Vendégeinket Prőhle Gergely köszöntötte a Magyarországi Evangélikus Egyház Szentkirályi utcai kápolnájában. A helyszín és a téma kapcsolatát két kiemelkedő személyiséggel szemléltette: az evangélikus lelkészként és liberális politikusként egyaránt tevékeny Friedrich Naumann-nal (1860–1919), a Mitteleuropa (1915) című könyv szerzőjével, valamint Hantos Elemérrel, a soproni evangélikus líceum hajdani diákjával.
A konferencia nyitóelőadását Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzora tartotta. Magyarország korábbi ipari és kereskedelmi minisztere, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke a jelen dilemmáiból indult ki. „Forint 80: a monetáris politikai szuverenitás illúziója” című referátumában a fizetőeszköz 1946-os bevezetésének évfordulójához kapcsolódva áttekintette a magyar gazdaság elmúlt évtizedeit, továbbá mérlegre tette az országgyűlési választásokon győztes Tisza Párt 2030-as euróbevezetésre vonatkozó ígéretét.
A történeti hátteret Catherine Horel vázolta fel. A francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) kutatási igazgatója, a Történettudományok Nemzetközi Bizottságának elnöke Párizs két világháború közötti integrációs terveiről szólt. Ezek mindegyike a német befolyás ellensúlyaként számolt Közép-Európával, és természetesnek tekintette Franciaország védnöki szerepét a Duna-medencében. Mint elmondta, Hantos Elemér tevékenysége a francia külügyminisztérium figyelmét is felkeltette. Javaslatainak megvalósítását azonban az érintett utódállamok gyanakvása, később pedig a felemelkedő Harmadik Birodalom Közép-Európa-politikája lehetetlenítette el.
Richard Coudenhove-Kalergi munkássága és a Páneurópa-mozgalom korai története méltatlanul elfeledett fejezetei kontinensünk egységesülésének – hangsúlyozta Anita Ziegerhofer, a Grazi Egyetem jogászprofesszora. Az osztrák apától és japán anyától származó arisztokrata az első világháború borzalmaiból okulva Európa összefogásával akarta megelőzni az újabb fegyveres konfliktust. Olyan gazdasági nagytérséget képzelt el, amely versenyre kelhet az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és a Távol-Kelettel. A bolsevik fenyegetés elleni fellépést ugyancsak sürgető feladatnak tekintette. Kilencpontos programját 1923-ban megjelent művében fejtette ki, a gyakorlati teendőket is meghatározva.
A konferencia egyik központi alakját, Hantos Elemért (1880–1942) Gabriel Godeffroy, a Collegium Carolinum tudományos munkatársa mutatta be. Hantos Hecht néven született Budapesten. Soproni gimnáziumi éveit követően állam- és jogtudományi tanulmányokat folytatott több neves európai egyetemen, majd pénzügyi szakértőként helyezkedett el. 1910-ben Tisza István Munkapártjának színeiben képviselői mandátumot szerzett.
Hantos a háború okozta gazdasági zavarokat a Habsburgok utáni Közép-Európában regionális és ágazati összefogással kívánta orvosolni. Javaslataiban a térségi és a páneurópai törekvések összekapcsolódtak, ezért az előadó az európai integráció előfutáraként értékelte, noha Jean Monnet-ra gyakorolt közvetlen hatása nem igazolható. Godeffroy szerint munkássága bizonyítja, hogy az integráció „nulladik évét” már 1918-ban kell keresnünk. Közép-Európa 20. századi sorsát így nem pusztán az 1945 után kibontakozó nyugati tervek kiegészítéseként, hanem saját kezdeményezései felől is értelmezhetjük.
Zsugyel János, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott docense azt vizsgálta, milyen akadályok állták Hantos útját a háború alatt és a békekötést követő évtizedekben. A frontokon elért katonai sikerek nyomán számos nagytér-elképzelés szökött szárba a központi hatalmak táborában. Ezek közül a legismertebb Friedrich Naumann Mitteleuropa-koncepciója (1915), amely az Északi-tengertől a Perzsa-öbölig terjedő térség gazdasági potenciáljának kiaknázását célozta. Hantos ugyanebben az évben publikálta A világháború gazdasági és pénzügyi hatásai című munkáját. A lelkesedést hamarosan a békeszerződések rideg valósága váltotta fel. Magyarországnak a túlélésért kellett küzdenie, ezért Hantos az utódállamokkal való működőképes viszony kialakítását sürgette, miközben a Duna-medence egészének jövőjét is szem előtt tartotta. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak szakpolitikai értekezései: A pénz problémája Közép-Európában (1925), A jegybankok együttműködése (1931), A dunai államok valutarendezése (1936). Távlatos elképzeléseit azonban elsodorták a történelmi fordulatok.
