A francia diplomácia vezetője, Robert Schuman csak kora délután adta közre a hírt, hogy fontos bejelentést kíván tenni, így kizárólag a Párizsban székelő újságírók tudtak megjelenni az eseményen. Sem a rádiótól, sem a televíziótól nem voltak jelen, és egyetlen fényképészt sem hívtak, így az eseményről megjelent képek – amelyekkel a bejelentést illusztrálni szokták – egy hónappal később, 1950. június 20-án készültek, amikoris megkezdődtek a Schuman-terv tárgyalásai.[1]
A francia külügyminiszter ugyanis május 9-én este jelentette be azt a nevét viselő elképzelést, amely a nyugat-európai szén- és acéltermelés nemzetközi felügyelet alá vonását javasolta. A tervet, amely létrehozta az Európai Szén- és Acélközösséget (az ún. Montánuniót), pár órával a sajtótájékoztatót megelőzően, a kormányülés utolsó napirendi pontjaként – a szöveg részletes ismertetése nélkül, néhány Robert Schumanhoz közelálló miniszter javaslatára – fogadták el[2]. Ez volt az első szupranacionális elvre épülő szervezet, amely az európai integrációs folyamat egyik alapköve lett. A Jean Monnet, a francia tervhivatal vezetőjének csapata által készített javaslat először nagy meglepetést, sőt értetlenkedést váltott ki, de az érintett államok – különösen a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának, Konrad Adenauernek, az olasz miniszterelnöknek, Alcide de Gasperinek pozitív hozzáállása, valamint az Egyesült Államok részéről megnyilvánuló külső támogatás – lehetővé tette annak gyors megvalósítását. Az Európai Szén- és Acélközösség, amellyel az Európai Unió létrejöttéhez vezető integrációs folyamat elindult, 1952. július 23-án kezdhette meg hivatalosan is a működését. A terv, illetve az általa képviselt eszmék megvalósulásának a sikerét mutatja, hogy bejelentésének dátumát az Európai Tanács 1985-ben Európa-nappá nyilvánította. is
(b-j) Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Dirk Stikker,
Paul van Zeeland, Konrad Adenauer, Joseph Bech
(Forrás: European Parliament, Multimedia)
A francia külügyminiszter 1950. május 9-i nyilatkozatának híre természetesen az akkor Párizsban élő Habsburg Ottóhoz is eljutott. A volt trónörökös számára nem voltak teljesen ismeretlenek Robert Schuman Európával kapcsolatos gondolatai, hiszen személyesen ismerték egymást, és többször folytattak eszmecserét az Öreg Kontinens jövőjéről.
Habsburg Ottó először a II. világháború előtt találkozott az „Európa atyja”-ként ismertté vált politikussal, aki akkor francia nemzetgyűlési képviselő volt.[3] Kettőjüket mindenekelőtt Lotaringia földje kötötte össze. Robert Schuman apai ágon lotaringiai volt, és fiatal ügyvédként ő is itt telepedett le 1912-ben. Még ha politikai funkciói rendszeres párizsi tartózkodásra kényszerítették is, szinte minden héten visszatért a francia-német-luxemburgi hármas határ közelébe. 1926-ban egy kis faluban, Scy-Chazelles-ben vásárolt házat, és ez egészen haláláig valódi otthona volt. A Robert Schumannál 26 évvel fiatalabb Habsburg Ottó különösen is fontosnak tartotta családja lotaringiai gyökereinek ápolását. Ezt a régiót az európai történelem központi vidékének és részben családi örökségének tartotta. Még 2001-ben is hangsúlyozta, hogy jól emlékszik apja, IV. Károly király 1918-ban hozzáintézett szavaira: „Mindenről lemondhatsz, ha kell, egyedül Lotaringiáról soha.”[4]
A Schuman-nyilatkozat – 1950. május 9.
