Az esemény emlékére készült fotóalbum nemcsak a két világháború közötti magyar cserkészet kiemelkedő alakjait örökíti meg, hanem a Trunkhahn család sorsán keresztül egy nagypolgári família 20. századi történetébe is betekintést kínál: a társadalmi megbecsüléstől egészen a háború utáni meghurcoltatásig.
Alapítványunk fotógyűjteményébe Heinrich Degenfeld gróf (1890–1978) hagyatékával került az a kisméretű, magyaros motívumvilágú bőrkötéses fotóalbum, amelyet az 1937-es hollandiai világjamboree alkalmából küldtek el Habsburg Ottónak, aki maga is meglátogatta a magyar tábort. A felvételeken a két világháború közötti Magyarország több illusztris személyisége is feltűnik, köztük gróf Teleki Pál és dr. Papp Antal György, mindketten a Magyar Cserkészszövetség tagjai.
A fényképek mögött azonban mozaikszerűen egy nagypolgári család 20. századi története is kirajzolódik. Az albumot Trunkhahn Hellmut és Géza vízicserkészek – a budapesti Szent Benedek Gimnázium nyolcadik, illetve hatodik osztályos tanulói – készítették, és maguk is szerepelnek rajtuk. A vízicserkészet, amely a vízi sporttevékenységekhez kapcsolódó cserkészeti ág, mindmáig a magyar cserkészet egyik legeredményesebb területe.
Családjukban nem voltak egyedül a legitimista kötődéssel: édesapjuk, Trunkhahn Leopold (Lipót) (1882–1944) a korszakban az ország „egyetlen katolikus posztógyárosaként” hirdette magát. Kezdetben katonai egyenruhákat gyártott, később az úri családok ruházkodási igényeit is kiszolgálta. A Társadalmunk című folyóirat tudósítása szerint a száműzetésben élő Zita királynénak és gyermekeinek adományként küldött ruhákat, amiért köszönőlevelet kapott az egykori királynétól. Emellett tagja volt a Nemzeti Legitimista Néppárt Buda és környéke központi elnökségének. A család társadalmi megbecsültségét jól példázza, hogy amikor József Ferenc főherceget 1935 májusában a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjai közé avatták, a Trunkhahn gyerekek végezték az apródszolgálatot – erről az eseményen jelen lévő Esty Miklós pápai világi kamarás visszaemlékezéseiből tudhatunk. Trunkhahn Leopold pedig commendatorként (parancsnok, pártfogó) működött közre a lovagrendben.
Az édesapa 1944. november 6-án hunyt el, posztógyárát fiai örökölték. 1945-ben a Trunkhahn fivérek ellen eljárást indított az új országvezetés: a politikai rendőrség hazaárulással és nácibarátsággal vádolta őket. A sajtóban megjelent „leleplező” cikkek szerint a család megpróbálta készleteit kicsempészni Németországba, majd a helyzet súlyosságát felismerve a gyár megsemmisítését is tervbe vették. Ennek apropóján a gyár területén a szovjet hadsereg ellen fellépést tanúsítottak, aminek következtében az épületegyüttes használhatatlanná vált. A családtagokat utoljára 1946 szeptemberében említi meg a sajtó; a gyár államosítására 1948-ban került sor.
A Trunkhahn-fiúk későbbi sorsáról csak töredékes információk maradtak fenn. Az anyakönyvek és bevándorlási névlisták szerint az idősebb fiú, Hellmut 1951-ben az Egyesült Államokba emigrált, és 1964-ben az Indiana állambeli Gary városában halt meg. Öccséről, Gézáról nem ismert, mikor hagyta el az országot; csak hogy Münchenben hunyt el 2009-ben. Az album így olyan idők néma tanúja, amikor a testvérek még együtt, a cserkészévek gondtalan világában éltek.
