2026. november 6-án jelent meg a hír, hogy a kanadai Québec tartományban egy bank széfjében felfedezték a Habsburg–Lotharingiai-dinasztia legértékesebbnek tartott, száz éve elveszettnek hitt ékszereit. Ezeket az értéktárgyakat 1919 márciusában vitte magával a család, amikor Ausztriából emigrációba kényszerült. Később a náci üldöztetések elől menekülve, a II. világháború alatt Zita király- és császárné Québecben talált menedéket fiatalabb gyermekeivel, és itt helyezte biztonságba a kincseket 1940-ben. Rendelkezése szerint az ékszereket IV. Károly király halála után száz évvel lehetett legkorábban ismét bemutatni.
Fotó: Nasuna Stuart-Ulin/FTI Consulting/dpa/picture alliance
A dinasztia leszármazottai 2025-ben úgy döntöttek, hogy a tárgyakat a Musée national des beaux-arts du Québecben, vagyis a Québeci Nemzeti Szépművészeti Múzeumban tárják a nagyközönség elé. E kiállítás szakmai tervezésébe Alapítványunkat is bevonták. Az út elsődleges célja a közös feladatok helyszíni átbeszélése volt. A szervezésben segítségünkre volt Kanada budapesti nagykövetsége, illetve François Lafrenière nagykövet. Alapítványunk barátja maga is québeci származású, és ugyanarra az egyetemre járt, mint Habsburg Ottó testvérei.
Az utazás mindenekelőtt alkalmat adott az 1844-ben épült Spencer Grange – az említett időszakban Saint Joseph de Sillery-házként ismert villa – meglátogatására, ahol az egykori császár- és királyné 1940. október 24. és 1948 novembere között élt. Az épület ekkor a Szent Johannáról elnevezett apácák tulajdonában volt. Az ott töltött mindennapokról számos korabeli fotó található az Alapítványunk által őrzött albumokban; ekkor készült a 2025-ös karácsonyi üdvözletünket díszítő kép is. A villa jelenleg magántulajdonban van; környezete az évtizedek során átalakult, kívülről azonban ma is úgy néz ki, mint amikor Zita és gyermekei laktak itt.
Zita választása azért esett Québecre, mert a Gestapo üldözése elől menekülve biztonságos, ugyanakkor az Öreg Kontinenshez lehetőleg közeli lakóhelyet keresett. A frankofón közeg is fontos szempont volt számára: Bourbon-Pármai hercegnőként nagy hangsúlyt helyezett gyermekei francia nyelvtudására. Québec mellett szólt öccse, Bourbon-Pármai Félix herceg jelenléte is. Sarolta luxemburgi nagyhercegnő férje 1939-ben szintén ide menekült családjával, és több ízben invitálta nővérét Kanadába. Döntésében a Lavali Egyetemen tanító Charles De Koninckhoz fűződő ismeretség is befolyásolta. A belga–kanadai filozófiaprofesszor, aki Leuvenben Habsburg Ottót és idősebb testvéreit oktatta, szintén a kanadai letelepedésre buzdította Zitát.
Az özvegy uralkodóné egykori otthonától nem messze, ugyancsak a Szent Lőrinc-folyó közelében található a Musée national des beaux-arts, amelyet munkatársaink Pritz Helga québeci magyar főkonzul társaságában kerestek fel június 16-án. Jean-Luc Murray, az intézmény főigazgatója és Anik Dorion-Coupal, kiállításokért és nemzetközi partnerségekért felelős igazgató bemutatták a múzeumot, valamint a még készülő félben lévő új szárnyat. A legnagyobb québeci közgyűjtemény vezetői megköszönték a Habsburg Ottó Alapítvány hatékony közreműködését, ugyanakkor jelezték, hogy a Habsburg-kincsek bemutatása a múzeumtól független adminisztratív okokból egyelőre halasztást szenved. Hangsúlyozták azonban, hogy folytatni kívánják az alapos előkészítést célzó együttműködést.
Ezt erősítette meg a Québeci Külügyminisztériumban delegációnkat fogadó Vincent Royer, az Európa, Afrika és Közel-Kelet területért felelős igazgató, valamint William Gosselin, közép-európai referens. Beszélgetésünk során elhangzott, hogy Richard Bassett brit történész döntő bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy az ékszerek a Habsburg család tulajdonát képzik. A helyi külügyminisztérium munkatársai kiemelték: a tartomány számára kiemelt jelentőségűek az európai kapcsolatok. Ebbe a törekvésbe szervesen illeszkedik az utolsó magyar királyné nyolc Québecben töltött évének méltó felidézése is. Szívesen vennének – akár a helyi Laval Egyetem bevonásával – egy olyan programot, amely történelmi összefüggésben vizsgálja a transzatlanti kooperáció jelenét, valamint rávilágít Kanada, azon belül is Québec kontinensek és kultúrák közötti egyedi közvetítő szerepére. Az eszmecserén szó esett továbbá Habsburg Ottó részvételéről az 1944. szeptemberi québeci konferencián, ahol a trónörökös Winston Churchill-lel és Roosevelt elnökkel egyeztetett Közép-Európa jövőjéről. Az eseményre szobor emlékeztet a városban.
A korábbi megbeszélések folytatásaként június 17-én Alapítványunk küldöttségét kiemelt udvariassággal fogadta Québec város kultúráért felelős vezető tisztségviselője. Érdekes egybeesés, hogy Marianne White politikai karrierje ahhoz a városrészhez kötődik, ahol a Habsburg család 1940–1948 között lakott. Ő, valamint a találkozón jelen lévő Sara Tapia, a város nemzetközi kapcsolatokért felelős hivatalának igazgatója egyértelmű támogatásukról biztosították egy olyan kutatás és konferencia tervét, amely mélyebben feltárhatná a család kanadai tartózkodásának részleteit és személyes kötődéseit. A projekt helyi megvalósítását később hasonló rendezvény követhetné a magyar fővárosban. Zárásként Prőhle Gergely igazgató aláírta a város vendégkönyvét.
Az út során nyilvánvalóvá vált, hogy Québecben a Habsburg-ékszerek kiállítását és a család egykori jelenlétét nem csupán történeti jelentőségűnek tekintik: mindez a transzatlanti kapcsolatok összefüggésében aktuális üzenetet is hordoz. Az, hogy Zita királyné és gyermekei annak idején Kanada francia nyelvű tartományát választották lakhelyükül, jelzésértékű Québec és Európa viszonyában, és az ország jelenkori külpolitikai törekvései szempontjából is kulcsfontosságú. Alapítványunk, hivatásának megfelelően, örömmel támogatja ezeket a célkitűzéseket, és a helyi intézmények partnereként szívesen vállal részt a felvázolt tervek megvalósításában.
