Családja az utolsó osztrák császár és magyar király, IV. Károly 1922. április 1-jei halála után is száműzetésben maradt, de sosem távolodott el az Osztrák–Magyar Monarchia – vagy egy azt pótolni képes közép-európai államalakulat – gondolatától. Zita királyné és környezete továbbra is úgy tekintett Ottóra, mint akinek egyszer még szerepe lehet a közép-európai népek összetartásában. Számukra a Habsburg-birodalom nem lezárt múltként, hanem elveszített, de továbbgondolható politikai és kulturális keretként élt tovább.
„A hazához, a volt Osztrák–Magyar Monarchiához, az ottani emberek életéhez, problémáihoz is közelebb volt Ottó, mint gondolni lehetett volna.” [1]
Az 1920-as években az ifjú koronaherceg már diákként is számos látogatót fogadott Lequeitióban a hajdanvolt birodalom területeiről: cserkészeket, sportolókat, zarándokcsoportokat. Ezek a találkozások is azt jelezték, hogy a száműzetésben élő uralkodócsalád kapcsolata nem szakadt meg egykori alattvalóival és támogatóival.
De hogyan is kerültek Spanyolország e kieső szegletébe? IV. Károly halálával családja elhagyhatta Madeirát, ahová az antanthatalmak korábban száműzték őket. A várandós Zita és gyermekei számára rokona, XIII. Alfonz spanyol király nyújtott menedéket: először a Madridhoz közeli El Pardo királyi vadászkastélyban, majd a baszkföldi halászfaluban, Lequeitióban. Az óceánparti Uribarren-palota eredetileg csupán nyári rezidenciaként szolgált volna, végül azonban tartós lakóhely és valódi otthon lett.[2] Itt éltek 1929-ig, amíg az idősebb gyerekek egyetemre nem készültek.
A trónörökös gimnáziumi tanulmányait gondosan összeállított osztrák–magyar tanterv szerint végezte, amelyet Max Hussarek és Zichy János egykori kultuszminiszterek vezetésével működő bizottság felügyelt. Tanárai között Pannonhalmáról érkező bencések is voltak, nevelésében pedig kiemelt szerepe volt Heinrich Degenfeld-Schonburg grófnak.
Az elvárás nem pusztán az volt, hogy Ottó alapos műveltséget szerezzen. Zita királyné továbbra is számolt a restauráció lehetőségével, ezért legidősebb fia esetében kiemelt jelentőségű volt, hogy alkalmas legyen az uralkodói szerepre. A tananyag, a nyelvek, a történelem, a földrajz és a mindennapi fegyelem mind ezt a célt szolgálták.
Ezt a szemléletet nemcsak a tanrend, hanem a környezetükben őrzött tárgyak is tükrözték. A fogadószalon üvegszekrényében tárolt gyűjteménnyel a hozzájuk érkező vendégeket is szembesítették ezzel az örökséggel. A kiállított tárgyakról az osztrák legitimista mozgalom oszlopos tagjának, Hans Karl Zessner-Spitzenbergnek a leírásából értesülhetünk. A reprezentatív gyűjteményben különböző osztrák–magyar ezredek hadikitüntetései, érmegyűjtemények, aláírásalbumok, fotóalbumok, serlegek – továbbá Ausztriából és Magyarországról származó föld – is helyet kaptak.[3]
A tanulószoba berendezése is ezt a célt szolgálta. A Lequeitióban készült fényképek egy része tanulás közben örökíti meg Ottót. Ezekből tudható, hogy az óceánpartra néző helyiségben egy tanári asztal, egy iskolai pad mintájára készült tanulóasztal, egy tábla, valamint egy tanönyvek számára fenntartott szekrény állt. A taneszközök közül Alapítványunk gyűjteménye őrzi a trónörökös Lequeitióban használt íróeszközét: egy kopottas fanyelű acélírótollat.[4]
A felvételeken feltűnik továbbá egy földgömb, valamint központi helyen a feszület, amely a feljegyzések szerint egykor IV. Károlyé volt. A szoba homlokfalán az Osztrák–Magyar Monarchia domborzati térképét helyezték el. Erről a tárgyról Zessner is szót ejtett 1931-ben: „A szoba homlokfalán lógott egy nagy térkép az osztrák-magyar Monarchia országairól, ami annyira világosan, a politikai határok berajzolása nélkül, pusztán a hegyek és völgyek vonásain és a síkságok elhelyezkedésén keresztül mutatja a Kelet-Alpok, Szudéták, Kárpátok, és a Karsztvidék földrajzi és az ebből fakadó kulturális összetartozását.”[5] A térkép tehát nem az első világháborút követő békeszerződések által rögzített politikai határokat mutatta, hanem egy földrajzi és kulturális egységként értelmezett Közép-Európát. Ez Ottó számára is világos küldetést jelölt ki: felülkerekedni az aktuális politikai realitásokon, és ismét megteremteni a közép-európai népek egységét.