(Forrás: European Parliament, Multimedia)
Habsburg Ottó és Robert Schuman nagy valószínűséggel Jean de Pange lotaringiai gróf, francia történész-író közvetítésével ismerték meg egymást, az Anschluss bekövetkezte után. Jean de Pange, akinek az apja Bécsben volt francia katonai attasé 1885-1889 között, fiatalkorától különleges érdeklődést mutatott Ausztria iránt. Heinrich Degenfeld-Schonburg grófon keresztül lépett kapcsolatba Habsburg Ottóval. Először Párizsban a boulevard de Raspail-on található Hotel Cayré-ban találkoztak. 1939-től a lotaringiai gróf támogatta Habsburg Ottót a Franciaországba menekült osztrákok megszervezésében.[5] Jean de Pange ekkor már ismerte Robert Schumant, aki a lotaringiai Thionville nemzetgyűlési képviselője lévén, érdeklődve kísérte a közép-európai eseményeket. Olyannyira, hogy az 1930-as években háromszor is járt a régióban. Nem egyedül utazott, hanem a francia nemzetgyűlés egy kisebb csoportjával, akiknek úticélja Magyarország volt. Hazatérőben 1934-ben és 1935-ben is rövid látogatást tettek Bécsben. Mindkét alkalommal fogadta a delegációt az osztrák kancellár: [6] 1934-ben még Engelbert Dollfuss, egy évre rá Kurt Schuschnigg. (Érdekesség, hogy Schuschnigg tíz nappal korábban Párizsban, még mint kultuszminiszter ismerkedett meg személyesen Ottóval.)[7]
Robert Schumanra nagy hatást tettek a közép-európai utak, és megerősítették abban a tudatban, hogy az I. világháborút követő békerendezés során súlyos hibákat követtek el a nyugati hatalmak. A francia politikus az 1930-as évek derekán még orvosolhatónak látta a problémákat, ha Párizs gyökeres külpolitikai paradigmaváltást hajt végre. Schuman úgy vélte, hogy amennyiben a francia és a nyugat-európai diplomácia Közép-Európa irányában nem változtat, Hitler hatalmát erősíti meg, és háborúba sodorja az Öreg Kontinenst. Mindezeket szem előtt tartva szívesen találkozott Habsburg Ottóval az Anschluss után Franciaországba menekült osztrákok megsegítése apropóján, valószínűleg 1939-ben. Erre utalt a volt trónörökös Jean de Pange poszthumusz megjelent kötetének előszavában. Itt Habsburg Ottó egy 1939. szeptemberi találkozást említ, amikoris lotaringiai gróf barátjával Robert Schuman jövőbelátó politikai gondolatairól beszélgettek.[8] Jean de Pange a II. világháború kirobbanása után is támogatta az osztrák menekülteket, többször közbenjárva az 1940 márciusában menekültügyi államtitkárrá kinevezett Robert Schumannál ebben a kérdésben. Nem kizárt, hogy ez ismét alkalmat kínált Habsburg Ottó és a későbbi francia külügyminiszter közötti találkozóra.
