Ezúttal különösképpen ránk mosolygott a szerencse: a Kieselbach Galéria honlapján felfedeztünk egy festményt, amelyen a budai királyi vár egyik szalonjának részlete látható, a falon Benczúr Gyulának a gyermek Ottóról készült egészalakos portréjával, amelyen a trónörökös a Benczúr által tervezett koronázási díszruhájában látható (ma: Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Képcsarnok). Érdeklődésünkre a galéria tulajdonosa nemcsak, hogy felajánlotta ajándékként a festményt az Alapítvány gyűjteménye számára, hanem restauráltatta is azt.
Az 1930-as évekből fennmaradt egy fotográfia (Csiky fotó), amely – többek között – Alapítványunk gyűjteményében is megtalálható,[1] s amelynek alapján nem nehéz felismerni, hogy a kép a budavári királyi palota Rózsaszalonját (vagy ahogy másképp is említik: déli tükörtermét) ábrázolja, a topográfiai hűség igénye nélkül, átkomponálva. A rózsamintás tapéta helyett a fal egyszerű kék, a bútorzat eredetileg brokátmintás kárpitozása is dísztelen, sőt, a nagy vonalakban ábrázolt Benczúr-festmény is átkerült az ajtó jobb oldaláról a bal oldalra, ahol a fényképfelvétel tanúsága szerint egykor Zita királyné koronázási képmása függött.
A festmény szignált (jobbra lent), ám alkotója nem tartozik a ma is érdemben számon tartott művészek sorába, habár a Nemzeti Szalon kiállításán rendszeresen szerepelt műveivel. Klammer Mariska arcképe egyelőre ismeretlen, a kevés fellelhető életrajzi adat sem nyújt róla részletes útbaigazítást. Születési ideje is bizonytalan: 1873 mellett gyakorta szerepel az 1877, de ha tekintetbe vesszük, hogy az Országos Mintarajziskola és Rajztanárképezde – ma Magyar Képzőművészeti Egyetem – honlapján a valaha a művészképzőt látogatottak listáján az intézmény hallgatói között szerepel 1891-től 1906-ig, akkor az előbbi a valószínűbb. Az 1930-ban kiadott Magyar feltámadás lexikonában[2] – alighanem magától a művésznőtől származó adatok alapján – nemcsak Budapesten Deák Ébner Lajosnál, hanem Münchenben és Párizsban is tanult, volt Anton Azbe, Hans von Hayek, Lucien Simon és Emil Blanche tanítványa is; több európai nagyvárosban is bemutatkozott. Nagy érdemeként tartották számon tevékenységét a Magyar Képzőművésznők Egyesületében (1908-tól), amelynek alapításakor egyik alelnöke volt, de más területeken is előmozdította a nők elismertetését. A Nemzeti Szalon évente megrendezett tárlatain rendszeresen részt vett, a Szépművészeti Múzeum is vásárolt tőle két képet 1909-ben. Maga is festőiskolát működtetett, tanítványaival műhelykiállításokat szervezett, és jótékonysági célokra is felajánlotta műveit. Leginkább enteriőr- és csendéletfestőként tartották számon, figurális művei gyakorta kevésbé sikerültek. A bemutatkozások kritikusai általában dicsérték alkotásait, de egy-egy mondatnál nem jutott neki több a közös tárlatok méltatásából.
|
A Nemzeti Szalon 1924. májusi kiállításának katalógusában Klammer Mariska nyolc képe között a 120-as sorszámú festmény Kék szalon a kir. palotában, olajf.[3] címmel szerepel, és a 122. kép pedig egy Interieur a kir. palotában. Az előbbi talán azonos lehet képünkkel (méretadatok hiányoznak), ez megadhatja a mű keletkezési idejét: Benczúr portréja 1917-ben készült el.
Nemcsak a fenti katalógusból tűnik úgy, hogy a művésznő több – leegyszerűsített, vagy a palota berendezésének elemeit ötvöző – képet is készített a palotabelsőről, más-más színekben; ezek némelyike méretben többnyire azonos a Kieselbach Galériából gyűjteményünkbe került képpel. A kompozíciók (amelyekből eddig 5 db került a látókörünkbe) részletei – csillárok, kályhák, bútorok, faldíszítések – árulkodnak erről, pontos keletkezési idejük még azonosításra vár.[4]
Klammer Mariska évről évre szerepelt kiállításokon, így neve ismert volt, s gyakran megjelent a sajtóban is. Olyannyira, hogy édesanyja halálhírének közlésekor (1937. január 18.) a Magyar Távirati Iroda megjegyzi: „Klammer Mariska festőművész az édesanyját gyászolja az elhunytban”. A II. világháború Magyarországot egyre inkább sújtó éveiben nem tűnik fel a neve: 1943 júniusában még szerepelt a Nemzeti Szalon júniusi tárlatán, majd legközelebb 1947 augusztusában említik, amikor is a Nemzeti Szalon augusztusi kiállításán egyedül Peoniák címmel készült képe volt kiállítva – lehetséges, hogy ez volt az utolsó szereplése.
Köszönjük Kieselbach Tamásnak, hogy a festményt az Alapítványnak ajándékozta, így felidézve a Klammer Mariska idejében még jóval elterjedtebb mecenatúra nemes gesztusát!
Fábry Eszter
[1] Jelzete: HOAL II-3-c F2
[2] Magyar feltámadás lexikona. Szerk. Szentmiklósy Géza, Budapest, 1930.
[3] A katalógus számozatlan oldalai közül a címlappal együtt a 12. oldalon.
[4] Pl. a Budavári Palota ún. Kisszalonjában (FSZEK Budapest Gyűjteményben látható) álló kályha Klammer Mariska két képén is feltűnik, a szalongarnitúra pedig igencsak hasonlatos a Rózsaszalonban látható pamlag-szék-együtteshez. Vö. Klammer Mariska: Enteriőr, illetve Klammer Mariska: Kastélybelső.
