Hírek


Az Osztrák Állami Levéltár főigazgatójának látogatása

Budapesti látogatása során Alapítványunkat is felkereste Helmut Wohnout, az Österreichisches Staatsarchiv főigazgatója.

Az Osztrák Állami Levéltár főigazgatójának látogatása

Budapesti látogatása során Alapítványunkat is felkereste Helmut Wohnout, az Österreichisches Staatsarchiv főigazgatója.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának logikus következménye volt, hogy az egykori közös államalakulat iratait az utódállamok levéltárosai egymással egyeztetve gondozzák. Immáron 100 éve dolgozik magyar levéltári delegátus a bécsi Osztrák Állami Levéltárban (Österreichisches Staatsarchiv – ÖSA). Az évforduló alkalmából Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának meghívására látogatott Budapestre Helmut Wohnout, a Staatsarchiv főigazgatója.

Örömmel fogadtuk a kezdeményezést, hogy főigazgató úr – Szabó Csaba, Oross András levéltári delegátus és Fiziker Róbert történész-levéltáros kíséretében – a Habsburg Ottó Alapítvány gyűjteményét is megtekintené, hiszen korábban már többször hangsúlyoztuk: gyűjteményünk feldolgozása, digitalizálása által az osztrák érdeklődők számára is hozzáférhetővé kívánjuk tenni Habsburg Ottó hagyatékát.

Helmut Wohnout sokatmondó ajándékkal érkezett: elhozta annak a fényképnek a másolatát, amely az 1972. május 4-én lezajlott történelmi pillanatot örökíti meg, amikoris Bruno Kreisky osztrák kancellár kézfogással üdvözölte Habsburg Ottót. A gesztus annak kifejezése, hogy öt évtized múltán az Osztrák Köztársaság politikai vezetése elfogadta a Habsburg családfőt, aki 1961 óta egyébként osztrák állampolgár is volt.

Részletesen bemutattuk az Alapítványunknál folyó munkát, kiemelve, hogy szakmai tevékenységünk teljes mértékben megegyezik a nemzetközileg elfogadott és a hazai intézményekben is alkalmazott gyakorlattal.

Wohnout főigazgató úr felajánlotta segítségét a Staatsarchiv gyűjteményét érintő kutatási programok létrejöttében. Felmerült továbbá több – a két ország közös történelmét érintő kulturális és közgyűjteményi – projekt megvalósítása is, melyek részleteiről az ősz folyamán egyeztetünk.

Prőhle Gergely