Száz évvel ezelőtt IV. Károly, az utolsó magyar király megkísérelt visszatérni Magyarország trónjára. Ezt az 1921 húsvétján, a nemzetközi közvélemény által feszült figyelemmel követett eseményt – akárcsak az ugyanezen esztendő októberében lezajlott második próbálkozást – alaposan feltárta a történelmi kutatás.[1] Ám amíg a szakirodalom leginkább politikatörténeti oldalról közelíti meg az eseményeket, IV. Károly családjáról, gyermekeiről többnyire legfeljebb említés szintjén esik szó. A Habsburg Ottó Alapítvány által kezelt gyűjtemény feldolgozása során talált interjúk, beszédek, illetve a trónörökös életútját vizsgáló életrajzok alapján azonban érdekesnek tűnik a főszereplő, IV. Károly ekkor már nyolcéves, legidősebb fia szemszögéből is feleleveníteni a száz évvel ezelőtt történteket.
A család 1919. március 24-én, egy hétfői napon érkezett Svájcba. Az Osztrák–Magyar Monarchia egykori uralkodója és hozzátartozói az angol király közreműködésével, Edward Lisle Strutt ezredes szervezésében jutottak el a Svájci Konföderáció területére, emigrációjuk első állomására. Bern 1918-ban még elutasította IV. Károly és családjának befogadását, de brit nyomásra[2] végül hajlandó volt menedéket adni bizonyos feltételek betartása mellett. Svájc arra kötelezte az Osztrák–Magyar Monarchia egykori uralkodóját, hogy Ausztria határától távoleső helyen telepedjen le, és ne folytasson politikai tevékenységet, lehetőleg maradjon „diszkrét”. Ekkor még nem volt előírva, hogy az ország elhagyását előzetesen be kell jelentenie. Később, az első sikertelen kísérlet után IV. Károlyt kötelezték, hogy külföldre utazási szándékát előre jelezze.
Villa Prangins
Előbb a Pármai-család tulajdonába lévő Wartegg-kastélyban töltött hat hetet az uralkodó pár és a gyermekeik, majd – a berni kormány által megszabott követelményeknek eleget téve – a svájci-osztrák határtól távol eső, a Genfi-tó partján álló Prangins-villát bérelték ki.[3] A Vaud kantonban található, Bonaparte Napóleon öccse által 1861-ben építtetett tágas rezidenciába május 20-án költözött be a király és kísérete. A személyzettel együtt kb. 50 főt tett ki az épületben lakók száma.[4] A villa kertje közvetlen érintkezésben állt a tóval, ami a gyerekeknek különösen is nagy örömet szerzett. Habsburg Ottó, akit többször is kérdeztek erről az időszakról, így emlékezett vissza 80 évvel később: „a Prangins-i nyár nagyon szép volt. Nagyon sokat kertészkedtünk és horgásztunk. Számomra különösen is felejthetetlen volt, hogy itt kezdtem el horgászni.”[5] Azt is felelevenítette, hogy a villát hatalmas park vette körül, ahol kedvükre játszhattak, illetve, hogy a rezidencia ablakából a Mont Blanc hófedte csúcsára lehetett látni. Ottó emlékezett arra, hogy sokan megfordultak ezidőtájt a szüleinél, de leginkább csak nagybátyjai jutottak eszébe hosszú évtizedek távlatából, illetve nagyanyja, Szászországi Mária Jozefa főhercegnő jelenléte maradt emlékezetes a számára.[6]
A Habsburg gyerekek meglehetősen elzártan éltek, magántanulók lévén nem jártak svájci iskolába. Ottó ezt később, a Hanák Gábor és Bokor Péter által készített interjúban is megerősítette.[7] Magyar nyelvre ekkor gróf Esterházy Miklós főudvarmester és Crescence Marie Pallavicini őrgrófnő udvarhölgy, illetve maga IV. Károly tanították őt.[8] Csernoch János esztergomi hercegprímás javaslatára 1921-től Zsámboky Pál páter lett a trónörökös magyartanára. A család szigorú napirend szerint élt, és az elsőszülöttet különösen nagy fegyelemre nevelték. Ottó egész életére kiható élményt jelentett, hogy ebben az időszakban minden délelőtt egy órát apjával sétált. Ezen alkalmakkor Károly gyakran magyarul beszélt. A német nyelvtanba a tiroli származású, Dietrich névre hallgató tanító vezette be Ottót.[9] A család sok időt töltött együtt, ami az ekkor 7-8 éves trónörökös számára meghatározó volt. 1921. március 1-jén megszületett a hetedik testvér, Sarolta főhercegnő, ami különösen is lekötötte Zita királynét és a családot.