Alapítványunk gondozásában lévő korabeli naplókból, amelyek a gyermekek mindennapjait örökítik meg, kiderül, hogy 1922. december 1-jén egy kombinált földrajz-német óra során az egykori Monarchia „A”, „B”, vagy „C”-vel kezdődő városait kellett kigyűjteniük a tanulóknak egy térképfüzetből.[6] A játék mögött persze az az elvárás húzódott, hogy földrajzi értelemben is megismerjék a korábbi államalakulatot.
Nemrég Alapítványunkhoz került Heinrich Degenfeld-Schonburg hagyatékának az a része, amely a családhoz és főképp Habsburg Ottóhoz köthető. A feldolgozás alatt álló anyagban marad fenn a térkép, amely a tanulószoba falán lógott. A 144 cm széles és 114 cm hosszú térkép 16 kisméretű, nyomtatott lapból áll, amelyeket gézlapra kasíroztak; méretaránya 1:1.000.000. Az indamintás szegélyű domborzati ábrázoláson a városok neveinek csupán kezdőbetűi vannak feltüntetve. A jobb alsó sarokban felirat olvasható: „Stumme Schul-Wandkarte von Österreich-Ungarn.” A térkép Eduard Hölzel bécsi Földrajzi Intézetében készült, ahol kifejezetten iskolai földrajzoktatáshoz nyomtattak térképeket és tankönyveket. Ez a darab 1888-ból származik, így feltételezhető, hogy már korábban a királyi család birtokában volt. Felületén egyetlen ceruzával tett megjelölés található.
A tanulószoba tárgyai, a naplók és a fennmaradt falitérkép együtt mutatják meg, milyen fontos szerepet töltött be a száműzetésben nevelkedett Habsburg-gyerekek életében a politikai realitását elvesztett Monarchia, illetve az annak köntösében értelmezett közép-európai egység gondolata. Habsburg Ottó gyermekkorában formálódó mély meggyőződése később is visszaköszön, például 1952-ben mondott párizsi beszédében: „Ha csak egy pillantást is vetünk a térképre, láthatjuk, hogy a dunai államalakulat távolról sem egy ambiciózus dinasztia mesterséges alkotása volt, hanem egy politikai, katonai és gazdasági valóság.”[7]
Vitos-Merza Beáta
Matolcsi Péter[8]
[1] Csonka Emil: Habsburg Ottó. Egy különös sors története. München, Új Európa, 1972, 56.
[2] Pérez-Maura, Ramón: Del Imperio a La Unión Europea. La huella de Otto de Habsburgo en el siglo XX. Madrid, Rialp, 1997, 101–112.
[3] Hans Karl Zessner-Spitzenberg: Otto von Österreich. Seine Kindheit und Jugend, sein Bildungsgang. (Dem Andenken an Karl von Österreich Gedächtnisjahrbuch 3.) Wien, Tyrolia A. G., 1931, 44.
[4] A tárgy egy borítékba volt csomagolva, amelyre gondosan feljegyezték, hogy Habsburg Ottó használta Lequeitióban 1922 és 1929 között.
[5] „An der Stirnwand des Zimmers hing eine große orographischc Karte der Länder der österreichisch-ungarischen Monarchie, die so recht deutlich, ganz ohne Einzeichnung der politischen Grcnzen, rein nur durch den Zug der Gebirge und der Täler und die Lage der Ebenen die geographische und daher auch kulturelle Zusammenhörigkeit der Ostalpen-, Sudeten-, Karpathen- und Karstländer zeigt.” Zessner-Spitzenberg: Otto von Österreich, 48–49.
[6] HOAL I-1-d-81 143.
[7] Fejérdy Gergely: Habsburg Ottó Európa-koncepciója (1952). Ma is aktuális gondolatok Európáról. https://habsburgottoalapitvany.hu/habsburg-otto-europa-koncepcioja/
[8] Az írás elkészítését a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-25 kódszámú egyetemi kutatói ösztöndíjprogramjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatása tette lehetővé.