Habsburg Ottó Párizsban (1954 körül)
(Forrás: Habsburg Ottó Alapítvány)
A II. világháború után a trónörökös Párizsban telepedett le, és lehetősége nyílt arra, hogy felvegye a kapcsolatot a kormányzati feladatot vállaló Robert Schumannal. Mindkettőjüket ösztönözte az európai egységesülési folyamatba vetett hitük. Schuman különösen a francia diplomácia vezetőjeként (1948 júliusától) tartotta feladatának, hogy az együttműködést és a kiengesztelődést erősítse Európában. Nagy érdeklődéssel követte a korszakban jelentős aktivitást mutató európai mozgalmakat, miközben leginkább a német-francia kapcsolatok jövője foglalkoztatta. Személy szerint többször is támogatásáról biztosította az Öreg Kontinens egységének megteremtésért küzdő csoportokat tömörítő Európai Mozgalmat. Aktív résztvevője volt az Európa Tanács létrejöttét megelőző brit-francia vitáknak. Az 1949 májusában felálló európai intézmény ugyan nem Robert Schuman elképzelését tükrözte, a francia politikus mégis fontos lépésként értékelte annak létrejöttét.[9]
Ezzel párhuzamosan Habsburg Ottó, aki 1936-tól a Richard Coudenhove-Kalergi-féle Páneurópai Unió tagjaként tevékenykedett, szintén nagy figyelemmel kísérte az Európa egységét hirdető különböző elképzeléseket. A trónörökös a II. világháború alatt és után is szoros kapcsolatban állt az 1922-ben létrehozott mozgalom vezetőjével, így tudomása volt arról, hogy Coudenhove-Kalergi 1947-ben megalapította az Európai Képviselői Uniót. Látta, hogy a mozgalom vezetője úgy tekint a német-francia kiegyezésre, mint a lehetséges egyesült Európa megszületésének első állomására. Ottó azt is érzékelte, hogy a Paneurópai Unió alapító elnöke egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a nyugat-európai kereszténydemokrata politikusokkal, köztük Robert Schumannal való kapcsolatra.[10] Coudenhove-Kalergivel fennálló szoros kapcsolatának tehát logikus következménye volt, hogy Habsburg Ottó ismét kereste a Schumannal való találkozás lehetőségét. Ezt a szándékát erősítette a hidegháború egyértelmű kialakulása is. Habsburg Ottó nem győzte hangsúlyozni, hogy a nyugat-európai integrációs folyamatnak nem szabad megfeledkeznie a vasfüggöny mögé szoruló népekről sem. Ezt a nézetet Schuman is maximálisan osztotta, sőt rendszeresen találkozott a szovjet fennhatóság alá került országokból Franciaországba emigrált személyiségekkel, (köztük az 1947-ben lemondott párizsi magyar követtel, Auer Pállal[11]), hogy megfelelően informálódjon ezen államok helyzetéről. Habsburg Ottó, aki szintén tájékozott volt a keleti blokkban zajló eseményekről, a francia külügyminiszter számára értékes hírekkel szolgált ebben a kérdéskörben. Nem véletlen tehát, hogy a két személyiség ismét egymásra talált az 1950-es években.
Robert Schuman és Richard Coudenhove-Kalergi
(Forrás: Österreichische Nationalbibliothek, Bildarchiv)
A terv bejelentését követően rövidesen létre is jött a találkozó. Erről tanúskodik a trónörökös levele, amit Bakách-Bessenyey György bárónak, volt berni követnek (1948-ban a New Yorkban felállított Magyar Nemzeti Bizottmány „külügyminiszterének”) küldött.[12] Ottó ebben levélben röviden csak ennyit írt: „a Schuman terv igen lényegesen járult hozzá a francia-amerikai közeledéshez.” Bő húsz évvel később, a Lausanne-i európai kutatások központ La vocation d’Otto de Habsbourg-Lorraine [Habsburg-Lotaringiai Ottó hívatása] című kötetében már részletesebben fejtette ki véleményét erről az eseményről:
„1950. május 9-dikén Schuman a francia parlamentben[13] kezdeményezte az Európai Szén és Acél Közösségének a gondolatát, amelynek elsődleges célja Németország és Franciaország olyan bensőséges gazdasági egyesítése, hogy háború soha se legyen lehetséges a két nép között. Ebben az időszakban a nagy európai remények és javaslatok kedvező fogadtatásban részesültek. Ugyanakkor egyáltalán nem volt elfogadható azok számára, akik gyorsabban akarták elérni a célt. Én is azok közé tartoztam, akik Schumant arról próbálták meggyőzni, hogy tegyen egy lépéssel többet. Méltatlan lenne Kontinensünk számára, ha csak kizárólag gazdasági természetű közösséget képes létrehozni. Könnyű ellentmondani ellenségünknek, de annál nehezebb ’nemet’ mondani barátainknak. De Schuman ennek ellenére nem tágított. Folyamatosan megpróbálta elmagyarázni, a rá jellemző kedvességgel és alázattal, hogy a kis lépések gyorsabban vezetnek a célhoz, mint a nagy előre ugrások. Határozottsága megtérült. Más példák is mutatták később, hogy a Római Szerződés soha nem lett volna aláírva, az EFTA-ról soha nem beszéltünk volna, ha részleges integráció nem törte volna meg előre az ellenálló frontot egy meghatározó ponton. Schuman sikeres volt, mert volt bátorsága elismerni bizonyos határokat.”[14]
Habsburg Ottó és Regina szász–meiningeni hercegnő esküvője (Nancy, 1951. május 10.)