Zita királyné az újszülött Sarolta főhercegnővel
A gyerekek ezekben az idillikusnak tűnő hónapokban nem vettek észre semmi különöset. Nem volt szokatlan a számukra, hogy apjuk néha nem jelent meg a családi asztalnál, ezért akkor sem figyeltek fel távollétére, amikor ez 1921. március 25-én nagypéntek reggel is megtörtént. Annak ellenére, hogy egyes helyeken az olvasható, Ottó volt az egyedüli, akit szülei beavattak terveikbe,[10] valójában a trónörökös sem tudott apja távolmaradásának okáról.[11] Mindazonáltal az furcsa volt számára, hogy a húsvétot is IV. Károly nélkül ünnepelték a Prangins-villa kápolnává alakított szalonjában, hiszen a család korábban, amikor csak tehette, együtt volt a nagyobb ünnepeken.
Az ekkor nyolcéves Ottót minden bizonnyal meglepte, hogy március 30-án két svájci rendőrfőfelügyelő tett váratlan látogatást a villában, és őket, a gyerekeket is kérdezgették apjukkal kapcsolatban. A sajtó ekkorra már hírt adott IV. Károly magyarországi jelenlétéről, de a gyerekeket a részletekbe ekkor sem avatták be.[12] Ottónak feltűnhetett, hogy április első napjaiban ismét megélénkült a rezidencia körül a jövés-menés.[13] Zita királyné, amint kézhez kapta a táviratot IV. Károly sikertelen magyarországi útjáról és Svájcba történő visszatéréséről, április 6-án kora hajnalban elhagyta a villát, de arra kérte Korff-Schmising-Kerssenbrock Teréz grófnőt – a gyermekek nevelésében fontos szerepet vivő udvarhölgyét –, hogy jelezze az otthonmaradottaknak: hamarosan a családfővel fog visszatérni.
A Hertenstein kastélyszálló
Ottó tehát április 6-án reggel reménykedett abban, hogy egy-két napon belül viszontlátja szüleit Pranginsban. Azonban a királyi pár együtt már soha nem tért vissza a Genfi-tó melletti villába. Vaud kanton vezetése ugyanis tiltakozott IV. Károly visszatérése ellen,[14] csak katolikus kantonok – Fribourg, Luzern – voltak hajlandók befogadni a Habsburg uralkodót. Ennek folytán érkezett meg 1921. április 7-én hajnali egy óra körül IV. Károly és az osztrák-svájci határállomásnál, Buchs-nál a vonatra felszálló Zita a Pilátus és Rigi hegyek között található Luzernbe. Átmenetileg a közép-svájci város patinás szállodájában, a Hotel Nationalban kaptak helyet, és IV. Károly egy bő hónapon át itt tartózkodott rendőri felügyelet alatt.[15] Innen költözött a házaspár 1921. május 5-én a hertensteini rezidenciába, amit a család további svájci tartózkodása idejére béreltek ki. IV. Károly ígéretet tett arra, hogy augusztus végéig elhagyja a Helvét Konföderációt.[16] A svájci kormány később meghosszabbította az uralkodó tartózkodási engedélyét, mert a király becsület szavát adta, hogy tartózkodni fog minden meg nem engedett tevékenységtől.[17]
A IV. Károlyt Svájcba kísérő Boroviczény Aladár – az első visszatérési kísérlet idején Gratz Gusztáv magyar külügyminiszter kabinetfőnöke – beszámolt arról, hogy április 9-én váratlanul Ottó is elhagyta a Prangins-villát. A trónörököst ugyanis Zita kérésére Luzernbe szállították. Schönborn Ágnes grófnő, Boroviczény későbbi felesége, aki 1921-ben mint udvarhölgy került a család mellé, vitte magával Ottót a Genfi-tó partjáról. A királyné célja az volt, hogy fia meglepetésszerű megjelenésével felvidítsa az első visszatérési kísérlet miatt különösen is elkeseredett férjét. Ottó vacsora idején érkezett meg a Hotel Nationalba, ahol valóban nagy örömöt szerzett IV. Károlynak.