Lényeges például, hogy Habsburg Ottó – amellett, hogy részt vett az alapításában – szinte minden számába írt. Kicsit tovább nyomozva a legtöbbet publikáló szerzők életútjában, kiderül, hogy a folyóirat gárdája meglehetősen heterogénnak mondható.
Az alapító főszerkesztő, William (eredetileg Wilhelm) S. Schlamm (1904-1978) élete kész forgatókönyv-alapanyag. A Galíciából származó, tanulmányait Bécsben végző fiatalember már kamaszkorában elkötelezi magát a kommunista eszme mellett, olyannyira, hogy tizenhat évesen, egy küldöttség tagjaként, magával Leninnel is találkozik a Kremlben. Veleszületett újságírói tehetsége viszi egyetemi éveiben a Die rote Fahne szerkesztőségébe. Azonban már a sztálini koncepciós perek előtt antikommunistává lesz, később a nácik elől menekülve az Egyesült Államokba emigrál. Jó nevű lapoknak (Time, Life, Fortune) dolgozik, és gyorsan utat talál a háború után formálódó konzervatív körökhöz. Ha igaz a legenda, ő veszi rá William F. Buckleyt a National Review megalapítására (1955). Néhány évvel később a nyughatatlan Schlammot Svájcban találjuk, ahol megint csak szerkeszt, de futja az erejéből, hogy a Stern-nek és a Die Welt-nek is dolgozzon. Így jön el 1972, a Zeitbühne megalapítása. A folyóirat azonnal a német nyelvű konzervatív gondolkodás rangos orgánumává lesz; Schlamm haláláig valamennyi számban szerkesztői előszót és számtalan rövid írást jegyez.
William S. Schlamm
Mások is Európától távol élik meg a világháború éveit. A bécsi születésű Thomas Chaimowicz (1924-2002) az első zsidó származású hallgató a kolumbiai főváros jezsuita egyetemén. Hazatérve doktorál, a salzburgi egyetemen tanít, elismert Burke-szakértő. Nem mellesleg Habsburg Ottó barátja és két gyermekének tanára. Erik von Kuehnelt-Leddihn (1909-1999) ősi osztrák családból származik. Budapesten közgazdaságtudományi fokozatot szerez, újságíróként jár a Szovjetunióban, meggyőződéses legitimista a harmincas évek Ausztriájában. A világégés idején szintén az Egyesült Államokban él. Tirolba visszatérve számos politikai-eszmetörténeti munka kerül ki a keze alól, rendszeresen publikál a National Review-ban.
Vannak persze egészen más háttérrel érkező kollégák. Néhányan a nemzetiszocialista Németország médiaközegében is forgolódtak (mint Hans Georg von Studnitz vagy Winfried Martini); mások, például Gerd-Klaus Kaltenbrunner (1939-2011) osztrák író, filozófus, vagy Bruno Bandulet (1942-) német újságíró, külpolitikai szakértő már életkoruknál fogva sem voltak kitéve ilyesfajta ideológiai kísértésnek. Igaz, az életkor nem garancia mindenre – Hans-Dietrich Sander (1928-2017) egy rövid kelet-németországi kitérő tapasztalatait leszűrve sorol át sietve a jobboldalra. És hogy mi magyarok is büszkélkedhessünk: a szerzők között ott találjuk az USA-ban élt filozófust, Molnár Tamást (1921-2010).
Ennyit kedvcsinálónak – néhány név a száznál is többől. A gyűjtemény rendezésével nemsokára kutathatóvá válik ez a kordokumentum. A Zeitbühné-ben olvasható, eseményekről, kiadványokról, rokon szellemiségű szervezetekről szóló hirdetések, tudósítások révén feltérképezhetővé lesz a német konzervatív körök Nyugat-Európából szerteágazó kapcsolati hálója, és újabb szempontokkal gazdagodhat a hetvenes évek politikájára vonatkozó eddigi tudásunk.
KönyvészetA Zeitbühne 1972 tavasza és 1979 decembere között havonta megjelenő folyóirat volt. Alapítója és kiadója William S. Schlamm, aki 1978 szeptemberében bekövetkezett haláláig szerkesztette a kiadványt. Fennállása nyolc éve során a Zeitbühne 90 füzete látott napvilágot, ritka kivételtől eltekintve egyenként 60 oldal körüli terjedelemben. Példányszáma 1974 őszére elérte a 45.000-t. Egy Zeitbühne-szám rövid, 3-8 soros írásokból, és az utánuk következő, még rövidebb, Miniaturen, Notizen vagy Zwischenrufe címen blokkokba sorolt anyagokból állt össze, a folyóirat korszakaitól függően. Kezdetben a borító fejlécén kizárólag a szerkesztő neve állt, mígnem 1976 decemberében az alábbi közleményt találták az olvasók az egyik belső oldalon: „Otto von Habsburg hat sich auf meine Bitte entschlossen, ab 1. Januar 1977 mit mir gemeinsam die ’Zeitbühne’ herauszugeben. William S. Schlamm”. („Habsburg Ottó kérésemre úgy döntött, hogy a lapot 1977. január 1-étől közösen adjuk ki.”) A közleményben jelzett számtól 1978 decemberéig már mindkettejük neve szerepelt ugyanott. Végül – az utolsó évfolyam füzetein – nevek nélkül csupán ennyi: „begründet von William S. Schlamm” (Alapította William S. Schlamm). A folyóirat szellemi atyja, ahogyan arra a gyűjteményben őrzött, nem teljes anyagból következtethetünk, valamennyi szám élén szerkesztői sorokkal jelentkezett. Ő írta továbbá 1978 májusáig a már említett Miniaturen szövegeit. Halála után, 1978 novemberétől, bő fél éven át Habsburg Ottó írásával kezdődik a lap. Ezt követően, többé-kevésbé menetrendszerűen, a Von Monat zu Monat rovatcím állandósul bevezetésképpen. Tematikus összeállítást a Zeitbühne csak ritkán jelentetett meg. Ezzel a hangsúllyal élt az Egyesült Államok 200. születésnapja (1976/7), a bolsevik hatalomátvétel (1977/10) és az Osztrák Köztársaság megalakulásának 60. évfordulója alkalmából (1978/8), valamint az európai parlamenti választások apropóján (1979/5). Kiemelten tárgyalta továbbá a hetvenes évek legégetőbb nemzetközi kérdéseit (Terroristen, Atombombe und Rechtsstaat, 1978/4). A folyóirat története az 1979. november-decemberi számmal zárul. Schlamm örökébe nem lépett hasonló munkabírású szerkesztő; Habsburg Ottó pedig az év nyarától más színtéren – az Európai Parlamentben – folytatta munkáját a kor színpadán.
|
Vasbányai Ferenc
 |
 |
 |
Habsburg Ottó írásainak listája a gyűjteményben található Zeitbühne-számokban (1973-1979)
