatos érdekességekről. Többek közt azt, hogy a szervezésben jelentős szerepet vállaltak Habsburg Ottó testvérei: Róbert herceg az előkészületekben segített, Etelka hercegnő pedig Párizsban berendezett egy szobát, ahol a folyamatosan érkező gratuláló levelekkel és a nászajándékok rendezésével foglalkozott.
A család által összegyűjtött anyag mappákba rendezve került a gyűjteménybe gratulációk, levelek, képeslapok formájában. A képeslapok között van egy különleges, havasi gyopárral és más préselt virággal díszített, mai napig jó állapotban megőrzött üdvözlőlap, a levelek mellett pedig a legtöbb esetben hozzátűzve szerepel az ifjú pár nevében elküldött válaszlevél is magyar, német, vagy francia nyelven.
Külön kezelték a nászajándékokat, és feljegyezték, kitől mit kaptak. A listákon szerepelnek a ruhaneműk, borok, cigarettatartók; Magyarországról aranyhímzéses szalvéta és gyöngyökkel kirakott táska érkezett. A nagyobb értékű ajándékok között egyedi az a fehér csipke legyező, mely Ferenc József lányáé, Mária Valériáé volt, és amelyet az osztrák nép nevében kaptak egy tisztelőjüktől. Az összeírt listákhoz csatolt feljegyzésekből látható, hogy a pár a figyelmességeket megköszönő levelekhez sok esetben dedikált esküvői képet is mellékelt.
A trónörökös és a hercegnő frigye egy életre szólt, s földi házasságuk Regina halálával, 2010-ben ért véget.
Erdélyi Zsófia
Merza Beáta
Nacsa Anett
Fotók: HOAL, Habsburg Ottó Gyűjtemény, Fényképgyűjtemény
[1] Érdekesség és az arisztokrata családok összefonódását jól jellemzi, hogy Regina unokanővére, Korff Schmising- Kerssenbrock Mária Teréz grófnő volt Habsburg Ottó nevelőnője.
[2] Nancy egykor a Lotaringiai Hercegség fővárosa volt, amely 1738-ban Mária Terézia és Ferenc István herceg házassága révén tagolódott be a Habsburg birodalomba.
[3] 1941-ben, mint a párizsi Confians szeminárium vezetője Marc-Armand Lallier püspök fogadta be és bújtatta Jean-Marie Lustiger-t – eredeti nevén Aron Lustiger, lengyel zsidó származású akkor 17 éves fiút – aki 1940-ben keresztelkedett meg Orleans-ban, és aki 1981-2005 között Párizs érseke lett.
[4] Ausztriából érkezett egyébként a legnagyobb számú küldöttség – úgy 25 ezer fő – a Habsburg-törvény ellenére is. A törvény volt az oka annak, hogy Ottó és Regina nem esküdhetett a mariazelli bazilikában, a Habsburg Birodalom elsőszámú kegyhelyén. Végül 2001-ben aranylakodalmukat tartották ott. S bár az esküvői helyszín nem lehetett Mariazell, Beda Gábor főapát, dacolva Leopold Figl kancellár rosszallásával, az ifjú pár nagy örömére Nancy-be szállíttatta a mariazelli Irgalmas Szűzanya másolatát. Egy korabeli anekdota szerint a kancellár, mikor tudomást szerzett a mariazelli Szűzanya “eltűnéséről”, felháborodva hívta fel Beda főapátot és ezt kérdezte tőle: – Beda atya, hol van a Szűzanya? Mire Beda atya a következőképpen válaszolt: – De hiszen tudja, kancellár úr. Odafenn, a Mennyben! Arra a forrás nem tér ki, hogy Figl kancellár erre a szellemes megjegyzésre hogyan reagált.