[18] A trónörökös néhány nappal később anyjával visszatért a Genfi-tóhoz. A Prangins-villát a gyerekek május 5-én hagyták el, és költöztek át Hertensteinbe, ahol a család ismét együtt lehetett.[19] Ottót örömmel töltötte el, hogy ismét vízparton laktak, illetve, hogy apjával feleleveníthették megszokott sétáikat, jóllehet ezekre már ritkábban jutott idő. Hertensteinben „a gyermekek lakosztályának egyik szobáját Zita királyné parancsára iskolaszobának rendezték be. Az egyik fal mentén nagy iskolatábla állt, előtte pedig három kis iskolai pad Ottónak, Etelka királyi hercegnőnek és Róbert királyi hercegnek.”[20] A trónörököst az is felvidította, hogy Zsámboky Pállal folytatták a magyar tanulmányokat.
IV. Károly, Etelka, Ottó és Róbert horgászás közben
Ottó hódolhatott a horgász-szenvedélyének, ami ebben az időben különösen fontos volt számára. A kastélyszállót a svájci rendőrségen kívül Horthy Miklós ügynökei is figyelték,[21] magukat turistának kiadva nem egyszer próbáltak meg információkat szerezni IV. Károly szándékairól. Ottó 1998-ban adott interjújában visszaemlékezett arra, mennyire örült, hogy magyarul válthatott szót a hozzá forduló idegennel – Zdeborsky Oszkár detektívfelügyelővel. A magyar ügynök információt próbált kicsalni tőle, de mivel a szülei intették, hogy ne társalogjon ezekkel a „turistákkal”, a későbbiekben elkerülte őket.[22]
Ottó egészen 1921. október végéig boldog gyermekként élhetett együtt a szüleivel, még ha áprilistól érzékelte is a feszültebbé vált légkört. A svájci tartózkodásnak IV. Károly második visszatérési kísérlete vetett véget, amiről a trónörökösnek ugyancsak nem volt tudomása.[23] Az 1921. október 20-án távozó királyi pár nem árulta el a gyerekeknek, hova indultak közvetlenül a svájci tartózkodási engedély lejárta előtt,[24] azonban a sajtónak köszönhetően rövidesen fény derült úticéljukra. Ottó aggódva figyelte ekkor már a történéseket, és szorongva várta szülei válaszát a testvéreivel hozzájuk írt levelükre. Zita gyermekeinek szánt sorait, amit nagy nehezen tudott elküldeni a meghiúsult visszatérési kísérletet követően, a svájci hatóságok hetekig visszatartották. A svájci rendőröket meglepték Ottó válaszai és talpraesettsége, amikor 1921. október végén kihallgatták őt.[25] Tizennyolc nappal a királyi pár távozása után, november 8-án a gyerekeknek is el kellett hagyniuk Hertensteint, és átmenetileg visszakerültek a warteggi kastélyba. Ottónak nagy fájdalmat jelentett, hogy apai nagyanyját eltiltották tőlük.[26] A trónörökös Warteggben ünnepelte kilencedik születésnapját és a karácsony is szülei távollétében telt.[27] A királyné Róbert főherceg vakbélműtétje miatt 1922. január 12-én Zürichbe utazott, miután nagy nehezen engedélyt kapott erre a Párizsban ülésező Nagykövetek Konferenciájától és a Svájci Konföderáció kormányától. Itt találkozhatott egy rövid látogatás erejéig Ottóval és testvéreivel, de a hatóságok nem engedték, hogy együtt utazzanak Portugáliába.[28] A trónörökös és három testvére 1921. január 26-án hagyták el vonattal Svájcot, Genfen át Franciaország felé, hogy Madeira szigetén viszontláthassák szüleiket,[29] de erre csak 1922. február 2-án került sor. Ezzel Ottó életében új korszak kezdődött.
