Az Európai Unióról szóló megállapodás hosszú éveken át tartó tárgyalássorozat végére tett pontot, amelynek során a 12 tagállam számos belpolitikai szempontja mellett a döntéshozók a vasfüggöny leomlásának következményeit is igyekeztek figyelembe venni. Az Európai Közösségek megerősítése, vagyis az Unión belüli szabad mozgás és letelepedés jogának rögzítése mellett az elfogadott dokumentum két másik pillér: a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a jogi és igazságügyi együttműködés kereteit alakította ki. Döntő lépést tett az euró bevezetése irányába, és meghatározta annak gazdasági feltételrendszerét; az Európai Központi Bank létrehozásával pedig igyekezett biztosítani az egyes tagállamok monetáris politikája közötti koordinációt.
Fontos fejlemény, hogy a Maastrichti Szerződésben először szerepel a szubszidiaritás fogalma, amely eredetileg teológiai összefüggésben jelent meg, XI. Pius pápa 1931-es Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában:
„A társadalomelmélet szilárd és örökérvényű elve az a rendkívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges; ez így szól: amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.”
Ezt az elvet kívánta meghonosítani a Maastrichti Szerződés az Európai Unió működésében, mintegy válaszul azokra a vitákra, amelyek már 30 évvel ezelőtt is arról folytak, hogy a föderális Európa és a nemzeti szuverenitás elkötelezettjei milyen közös elvet tudnak elfogadni az Európai Unió működésének zsinórmértékéül. Helmut Kohl visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Bundesstaat / Staatenbund (szövetségi állam / államszövetség) dilemma Németországon belül milyen feszültséget gerjesztett; de a legfőbb érv, ami Kohlt – eredetileg a föderális Európa hívét – a nemzetállami realitásokkal szembesítette, Franciaország hozzáállása volt.
Habsburg Ottó több cikkben is elemezte, értékelte a 30 éve aláírt dokumentumot. Hangsúlyozta, hogy számára a legfontosabb két elem az Európai Központi Bank megalapítása, és a szubszidiaritás elvének elfogadása. Mindkét ügy iránt már korábbi írásaiban elkötelezte magát, abból a dinasztikus tapasztalatból kiindulva, amit az V. Károly császárról írott monográfiájában (1967) megfogalmazott: egy nagyobb birodalom vagy államközösség működése és fennmaradása csak úgy biztosítható, ha a gazdasági különbségek kiegyenlítésének megfelelő mechanizmusai alakulnak ki, és ha a kisebb egységek döntéshozatali képességét és ambícióját nem írja önkényesen fölül egy felsőbb hatalom. Habsburg Ottó többször is kiemeli jó barátjának, Valery Giscard d’Estaing korábbi francia köztársasági elnöknek az érdemeit a szerződés létrejöttében. Ugyanakkor nem takarékoskodik a vitriolos megjegyzésekkel, amikor a dokumentum szövegének stílusáról ír.
„A szöveg olyan szörnyű bürokratanyelven íródott, hogy minden normális ember legkésőbb a harmadik oldal elolvasása után dühödten félreteszi” – így Ottó.
Alapítványunk 2022-es tevékenysége során – terveink szerint – több alkalommal foglalkozunk a szubszidiaritás kérdésével, mivel azt napjaink vitáiban is fontos irányjelzőnek tekintjük.
Prőhle Gergely
