A dokumentum két szempontból is érdekes: az irat kísérőlevele bepillantást enged I. Károly osztrák császár (magyar királyként IV. Károly) boldoggá avatását szorgalmazó szervezet, az Imaliga (Gebetsliga für Kaiser Karl) tevékenységébe,[1] illetve egy visszaemlékezés keretében a volt uralkodó Madeira felé vezető útjának egy részletét ismerhetjük meg, ami IV. Károly világképét, emberi tartását tárja az olvasó elé.
A későbbi uralkodó apját, Ottó főherceget[2] 1894-ben a soproni huszárezred parancsnokává nevezték ki. A család Sopronba költözésével Károly itt kezdte el tanulmányait. A katolikus hit iránti fogékonysága és nyitottsága már ekkor megnyilvánult. Mater Vincencia,[3] a soproni orsolyita leánynevelő intézet egykori igazgatónője megjövendölte, hogy egyszer még császár lesz belőle és sokat fog szenvedni. A később valóra vált próféciából kiindulva, 1895-ben, a Mater Vincencia kezdeményezésére alapított imakör eredetileg Károly főherceg császárrá koronázásáért imádkozott,[4] ami Ferenc Ferdinánd akkori trónörökös erős pozíciója miatt a 19. század végén nem tűnt túl valószínűnek. Az óhaj 1914-ben, a trónörökös meggyilkolásával valósággá vált, majd Ferenc József halála után elfoglalta a császári trónt. Károly alig két évig tartó uralkodása, majd korai halála után egy évvel, 1923-ban Wilhelm Miklas[5] osztrák keresztényszocialista nemzetgyűlési képviselő, államtitkár Friedrich Gustav Piffl[6] bécsi bíboros-érsekhez írt levelében felvetette Károly boldoggá avatásának gondolatát. A létszámában megnövekedett Imaliga 1925-ben egyházi körökben is elfogadottá vált, s ettől az évtől a bécsi érsekség őrizte a boldoggá avatáshoz szükséges bizonyítékokat és vallomásokat.
Az Imaligát ezekben az években dr. Hans Karl Zessner-Spitzenberg[7] báró és Emmy Gehrig[8] nővér vezette, aki évtizedeken keresztül gyűjtötte az adatokat és bizonyítékokat Károly császárról.
|
Hans Karl Zessner-Spitzenberg báró
(Fotó: ÖNB / Wien)
A náci Németország ausztriai bevonulása után, 1938. március 18-án letartóztatták Zessner bárót, aki 1938. augusztus 1-én elhunyt a dachaui koncentrációs táborban. Emmy Gehriget ugyancsak letartóztatták, az Imakör titkárnője, Alphonsa von Klinkowström pedig a Gestapótól való félelmében megsemmisítette az archívumot. A világháború után, 1947-ben újraalakították az ausztriai, a németországi és más országokbeli imaköröket,[9] s Emmy Gehrig vezetésével tovább folytatódott a gyűjtőmunka.[10] Arthur Snagge-t,[11] a brit királyi haditengerészet altengernagyát is ennek keretében kérték fel emlékei megírására.
A folyamat meghatározó állomása volt, hogy 1949-ben a Bécsi Főegyházmegyében megnyitották a boldoggá avatási eljárás első szakaszát, 1949. november 3-án pedig a Vatikáni Rádió bejelentette, hogy megkezdődött Ausztriai Károly császár és király boldoggá avatási eljárása, azaz a Szentszék befogadta Ausztriai Károly boldoggá avatásának előzetes vizsgálatát. Az ügy posztulátora,[12] Magyary Gyula[13] 1952 végén arról számolt be, hogy elindult a római apostoli eljárás alapjául szolgáló hét érsekségi eljárás (információs folyamat). Az eljárás mindenkori állásáról az Imaliga évkönyveiben adtak számot.
Az Imaliga elnökségének összetétele és a boldoggá avatási eljárásban résztvevők személye sokszor változott. Emmy Gehrig 1956-tól ügyvezető elnök, 1974. november 3-án bekövetkezett haláláig a szervezet valóságos vezetője volt.
