Hírek


Megemlékezés Habsburg Ottó halálának 11. évfordulójáról

A hagyományos szentmisét követően a Pannonhalmi Bencés Főapátság dísztermében Szapáry György tartott előadást, melyet kerekasztal beszélgetés követett további bencés öregdiákok részvételével.

Megemlékezés Habsburg Ottó halálának 11. évfordulójáról

A hagyományos szentmisét követően a Pannonhalmi Bencés Főapátság dísztermében Szapáry György tartott előadást, melyet kerekasztal beszélgetés követett további bencés öregdiákok részvételével.

Megteltek a padsorok a Szent Márton-bazilikában, a Habsburg Ottó emlékének szentelt megemlékező misén, melyet Hortobágyi T. Cirill OSB főapát celebrált. Az ezt követő tanácskozást szintén főapát úr nyitotta meg. Köszöntőjében egy XV. századi imát idézett fel a pozsonyi Szent Márton-dóm Szakramentáriumából, amely többek közt 11 Habsburg-házi magyar uralkodó ottani megkoronázásakor is a szertartás része volt, kiemelve a négy legfontosabb vezetői erényt: alázat, istenfélelem, bátorság, szociális érzékenység. Bevezetőként két fontos bejelentés is elhangzott: a főapát ismertette a szerzetesi közösség döntését, mely szerint a „Főapátság ezer éves levéltárának modern levéltár-pedagógiai terme mostantól Habsburg Ottó nevét viseli”. Ezt követően Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója ismertette a Főapátság területére tervezett Habsburg Ottó emlékhely megvalósításának szándékát, az ezzel kapcsolatos eljárás tervezett rendjét. Ennek értelmében – reménység szerint – a következő évfordulón már az elkészült emléktáblát is bemutathatjuk.

Prőhle Gergely, Alapítványunk igazgatója megköszönte mindkét kezdeményezést és felidézte a 2019-es pannonhalmi megemlékezést, ami a Habsburg Ottó Alapítvány első nyilvános rendezvénye volt. Mint mondta, azóta is fontos, hogy a bencés lelkiség kíséri tevékenységünket, azon túl, hogy szoros szakmai együttműködés is összekapcsol minket. Ez utóbbi tapasztalatai nyomán választottuk az idei megemlékezés címéül Habsburg Ottó egyik előadásának részletét: „… ezentúl a »Magyar Bencés Diákok« nagy és értékes testülete tagjának tekintem magam”. Ahogy az egykori magyar trónörökös életére is nagy hatással voltak az emigrációban őt tanító bencés tanárok, úgy meghívott előadóink is szívesen gondolnak vissza az itt töltött időre. A bevezető előadást Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, a Habsburg Ottó Alapítvány kurátora tartotta. (Az előadás szövege teljes terjedelmében olvasható itt.)

Juhász-Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium OSB igazgatója, a beszélgetés moderátora bevezetés képpen felidézte a bencés gimnáziumi oktatás öt alappillérét a résztvevő öregdiákoknak: akadémiai tudás, kreativitás, testnevelés, közösség és az egyéni istenkeresés. E kulcsszavak mentén Szapáry György mellett Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Krámer György evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója és Steiner Attila, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár eleveníthették fel emlékeiket és vitathatták meg, hogy mit jelentenek számukra a nevezett pillérek, miként befolyásolták az itt töltött évek a szakmai és személyes fejlődésüket, valamint hogy milyen útravalóul szolgáltak a kapott lelki értékek.

A megemlékezést az Apátság melletti Viator étteremben zártuk, ahol Habsburg György pohárköszöntőjét követően az esemény résztvevői – köztük Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke és számos további neves pannonhalmi öregdiák – kötetlen formában idézhették fel Szent Márton hegyéhez fűződő emlékeiket.

A megemlékezés megtekinthető az Alapítvány YouTube csatornáján.