Zita királyné gyermekeivel Pranginsban
A 100 évvel ezelőtt lezajlott eseményeket az egykori trónörökös később, felnőtt fejjel, többször is elemezte. Többek között megállapította: „Az első próbálkozás azért vallott kudarcot, mert hittek Horthynak, s ez hiba volt. A másodikat meg rosszul tervezték meg. […] Nagyon amatőr dolog volt. Ugyanakkor látni kell a kényszerítő körülményeket is, amelyeknek az egyes érintettek ki voltak szolgáltatva. És akkor utólag mégiscsak elnézően ítéljük meg a történteket, ha belegondolunk, hogy mit tettünk volna az ő helyükben.”[30]
1975 októberében a francia koronázó városban, Reimsben tartott tudományos konferencián elmondott előadásában Ottó az 1921-es eseményekkel kapcsolatban kijelentette:
„Habsburg Károly számára egymástól elválaszthatatlan és egymást tökéletesen kiegészítő szakrális vallási és politikai jellege volt a koronázásnak. Valójában a politika erkölcsi kötődés nélkül szükségszerűen zsarnoksághoz vezet. Az eskü Isten előtt feloldhatatlan köteléket teremt, amely a papságra emlékeztet. Ez a valódi magyarázata az 1921-es két visszatérési kísérletnek. A király az alkotmányra tett esküje miatt kötelességének érezte, hogy minden lehetséges módon eleget tegyen fogadalmának, akár személyes és családi kötődés, illetve minden politikai lehetőség ellenében is.”[31]
Ottó emlékezetében apja visszatérési kísérletei – bármennyire is megpróbáltatással jártak a számára – életének nem egy nehéz fejezeteként, sokkal inkább egyfajta erkölcsi örökségeként, történelmi leckeként maradtak meg.
Fejérdy Gergely
Fotók: Habsburg Ottó Alapítvány, Habsburg Ottó Gyűjtemény, Fotó- és audiovizuális gyűjtemény, Fényképalbumok (HOAL I-5-b 4-1)
[1] Ádám Magda: A két királypuccs és a Kisantant. Történelmi Szemle, 1982, 4, 665-713.; Ormos Mária: Soha amíg élek. Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben. Pécs, Baranya M. Kvt., 1990. (a továbbiakban: Ormos); Hornyák Árpád: A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és IV. Károly első restaurációs kísérlete. Századok, 2001, 5, 1183-1201.; Gulyás László: Kísérlet IV. Károly és Horthy Miklós 1921. március 27-i találkozójának rekonstruálására. In: Újragondolt negyedszázad. Tanulmányok a Horthy-korszakról. Szerk. Miklós Péter. Szeged, Belvedere Meridionale, 2010, 275-282. Megjegyzendő, hogy IV. Károly, Zita királynő és Ottó életrajzírói is mind megemlékeznek az eseményekről.
[2] Diplomatische Dokumente der Schweiz. (a továbbiakban: DDS) Band 7/1 (1918–1919). Prép. par Antoine Fleury. Zürich, Chronos Verl., 1979, 495. (250. sz. dokumentum)
[3] A magyar sajtó szerint évi 60 ezer svájci frankért. Hogyan él IV. Károly Svájcban? Az Est, 1920. október 6., 2.
[4] Gilles Simond: „Proscrit, le dernier empereur d’Autriche se réfugie à Prangins” 2019.04.20. https://www.24heures.ch/vivre/histoire/proscrit-dernier-empereur-autriche-refugie-prangins/story/28379220 (A letöltés időpontja: 2021. 03. 12.)