Bár nem kötődik szorosan forrásközlésünkhöz, a boldoggá avatási folyamat lezárásáról is szót kell ejteni. Az „Isten Szolgájának hősies erényességéről szóló dekrétumot” 2003. április 12-én adta ki a Vatikán, a folyamat során benyújtott csoda elismerését 2003. december 20-án fogadta el aláírásával II. János Pál pápa. Ezzel megtörtént a boldoggá avatási eljárás előzetes lezárása. A hivatalos közzétételre az Ausztriai Házból való Isten Szolgájának felvételéről a katolikus egyház boldogjai közé, majd a boldoggá avatásra a pápa által kijelölt időpontban, 2004. október 3-án, ünnepélyes szertartás keretében a Szent Péter téren került sor.
|
Arthur Snagge kapitány
(Fotó: National Portrait Gallery)
Az Imaliga több ezer személyt keresett meg írásban és szóban, hogy segítsen a boldoggá avatási folyamat tanúbizonyságainak a megszerzésében. E munka során kérték fel Arthur Snagge altengernagyot, hogy számoljon be IV. Károlyhoz fűződő emlékeiről az Imaligának. Snagge 1921-ben kapitányként és az antant megbízottjaként Bajától a Glowworm[14] nevű hadihajón a Vaskapu-szorosig, majd onnan gépkocsival és vonattal a Fekete-tengeri Sulináig kísérte IV. Károlyt és feleségét, Zitát, valamint kíséretük néhány tagját. A levél eredetileg vélhetően angol nyelven íródott, a német nyelvű szöveg nem igazán szabatos, ezért a fordításnál a magyar nyelv érthetőségének szempontjait vettük figyelembe. Az udvariaskodó és tisztelettudó levélből egyértelműen kitűnik, hogy IV. Károly rendkívül fegyelmezetten vette tudomásul, hogy eltávolítják az országból, és igyekezett azon a néhány napon, amikor a hajón tartózkodott, elfogadni az antant által megkövetelt feltételeket.
Az Imaliga nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Habsburg Ottót is tájékoztassa a boldoggá avatás megkezdett folyamatáról. Ennek köszönhetően került a levélnek egy másolata Emmy Gehrig nővér eredeti kísérőlevelével a trónörökös hagyatékába. Snagge viszonylag rövid levele pontosan tükrözi az admirális véleményét Károly emberi tisztességéről és fegyelmezettségéről. Ezzel kapcsolatban pontosan idézi a IV. Károlytól még Baján kikényszerített nyilatkozat szövegét, amelyben megfogadja, hogy az utazás folyamán nem követ el semmiféle fegyelmezetlenséget, azaz nem kísérel meg szökést.[15] A későbbiek folyamán, amikor a száműzöttek már a román hatóságok kíséretében utaztak személygépkocsival Orsováig, szintén betartotta a brit tisztnek adott ígéretét.
A Bajánál horgonyzó HMS Glowworm
Az utazás előtörténete ismert: IV. Károlyt – svájci számkivetettségéből történt sikertelen visszatérési kísérlete után – 1921. október 24-én vonattal először Tatára, majd 26-án a Tihanyi Bencés Apátságba szállították, ahol több napos várakozás után egyértelművé vált, hogy a házaspárnak el kell hagynia az országot. Ráadásul nem mehettek vissza Svájcba, ahol eredetileg kijelölték tartózkodási helyüket, a győztes hatalmak egy távolabbi úticélt kerestek számukra, ahonnan minden további esetleges visszatérés teljesen kilátástalan.