(Forrás: Habsburg Ottó Alapítvány)
Az „Európa atyja”-ként tisztelt lotaringiai politikus és Habsburg Ottó kapcsolata jelentősen elmélyült a május 9-i terv bejelentését követő időben. Ám nem csak politikai kérdések kapcsán álltak levelezésben. 1951-ben Robert Schuman járt közbe, hogy Habsburg Ottó Nancyban, Lotaringia fővárosában tarthassa az esküvőjét,[15] amelyet azév május 10-én rendeztek. Robert Schuman, habár a díszvendégek között várták, miniszteri elfoglaltságai miatt nem tudott elutazni Nancyba. Az esküvői szentmisén ezért egy üres széket hagytak fenn a tiszteletére.[16] Habsburg Ottó a mézeshetek elmúltával, 1951. június 22-én gratuláló levelet írt Robert Schumannak, akit június 17-én az MRP (Francia Kereszténydemokrata Párt) színeiben újraválasztottak Thionville választókörzetében: „az ön sikere örömmel tölti el azokat, akik láthatták, mint én azt az annyira francia, keresztény és európai művet, amibe ön belekezdett, mint külügyminiszter.”[17]
Habsburg Ottó gratuláló levele Robert Schumannak képviselői újraválasztása kapcsán (1951)
(Forrás: ARS 3/1/298, Fonds Robert Schuman, Fondation Jean Monnet, Lausanne)
Az 1950-es években Robert Schuman és Habsburg Ottó rendszeres érintkezésben maradtak egymással, nem egyszer évente többször is találkoztak.[18] Ilyen alkalmakkor megosztották az európai integrációval, politikai eseményekkel kapcsolatos gondolataikat, illetve rendszeresen szóba került Ausztria[19] és a keleti-blokk kérdése is. Habsburg Ottó későbbi interjúiban mindig hangoztatta, ha „Európa atyjá”-ról kérdezték, hogy ő – Schumannal ellentétben – inkább a kultúrával, és nem a gazdasággal kezdte volna az európai egyesítést. Ehhez mindig hozzátette: „Szerencsére nem hallgatott rám.”[20]
Schumannal még röviddel annak 1963. szeptember 4-én bekövetkező halála előtt is találkozott, és ez az utolsó látogatás mély hatást gyakorolt Habsburg Ottóra.[21] Az „Európa atyja” címet 1960-ban elnyerő, európai vízióval és hivatástudattal munkálkodó lotaringiai politikust mindvégig egyik mesterének tartotta. Az európai építkezés kapcsán rendszeresen idézte fel Schumannak egy őt mélyen megérintő gondolatát: „Nem a lehetetlent kell keresni. A figyelmünket jó, ha csillagok felé fordítjuk, de ne arra törekedjünk, hogy birtokba vegyük azokat.”[22]
Habsburg Ottó és Wilfried Martens a Robert Schuman-díj átadásán (1999)
(Forrás: European Parliament, Multimedia)
Habsburg Ottó mindig nagyfokú tisztelettel tekintett Schumanra és művére. Külön példaértékűnek tartotta a politikus közéleti funkcióját is átható keresztény hitét, minden nehézség ellenére kitartó, de szerény magatartását. Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy Ottó később két, Robert Schumanról elnevezett díjat is kapott: az egyiket 1977-ben[23], a másikat 1999-ben[24], ezzel is aláhúzva, hogy – bár más generációhoz tartoztak – neki is az egységes Európa alapítói között van a helye.