Gratz Gusztáv és Hantos Elemér nézeteit vetette össze Paál Vince történész, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézetének tudományos munkatársa. Gratz hírlapokban és szakfolyóiratokban közölt publikációin keresztül követte, hogyan változott a közép-európai együttműködésről vallott álláspontja a két háború között.
Fejérdy Gergely, Alapítványunk tudományos igazgatóhelyettese a nagyközönség számára kevéssé ismert Auer Pál (1885–1978) pályáját elevenítette fel. A jogász tagja volt a magyar békedelegációnak, és részt vett az újonnan létrehozott Népszövetség munkájában. Megalakulásakor csatlakozott a Páneurópai Unió magyar szekciójához, amelynek 1932-ben elnöke is lett. Írásaiban Hantoshoz hasonlóan szorgalmazta a térség országainak gazdasági és politikai közeledését. A harmincas években egyértelműen németellenes volt, 1939-ben Habsburg Ottóval is eszmét cserélt. A világháborút követően az Európai Mozgalom Közép-Kelet-Európai Bizottságának elnökhelyetteseként, emigrációban igyekezett továbbvinni korábbi törekvéseit.
A német Közép-Európa-tervek magyarországi fogadtatásával Gedeon Magdolna Ágnes, a Miskolci Egyetem docense foglalkozott. Az előzményeket Friedrich List vámhatárokat bíráló, a Duna kereskedelmi jelentőségét hangsúlyozó gondolataival érzékeltette. Naumann könyvének élénk hazai visszhangját Lengyel Géza beszámolója világította meg: a mű állásfoglalásra késztette olvasóit, támogatói és ellenzői egyaránt vitába szálltak vele.
Pallai László, a Debreceni Egyetem adjunktusa azt indokolta meg, miért ütköztek ellenállásba az összefogásra irányuló törekvések a Horthy-korszak magyar külpolitikájában. A diplomácia számára az volt a döntő, segítik-e két fő célját: a nagyhatalmak támogatásával, békés úton és a valós etnikai viszonyok alapján végrehajtott területi revíziót, illetve a nemzetközi szerződések garantálta kisebbségvédelmet. Az előbbi élvezett elsőbbséget, ezért a magyar vezetés többnyire bizalmatlanul vagy elutasítóan fogadta a javaslatokat, és nem látott esélyt megvalósulásukra. Ennek fényében érthető, hogy Hantos kezdeményezéseit is korainak, elhibázottnak ítélték kortársai; az elméleti szakembereknek pedig nem volt elegendő politikai befolyásuk terveik érvényesítéséhez.
Habsburg Ottó 1942-es föderációs elgondolását elemezte Kocsev Bence. A Közép-Európa átalakításáról szóló tanulmány névadónk klasszikus liberális elkötelezettségére, egyúttal szellemi munkásságának ritkán tárgyalt mélységére és sokoldalúságára irányította a figyelmet. Az egykori trónörökös Ludwig von Mises egy évvel korábbi, Eastern Democratic Union című írására támaszkodva úgy vélte, hogy a nemzetállamok önmagukban nem képesek tartós békét, biztonságot, politikai mozgásteret és gazdasági stabilitást biztosítani a térségben. A kérdés az volt, hogyan jöhet létre államszövetség a felbomlott Monarchia területén a nemzetek, régiók és közösségek autonómiájának és szabadságának megőrzésével. Kollégánk szerint Ottó válasza a későbbi európai integrációt előlegezte meg: a szabadkereskedelmet, a határok gazdasági jelentőségének csökkentését, a közös intézményeket és az alkotmányos garanciákat a nemzeti és regionális önrendelkezéssel kapcsolta össze.
A konferencián Alapítványunk szoros szakmai partnere, az Európai Egyetemi Intézet (EUI) is képviseltette magát. Simon Neumaier tudományos munkatárs a főtitkár köszöntését tolmácsolta, aki reményét fejezte ki, hogy Magyarország mielőbb az EUI tagja lesz. A firenzei intézet az európai integráció történetének fontos kutatóhelye: itt működik az Európai Unió Történeti Levéltára, amely az uniós intézmények dokumentumai mellett az egységesülésben szerepet játszó személyiségek és mozgalmak iratait is őrzi.
A jelenből visszatekintve különösen tanulságosak a konferencián bemutatott korai kísérletek. Közép-Európa gazdasági egymásrautaltsága ugyanis önmagában nem bizonyult elegendőnek a nemzeti és nagyhatalmi érdekellentétek feloldásához.