Az őket kísérő politikusok többségét visszatartották, a komorna és a komornyik mellett csupán Boroviczény Aladárné Schönborn Ágnes, a királyné udvarhölgye tarthatott velük egészen a Fekete-tengeri (sulinai) átszállásig.[16] November elsején reggel érkeztek meg Bajára, s foglalták el helyüket a Glowworm hadihajón. November 4-én, Moldova Veche[17] nevű helységnél megközelítették a Vaskapu-szorost, de az alacsony vízállás miatt nem folytathatták útjukat. Ezt követően hosszas huzavona következett. Snagge kapitány, annak megfelelően, hogy a száműzött uralkodó biztonsága a brit kormány felelőssége volt, motorcsónakkal akart végigmenni a szoroson, s azután egy ott várakozó brit hajóval szándékozott folytatni az utat, hogy elkerülje a román területeket.[18] A románok, akiket Kirculescu, a román hadsereg őrnagya képviselt, ezzel szemben Orsováig autóval, onnan pedig vonattal akarták megoldani az utazást, s végül az utóbbi álláspont győzedelmeskedett. Mint Kirculescu leírja: „Ez a tárgyalás közel egy óráig tartott. A megbeszélések befejeztével megmutatta nekem a volt császár és király francia nyelvű Írását, amelyben becsületszavát adja, hogy azon idő alatt, amíg Snagge parancsnok őrizete alatt lesz, nem fog kísérletet tenni szabadságának visszanyerésére.” Snagge elérte, hogy tengerészei kísérjék a száműzötteket, egy francia tengerésztiszt és Kirculescu tartott még velük. Érdekes, hogy bár az autós megoldást a román hatóságok erőltették, a november 5-ei Orsováig tartó útszakasztól féltek a legjobban, nehogy a „karlisták” túl nagy zűrzavart okozzanak. Kirculescu már említett beszámolója szerint „12 óra 50 perckor megérkeztünk Orsovára. Ez volt egész útiprogramunk legveszedelmesebb pontja. Bár mindent megtettem, hogy a legnagyobb titoktartást őrizzem meg, mégis, hála a mi rendőrségünk eljárásának, mely főtevékenységét a lakosság fellármázására fordította, óriási embertömeg gyűlt össze az utcákon, melynek közepéből innen is, onnan is zsebkendőket lobogtattak üdvözletül. Végre elértük az orsovai vasúti állomást: Most már nyugodtan fellélegezhettünk.”[19]
Vonatra szálltak, s másnap délelőtt megérkeztek Galacba,[20] ahonnan a Principesse Maria[21] gőzhajóval folytatták útjukat, a Sulinánál[22] várakozó Cardiff hadihajó fedélzetére.
Galactól Hunyady József gróf és felesége, Bellegarde Gabriella[23] grófnő kísérte az uralkodói párt, Snagge kapitány Sulinánál búcsúzott el az uralkodótól.
A királyi pár november 6-án lépett a Cardiff fedélzetére, és 19-én értek az Atlanti-óceánból kiemelkedő, Portugáliához tartozó Madeira szigetére.
IV. Károly és Zita királyné, valamint Hunyady József gróf
és felesége Bellegarde Gabriella grófnő a Cardiff fedélzetén (1921)
(Fotó: HOAL)
Az itt közölt iratok a Habsburg Ottó Alapítvány gyűjteményének vegyes iratai között találhatók, mely jelenleg feldolgozás alatt áll.
Kocsis Piroska
Ólmosi Zoltán
Források
[1] Lásd erről Habacher, Maria: Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért. https://www.magyarkurir.hu/uploads/content/55790/fajlok/imaliga–maria-habacher.pdf
[2] Habsburg–Lotaringiai Ottó Ferenc (korabeli ragadványnevén Szép Ottó) (1865–1906), Károly Lajos főherceg (I. Ferenc József császár és király öccse) második gyermeke, Ferenc Ferdinánd trónörökös öccse, Károly császár és király édesapja.
[3] Világi nevén Alojzia Fauland (1852–1902), 1881-ben lépett a soproni rendházba.
[4] Ez a magyar imakör lett a későbbi szentté avatási eljárást kezdeményező és finanszírozó Károly Király Imaliga kiindulópontja, melynek hivatalos neve Károly Császár (Magyarországon Károly Király) Imaliga a Népek Békéjéért.
