„Deák szeretett tanár és mentor volt, mert egyfelől elkötelezetten olyan történetírásra törekedett, amely azzal a céllal íródott, hogy hozzásegítse az olvasókat az emberek megértéséhez – nem ritkán olyan helyzetekben, amelyekért nem ők a felelősek. Intézmények, államok és politika: mindezek végső soron azokra az emberekre vezethetők vissza, akik megalkották őket”[1] – írta egykori tanítványa, Pieter Judson, napjaink elismert Habsburg-kutatója.
Hosszú út vezetett a Columbia University katedrájáig. Székesfehérváron született, asszimilálódott felső-középosztálybeli családba. Az eredeti Deutsch helyett nagyapja Deák Ferenc iránti tiszteletből még a millennium előtt választotta ezt a vezetéknevet. Budapestre költözésük után a budai cisztercieknél végezte a gimnáziumot, tagja volt az iskola cserkészcsapatának. A vészkorszak az ő családját sem kerülte el, ugyanakkor életre szóló példát jelentett számára nővére hősies udvarlójának, Stollár Bélának önfeláldozó helytállása.
1948-ban a kiépülő kommunista diktatúra elől Franciaországba emigrált. Sorbonne-on tanult történelmet, majd Münchenben a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. Ez kihatott itthon maradt családtagjaira is: „jutalmul” kitelepítettek őket. Akadémiai karrierje 1956. szeptemberi amerikai kivándorlásával bontakozhatott ki igazán. Kezdetben itt is részt vett antikommunista szervezetek munkájában, de idővel – a németországi emigráns, Fritz Stern professzor támogatásával – megkezdhette tudományos pályáját a Columbia Universityn. Doktori disszertációja Weimar Germany’s Left-Wing Intellectuals. A Political History of the Weltbühne and Its Circle (Berkeley, Los Angeles, University of California Press, 1968) címen jelent meg.
1964-es hazalátogatása után ismét kapcsolatba került magyar történészekkel, az 1970-es évektől pedig rendszeresen kutatott a helyi levéltárakban. Ennek nyomán készült el egyik legismertebb munkája, The Lawful Revolution. Louis Kossuth and the Hungarians, 1848–1849 (New York, Columbia University Press, 1979). A kötetet magyarul – áthallásos címe miatt az alcímet „előléptetve” – 1982-ben adták ki, teljes eredeti címét azonban csak a rendszerváltás utáni második kiadás viselhette. A könyv tanulságát így összegezte a szerző:
„A negyvennyolcas forradalmárok a nemzetek együttműködéséről álmodtak, de a valóságban a nemzetek háborúját idézték elő. Közép-Európa történetében először nem azért pusztították el emberek ezreit, mert urak vagy parasztok voltak, vagy mert nem egy hiten voltak, hanem mert magyarul, németül, szerbül vagy románul beszéltek. Ezt a tényt nem lehet, nem szabad a „haladó” és a „reakciós” népek, a „jó ügyet” és a „rossz ügyet” szolgáló nemzetek erőszakolt megkülönböztetésével elhomályosítani. Negyvennyolcban minden nép áldozat volt, és minden népben akadt jó egynéhány hóhér.”[2]
Az enyhülés jegyében 1978-ban az Egyesült Államok visszaszolgáltatta Magyarországnak a második világháború végén külföldre került Szent Koronát. Lépésüket előzetesen egyeztették néhány neves emigránssal – többek között John Lukaccsal és Király Bélával –, a terv mindazonáltal óriási visszhangot váltott ki a nyugati magyarság körében. Többségük, mint Habsburg Ottó is, kezdetben a kommunista rendszer legitimációját látta benne, azonban a koronaékszerek lelkes hazai fogadtatása után már a következő évben revideálta álláspontját. A koronát kísérő delegáció tagjai között ott volt Deák István is – igaz, a hivatalos fotók tanúsága szerint, „láthatatlanul”.
Deák István az elnöki gépen a koronázási palást fémtokján ül, 1978. január 5.
Harmadik könyvét a Monarchia hadseregének szentelte: Beyond Nationalism. A social and political history of the Habsburg officer corps, 1848–1918 (New York, N.Y.–Oxford, Oxford University Press, 1990), ennek magyar változata három évvel később jelent meg. Deák szerint a politikai és társadalmi valóságot sokkal inkább intézmények, társadalmi hierarchiák és egymásra rétegződő lojalitások – birodalmi, regionális, intézményi, szakmai és egyéb kötődések – alakították. Bár nem tagadta a nacionalizmus 19. századi erősödését, azt inkább egy mind meghatározóbbá váló, de nem kizárólagos és nem mindent felülíró történeti tényezőként értelmezte.
Érdeklődése egyre inkább a 20. század felé irányult. Rendszeresen kértek tőle recenziókat, esszéket a The New York Times Book Review és a New Republic számára. Írásai, amelyekben következetesen kerülte a leegyszerűsítő, ideologikus értelmezéseket, gyakran korábbi kérdésfelvetéseinek továbbgondolásából születtek, és több esetben jövőbeli kötetek alapjául szolgáltak. Kutatásainak eredményei magyarul is hozzáférhetők (lásd műveinek jegyzékét alább).
Deák István történelemszemlélete, tudományszervezői tevékenysége, iskolateremtő személyisége okán méltó a tiszteletre, az emlékezésre – Európában és a tengeren túl egyaránt. Egyszerre tudott megfelelni a közép-európai történetírás empirikus hagyományainak és az angolszász akadémiai világ világos, argumentatív, „esszéisztikus” elvárásainak. Memoárjának kiadását már nem érhette meg, de emléke az alábbi felvételek, dokumentumok révén ma is elevenen él.
A május 7. és 9. között az Andrássy Egyetemen megrendezett „Demokratische Experimente – Mitteleuropa und die Vereinigten Staaten / Democratic Experiments – Central Europe and the United States” konferencia idején Alapítványunknál vendégül láttuk Pieter Judsont és Andrei S. Markovitsot – Deák István egykori diákjait, akiknek kutatására tanáruknak komoly befolyása volt –, valamint Larry Wolffot, Deák egykori egyetemi kollégáját.
Deák István magyar nyelven megjelent művei:
Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben. Ford. Veressné Deák Éva. Budapest, Gondolat, 1983; második kiadása már az eredeti címmel: A törvényes forradalom. Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben. Budapest, Gondolat, 1994
Volt egyszer egy tisztikar. A Habsburg-monarchia katonatisztjeinek társadalmi és politikai története, 1848–1918. Ford. Félix Pál. Budapest, Gondolat, 1993
Hitler Európája. Tanulmányok. Ford. Magyarics Tamás, Ann Major. Budapest, Új Mandátum, 2003
Európa próbatétele. Együttműködés, ellenállás és megtorlás a második világháború alatt. Ford. Bánki Vera. Budapest, Argumentum, 2015
Maratoni életem. Emlékirat. Pécs, Kronosz, 2023
Emlékezés
Pieter Judson nekrológja az Austrian History Yearbookban.
A Journal of Austrian-American History Deák István-emlékszáma (2023/1)
Pieter Judson beszéde Deák István emlékére a Columbia University’s Department of History, a Botstiber Institute for Austrian-American Studies és a Harriman Institute közös konferenciáján.
Vasbányai Ferenc
[1] István Deák (1926–2023): In Memoriam. Austrian History Yearbook, 2025, 195. (az írás szerzőjének fordítása)
[2] Kossuth Lajos és a magyarok 1848–49-ben. Ford. Veressné Deák Éva. Budapest, Gondolat, 1983, 363.
