Egyéb kategória


Találkozó Michael Gehlerrel és Hans-Gert Pötteringgel

2023. február 15-én Michael Gehler, a Hildesheimi Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója látogatott meg bennünket, majd Alapítványunk igazgatója, Prőhle Gergely a Budapesten tartózkodó Hans-Gert Pötteringgel is találkozott.

Találkozó Michael Gehlerrel és Hans-Gert Pötteringgel

2023. február 15-én Michael Gehler, a Hildesheimi Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója látogatott meg bennünket, majd Alapítványunk igazgatója, Prőhle Gergely a Budapesten tartózkodó Hans-Gert Pötteringgel is találkozott.

A találkozó során Habsburg Ottó szellemi örökségének egyik központi gondolata, a szubszidiaritás elve mentén olyan kérdésekről és folyamatokról beszélgettünk, amelyek döntő fontosságúak (voltak) az európai integráció szempontjából.

A 2021-ben az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem Doktori iskolájának oktatójává kinevezett Gehler professzor emellett ismét kézbe vehette a kétezres évek elején Habsburg Ottónak írt levelét, majd pedig dedikálta az Alapítvány számára ajándékozott, Ein europäisches Gewissen című, azóta több kiadást is megért kötetét, amelyet Marcus Gonschor történésszel közösen jegyez. A könyv az 1979-ben Habsburg Ottóval együtt európai parlamenti mandátumot szerzett, később pedig a néppárti frakció és a testület elnökeként is tevékenykedő, s névadónkkal élete végéig kapcsolatban álló Hans-Gert Pöttering életpályáját mutatja be.

A professzor emellett beszélt annak az általa társzerkesztett forráskiadványnak a keletkezéstörténetéről is, amely az osztrák diplomácia szemszögéből mutatja be a magyarországi politikai történéseket a kommunista pártállam 1940-es évek végi megszilárdulásától az autoriter berendezkedés 1956-ban kulminálódó válságáig. A Von der Volksrepublik zum Volksaufstand in Ungarn 1949-1957 című kötetet –  amelyet látogatása végén a professzor szintén szignált – Helmut Wohnout, az Osztrák Állami Levéltár főigazgatója ajándékozta Alapítványunknak, munkatársaink januári bécsi útja során.

 


 

Gehler professzor látogatását követően Alapítványunk igazgatója, Prőhle Gergely a Budapesten tartózkodó Hans-Gert Pötteringgel is találkozott. Az Európai Parlament és a Konrad Adenauer Alapítvány korábbi elnöke ez alkalommal kézbe vehette a Habsburg Ottóval folytatott korrespondenciáját, valamint megismerkedhetett az általunk végzett munkával.

Fotó: Habsburg Ottót 90. születésnapja alkalmából az Európai Néppárt képviselőcsoportjának tiszteletbeli tagjává választják. Köszönti: Hans-Gert Pöttering. (2002. december 17.) (Jelzet: HOAL 15A 10-72)