[5] Wilhelm Miklas (1872–1956), osztrák politikus, az első Osztrák Köztársaság harmadik elnöke 1928–1938 között.
[6] Friedrich Gustav Piffl (1864–1932), 1913-tól haláláig bécsi érsek, 1914-ből bíboros. A Monarchia összeomlása után lemondott a hercegérseki címről.
[7] Hans Karl Zessner-Spitzenberg, báró (1885–1938), osztrák jogász. Legitimistaként csatlakozott a Johannes Liechtenstein herceg körüli monarchista csoporthoz. 1923-ban szakértői véleményezést kezdeményezett a Habsburg-törvények betartásának ellenőrzésére. I. Károly császár boldoggá avatási eljárásának vezetője.
[8] Emilie „Emmy” Gehrig (1893–1974), osztrák tisztviselő, író. 1947-től az Imaliga végrehajtó bizottságának tagja, 1956 és 1974 között ügyvezető elnöke. Számos vallási témájú írása jelent meg.
[9] Emmy Gehrig véleménye szerint az imakörök mintegy 25 000 tagot számláltak a világon.
[10] 1947-től a lilienfeldi kolostorban, 1994 őszétől pedig St. Pöltenben őrizték az összegyűjtött tanúságtételi nyilatkozatokat.
[11] Arthur Lionel Snagge admirális (1878–1955), a Királyi Haditengerészet tisztje. 1900. március 19-én a Redbreast nevű hajóra vezényelték. 1900. december 31-én hadnagy, 1913. június 30-án parancsnok. 1914-ben a Humber monitor parancsnoka, ezen szolgált az első világháború nagy részében Európában és a Földközi-tengeren. 1918 májusában brit haditengerészeti attasé Washingtonban, 1919. június 30-án százados, még az év novemberében a haditengerészet hírszerző osztályára helyezték. Az 1920-as években különböző hajók parancsnoka, 1929 novemberétől 1931 júliusáig a Chatham Dockyard királyi haditengerészeti laktanya parancsnoka, ezt követően az Admiralitásnál volt állományban. 1936-ban altengernagyi rendfokozattal vonult nyugdíjba.
[12] A posztulátor (kérelmező) a boldoggá és a szentté avatási eljárásoknak az illetékes egyházi elöljáró által kinevezett tisztviselője. Feladata a jelölt életével kapcsolatos adatok összegyűjtése, és azoknak az indokoknak a megfogalmazása, amelyek alapján kérhető a boldoggá vagy a szentté avatás.
[13] Magyary Gyula (1901–1988), római katolikus pap, egyházjogász, egyetemi tanár, a Máltai Lovagrend tagja, aki a Habsburg ház, így Habsburg Ottó hivatalos vatikáni képviselője is volt.
[14] Partmenti romboló volt, 1906. december 12-én bocsátották vízre, 1921 májusában eladták magánszemélynek.
[15] Az eredetileg franciául írt kötelezvényt közli: Kaiser Karl. Persönliche Aufzeichnungen, Zeugnisse und Dokumente. Hrsg. von Erich Feigl. München–Wien, Amalthea, 1987, 420–421. (a továbbiakban: Feigl, E (1987))
[16] Esterházy Sándor gróf, a királyné főudvarmestere Baján csatlakozott a királynéhoz.
[17] Jelentése [román]: Ómoldova. Település Romániában, Krassó-Szörény megyében, a Duna bal partján. 1919-ig Magyarország része volt.
[18] Boroviczény Aladár: A király és kormányzója. Budapest, Európa, 1993, 488., Schönborn Ágnes visszaemlékezését lásd 435–456.
[19] Kirculescu román őrnagy feljegyzései a fogoly királyi pár útjáról. Magyarság, 1922. március 25., 5–6.
[20] Románia délkeleti részén, a Duna mellett fekvő kikötőváros.
[21] Román gőzhajó.
[22] Kikötőváros Romániában, Tulcea megyében.
[23] Bellegarde Gabriella, grófnő (1890–1945), császári és királyi udvarhölgy, Hunyady József gróf (1873–1942) második felesége.
