A Habsburg Ottó Alapítvány és a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ közös rendezvényét kerekasztal-beszélgetés vezette be, amelyen a vendégeket Dávid Andor Ferenc, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete köszöntötte. Mint mondotta, száz év elmúltával már máshogyan ítéljük meg az országaink történelmében meghatározó szerepet játszott dinasztiát. Abban azonban egyetértünk, hogy a család, az európai integráció, a demokratikus értékek és a kereszténység – azok az ideák, amelyekért Habsburg Ottó egész életében küzdött – közös alap számunkra a 21. században is.
Lojze Peterle, Szlovénia egykori miniszterelnöke és külügyminisztere, európai parlamenti képviselő személyes emlékeit osztotta meg a hallgatósággal Habsburg Ottóról. (Előadásának szövegét hamarosan teljes terjedelemben közöljük.) Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatója munkánk kapcsán azt a felelősséget hangsúlyozta, amely a mai Európa – de különösen Közép-Európa, azon belül pedig az egykori Monarchia – nemzeteire hárul az utolsó trónörökös hagyatéka kapcsán, mivel gondolatainak nem csupán történeti értéke, de a napjaink számára is érvényes, igencsak megszívlelendő üzenetei vannak.
A szavait követő beszélgetést Petra Svoljšak történész (Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia, Milko Kos Történeti Intézet) moderálta. Kérésére a résztvevők az 1918 óta eltelt korszakok változó Habsburg-képét értékelték. Helmut Wohnout (az Osztrák Nemzeti Levéltár főigazgatója) elsőként az osztrákok viszonyulásáról beszélt. Emlékeztette a hallgatóságot, hogy a szociáldemokraták egyértelműen elutasították Habsburg Ottó személyét. Ellenszenvük édesapja korai halálától a második világháború végén történt visszatérési kísérletén át a hosszasan akadályozott állampolgárság megadásán is túl, egészen 1972-ig kitartott, amikoris sor került az egykori trónörökös és Kreisky kancellár nevezetes kézfogására. Ugyancsak Habsburg-ellenesként definiálta megát a nemzetiszocialista mozgalom is – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az országnak a Harmadik Birodalomhoz csatolását Berlinben „Sonderfall Otto” fedőnévvel illették.
Prőhle Gergely a húszas-harmincas évek Ottó-kultuszát említette, amely búvópatakként a rendszerváltásig, sőt azon túl is detektálható a magyar történelemben. Az 1988–90-es évek Habsburg-képének alternatív megközelítéseként vetette fel, miszerint a dualizmus korának szentelt növekvő figyelem bizonyára nem volt véletlen: a reformkommunista emlékezetpolitika ennek az ártalmatlanabb hagyománynak a hallgatólagos eltűrésével igyekezett elterelni a közvélemény figyelmét a radikálisabb rendszerkritikáról. A Habsburg Ottóról készült filmek sikere mindazonáltal így is tünetértékű volt.
Szlovén részről Andrej Rahten (Maribori Egyetem, SzTMA), Szlovénia korábbi bécsi nagykövete válaszából kiderült, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság azért szankcionálta szigorúan a sporadikusan előforduló legitimista megnyilvánulásokat, mivel a kérdést nemzetközi ügyként kezelte. Az elutasítás és tartózkodás csak az 1980-as években kezdett oldódni, és jutott el a 90-es évek elejére az Ottó személyét illető szimpátiáig. Ez a folyamat szó szerint világosan kiolvasható a múlttal, a dinasztiával kapcsolatban megjelent sajtómegnyilvánulásokból. A történész – akinek a témában nemrég jelentek meg kutatási eredményei (V prah strti prestol. Slovensko dojemanje habsburške dinastije v postimperialni dobi. Celje, 2023. [A trón porrá omlik. A Habsburg-dinasztia szlovén megítélése a császárság utáni korszakban]) – felidézte: Habsburg Ottó a délszláv háború idején ellátogatott Ljubljanába, és beszédet mondott az újonnan született állam parlamentjében. Gesztusával mindenkit megnyert a közös Európa eszméjének, közvetlen személyisége pedig az egykori dinasztia megítélésére is érezhető hatást gyakorolt. „Ugyan nem tartozott az Európai Unió alapító atyái közé, de alapító atyja volt az egyesült Európának” – zárta mondandóját Rahten professzor.
A beszélgetést követően a nagyszámú érdeklődő megtekintette a roll-upokon látható kiállítást, és élvezte az Intézet vendégszeretetét.
Másnap hazafelé Alapítványunk munkatársai Rahten professzor szülővárosába, Celjébe látogattak. Szlovénia harmadik legnépesebb településén, a magyar történelemből jól ismert Cillei család egykori székhelyén a polgármester és az önkormányzat vezetői fogadtak bennünket. A jó hangulatú találkozó végeztével Helmut Wohnout és Prőhle Gergely emléksorokat írtak a város „Aranykönyv”-ébe, majd megtekintettük Celje nevezetességeit. A tervek szerint 2024 tavaszán itt is megtekinthető lesz az „Életút és örökség” kiállítás.
