Burgenlandi horvátok köszöntik Habsburg Ottót 60. születésnapja alkalmából
Szeptember 21-én jelent meg a Rendszerváltó Szemle XI. évfolyamának 2–3. száma, „Európai utas” címmel. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár folyóiratában Alapítványunk igazgatóhelyettese azt vizsgálja, miért ragaszkodott Habsburg Ottó a Duna-medence összetartozásához a 20. század fordulatai közepette is.
Az egykori trónörökös a családi hagyományt szem előtt tartva, széles körű történelmi és geopolitikai ismereteit kamatoztatva alakította ki szilárd Közép-Európa-képét. Meggyőződése szerint az Osztrák–Magyar Monarchia sokszínűségében is egységet alkotott, feldarabolása pedig egész Európa egyensúlyát és biztonságát veszélyeztette. A német, majd az orosz terjeszkedést azzal magyarázta, hogy a Habsburg Birodalom helyén egymással szemben álló országok jöttek létre, gyakran a történelmi logikától elrugaszkodó határokkal.
A hidegháború kezdetétől természetellenes állapotnak ítélte a térség szovjet megszállását, és elkerülhetetlennek vélte annak megszűnését. Ezt az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai események is alátámasztották, végül pedig a kommunista rendszerek 1989-es bukása igazolta.
Az európai integrációtól várta, hogy a szubszidiaritás elvét követve újra összekovácsolja a Duna-medence népeit, és helyreállítsa a hajdani birodalmi területek egységét. 1989 után ugyan a határok módosítására nem látott esélyt, a Monarchia utódállamainak Európai Unión belüli szorosabb együttműködésére azonban igen.
Élete végéig vallotta, hogy Közép-Európa – amelyet Duna-medenceként emlegetett – sajátos közösség a kontinensen. Megőrzéséért és megerősítéséért személyesen is tett, és erre ösztönözte az érintett országok politikai vezetőit. Ennek a következetes gondolkodásnak az összefüggéseit bontja ki az írás, amelyet alább teljes terjedelmében elolvashatnak.
