A Savaria Nagyszálló előtti téren rendezett ünnepségen – amelyen a Honderű Asztaltársaság szervezésében, több helyi civil szervezet közreműködésével emlékeztek a diktatúra áldozataira – Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatója is felszólalt. Visszapillantott Kovács Béla 1947. február 25-i elhurcolására, amely a magyar demokrácia felszámolásának kezdetét jelezte. Rámutatott: a kommunizmus nemcsak fizikai értelemben pusztított, hanem szétzilálta a közösségeket és a családokat is. Adam Michnik figyelmeztető gondolatát idézte: „A legrosszabb a kommunizmusban az, ami utána következik.” Utalva arra, hogy bár a diktatúra áldozatainak valós szenvedését sosem szabad relativizálni, egy önkényuralmi rendszer hatása a bukása után is tovább élhet a közéletben és a személyes gondolkodásban, ezért közös felelősségünk a múlt feltárása és az igazság kimondása. Részletezte továbbá Szombathely XX. századi megpróbáltatásait: beszélt a kitelepítésekről és a helyi közösségek elleni fellépésekről. Megidézte Mindszenty József alakját, akinek lelki örökségét a kommunista hatalom igyekezett megtörni, valamint a szombathelyi születésű Brenner Jánosét, aki 1957-ben vált a terror áldozatává. A megemlékezés a Király utcai emléktábla koszorúzásával zárult.
A program este a Vas Vármegyei Levéltár előadótermében folytatódott, ahol Prőhle Gergely „Habsburg Ottó antikommunizmusa” címmel tartott előadást. Bemutatta, hogy Habsburg Ottó a kommunizmust nem pusztán politikai rendszernek, hanem a szabadságot, a vallást és az emberi méltóságot tagadó totalitárius kísérletnek tekintette. Szót ejtett az 1956-os magyar forradalom melletti kiállásról is, valamint arról a meggyőződéséről, hogy a rendszer végső vereségének oka az emberi lélek szabadságvágya.
A szombathelyi események így egyszerre szolgálták a méltó emlékezést és a történelmi összefüggések mélyebb megértését.