[5] Habsburg Ottó Alapítvány Habsburg Ottó Gyűjtemény, Habsburg Ottó tudományos és politikai tartalmú írásai, beszédek, interjúk. HOAL I-4-b-Brook-Sepherd interjú. (Pöcking, 1999. augusztus 4.) (A Habsburg Ottó Alapítvány teljes iratanyag rendezés alatt áll ezért a tanulmányban megadott jelzetek egyike sem tekinthető véglegesnek.)
[6] Brook-Shepherd, Gordon: Habsburg Ottó. Életrajz. Miskolc, Z-Press, 2003, 96-97. (a továbbiakban: Brook-Shepherd)
[7] Bokor Péter és Hanák Gábor interjúja dr. Habsburg Ottóval Frauenbergben, 1998. április 4. Magyar Mozgóképkincs Megismertetésért Alapítvány (MMMA) 0451_19_HO_980404. A felvétel pontos helye: 00:49:31
[8] Hogy él IV. Károly Svájcban? Az Est, 1920. október 6., 2.
[9] MMMA 0451_19_HO_980404. A felvétel pontos helye: 00:49:37.
[10] II. Ottó király. Nemzeti Újság, 1922. április 4., 4. Erről Boroviczény Aladár is ír visszaemlékezésében. Boroviczény Aladár: A király és kormányzója. Budapest, Európa, 1993, 128. (a továbbiakban: Boroviczény)
[11] Habsburg Ottó életrajzírói egybehangzóan ezt írják: Csonka Emil: Habsburg Ottó. Egy különös sors története. München, Új Európa, 1972, 43. (a továbbiakban: Csonka); Baier, Stephan – Demmerle, Eva: Habsburg Ottó élete. Budapest, Európa, 2003, 57. (a továbbiakban: Baier–Demmerle); Brook-Shepherd, 103-104.
[12] Csonka, 43.
[13] Erich Feigl: Zita de Habsbourg. Mémoires d’un empire disparu. Paris, Criterion, 1991, 317.
[14] „Vaud n’en veut plus”. La Suisse Libérale, 1921. április 2., 4.
[15] A svájci hatóságok csak és kizárólag átmeneti befogadásban gondolkodtak a kezdettől. DDS, Band 8 (1920–1924). Prép. par Antoine Fleury. Zürich, Chronos Verl., 1988, 175-178. (60. sz. dokumentum)
[16] Uo. 235. (81. sz. dokumentum)
[17] IV. Károlyt Spanyolországba kívánták küldeni. A spanyol kormány jelezte, hogy októberre lesz rendbe hozva az a kastély, amit a Habsburg-családnak biztosítani tudnak. Ormos, 87-88.
[18] Boroviczény, 128.
[19] Neue Zürcher Nachrichten, 1921. május 6., 2.
[20] II. Ottó király. Nemzeti Újság, 1922. április 4., 4.
[21] Kovács Gergely: Fogadd a koronát! Károly magyar király hitvalló élete. Budapest, Új Ember, 2004, 112.
[22] MMMA 0451_19_HO_980404. A felvétel pontos helye: 00:49:45.
[23] HOAL I-4-b-Brook-Sepherd interjú. (Pöcking, 1999. augusztus 4.)
[24] Brook-Shepherd, 110–111.
[25] Csonka, 43.
[26] A svájci bécsi követ is csodálkozott ezen a döntésen, véleménye szerint sokkal nagyobb hatást gyakorolt IV Károlyra a felesége illetve az anyósa. DDS, 130. sz. dokumentum, 363–364. 1922. január 19-én tehetett először látogatást Warteggben. „La reine Zita.” La Liberté, 1922. január 14., 2.
[27] Csonka, 43–44.
[28] Brook-Shepherd, 111–112.
[29] „Kleine Inlandschronik.” Gütlinauer, 1922. január 26., 2.
[30] Baier–Demmerle, 59.
[31] HOAL I-4-b-Le couronement du roi Charles IV de Hongrie (Reims, 1975. október) f.8. (Francia eredetiből a szerző fordította magyarra.)