Fejérdy Gergely
[1] https://www.cvce.eu/education/unit-content/-/unit/0e04d7f8-2913-4cfc-8dd7-95a2f2e430e1/a5c3ab37-bce9-4e42-9d02-b90f8d1960b1 (A letöltés ideje: 2020.04.27.)
[2] René Lejeune: Robert Schuman une ame pour l’Europe. Paris-Fribourg, Saint-Paul, 1986. 120-121.
[3] Habsburg Ottó Alapítvány Levéltára (HOAL) 1. 2. d. Interjúk. Sonstige Artikel, Grussworte, Interviews 1997-2000. 1997-ben Habsburg Ottó által írt üdvözlő szavak Robert Schumanról.
[4] Baier, Stephan – Demmerle, Eva: Habsburg Ottó élete. Budapest, Európa, 2003. 561.
[5] Jean-Francois Thull: Jean de Pange. Un Lorrain au service des Habsburg. Le Pays Lorrain. vol. 95. 2. 2014. június. 180.
[6] Fejérdy Gergely: Les visites de Robert Schuman dans le bassin du Danube. In.: Sylvain Schirmann (ed..): Robert Schuman et les Pere de l’Europe. Culture politique et années de formation. Bruxelles, P.I.E. Peter Lang, 2008. 69-86.
[7] Fiziker Róbert: Habsburg kontra Hitler – Legitimisták az Anschluss ellen, az önálló Ausztriáért. Budapest, Gondolat, 2010. 291.
[8] Habsburg Ottó: Préface. In.: Jean de Pange: L’Auguste Maison de Lorraine. Lyon, Imprimeries réunies, 1966. 7.
[9] Poidevin, Raymond: Robert Schuman, homme d’Etat, 1886-1963. Paris, Imprimerie nationale, 1986, 230-234.
[10] Baier – Demmerle: i.m. 355-360.
[11] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL.) P 2066 2.d. 31. t. 260. Párizs, 1950. október 31.
[12] MNL OL P 2066 1. d. 25. t. 3. 118–119. Párizs, 1950. június 26.
[13] Habsburg Ottó ezt tévesen állítja.
[14] Habsbourg, Otto – Pons, Vittorio – Regamey, Marcel – et Valynseele, Joseph: La vocation d’Otto de Habsbourg-Lorraine. Lausanne, Centre de Recherches Européennes, 1973. 132-133.
[15] Thull: i.m. 182.
[16] Dugast Rouille, Michel – Cuny, Henry et Pinoteau, Hervé, Baron: Les grands mariages des Habsbourg. Paris. 1955, 138-139.
[17] Fondation Jean Monnet pour l’Europe (FJME), ARS 3/1/298 : Lettre de Othon d’Autriche-Hongrie a Schuman.
[18] Baier – Demmerle: i.m. 235.
[19] Alan Paul Fimister: Robert Schuman: Neo Scholasitc Humanism and the Reunification of Europe. Brussels, P.I.E. Peter Lang, 2008. 145.
[20] Interview d’Otto de Habsbourg-Lorraine: la politique des petits pas (Pöcking, 5-6 février 2004). Lásd.: https://www.cvce.eu/obj/interview_d_otto_de_habsbourg_lorraine_la_politique_des_petits_pas_pocking_5_6_fevrier_2004-fr-24a10476-97ab-4b34-bb52-42a624d4c841.html (A letöltés ideje: 2020. 04.27.)
[21] Habsbourg – Pons – Regamey – Valynseele: i.m. 133.
[22] Uo..
[23] Habsburg Ottó 1977-ben vehette át Montigny-lès-Metz-ben, az Association des Amis de Robert Schuman-tól (Robert Schuman Barátai Egyesület) a Robert Schuman- aranyérmet amit 11 évvel korábban Jean Monnet adott át Konrad Adenauernek.
[24] 1999-ben az Európai Parlament néppárti frakciójának Robert Schuman-díját az akkori elnök, Wilfried Martens adta át Habsburg Ottónak.
