Palóczi Péter nagykövet köszöntője után Prőhle Gergely igazgató ismertette Alapítványunk működését és céljait. Hangsúlyozta: névadónk számára mindig meghatározó volt dinasztikus háttere, politikusként pedig a monarchia tapasztalataira építve vált az európai integráció tevékeny alakítójává. Szellemi hagyatéka ezért – bár a gyűjtemény Budapesten van – közös európai örökség, amelyet Bécsben, Madridban, Párizsban és Stockholmban is mindenki magáénak érezhet.
Kollégáink az életút egészét felvázolva a svéd vonatkozásokra összpontosítottak. Dékány Szilveszter gyűjteményi főmunkatárs a fennmaradt fotóalbumok segítségével kalauzolta el a hallgatóságot az egykori trónörökös 1934. augusztus 7. és szeptember 16. közötti skandináviai körútjára, amelyet Pallavicini Alfonz Károly őrgróf és Heinrich von Degenfeld-Schonburg gróf társaságában tett meg. A svédországi megálló egyik kiemelkedő eseménye volt a találkozó V. Gusztáv királlyal, akivel Ottó egy vadászaton is részt vett. A felvételek a csaknem másfél hónapos autós utazás állomásait, szereplőit és mindennapjait elevenítették meg, miközben a közönség a korabeli fényképezés technikai és gyakorlati sajátosságaiba is betekinthetett.
Fejérdy Gergely igazgatóhelyettes külön figyelmet szentelt Ottó barátjának, Arvid Fredborgnak. A svéd újságíró a második világháború idején bátran szembefordult a náci rendszerrel, később a kommunista diktatúrák következetes kritikusa lett, valamint Svédország európai integrációját szorgalmazta. Szó esett továbbá Habsburg Ottónak a világ számos térségére kiterjedő külpolitikai elemzéseiről, amelyekben rendszeresen foglalkozott az északi állam helyzetével is.
Idővel családi szálak is fűzték az országhoz: legfiatalabb lánya, Walburga 1992-ben a budapesti Mátyás-templomban kötött házasságot Archibald Douglas skót származású svéd gróffal. A magyarországi rendszerváltozáshoz is érdemben hozzájáruló Walburga – aki az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Pikniken édesapját képviselte – fogadott hazájának közügyeiben ugyancsak részt vállalt: 2006 és 2014 között a svéd Riksdagnak és külügyi bizottságának tagja volt.
Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen Prőhle Gergely kérdéseire válaszolva Walburga Habsburg Douglas és Habsburg György, hazánk madridi nagykövete egymás emlékeit kiegészítve idézte fel édesapjuk alakját, valamint szellemi és politikai örökségét. Mindketten kiemelték derűjét és optimizmusát: a súlyos történelmi és személyes nehézségek ellenére is megőrizte bizakodó világszemléletét, és ezt környezetének is igyekezett továbbadni. A róla szóló szabadtéri kiállításunkat a város lakói és látogatói a nagykövetség kerítésén tekinthetik meg.
Az estet záró fogadáson a helyi diplomáciai testület és számos svéd közéleti szereplő vett részt, köztük Christian Danielsson, Svédország uniós ügyekért felelős államtitkára, Dag Hartelius külügyi államtitkár, valamint Doris Danler osztrák nagykövet. Jelen volt Bengt Lundborg nyugalmazott nagykövet, aki 2003 és 2006 között Svédország budapesti külképviseletét vezette. Megtudtuk tőle, hogy jó viszonyt ápolt Arvid Fredborg fiával, aki édesapja hagyatékát az Uppsalai Egyetemi Könyvtárra bízta. Lundborg felajánlotta segítségét, hogy hozzáférhessünk Habsburg Ottó egyik legfontosabb svéd barátjának iratanyagához.
Munkatársaink ellátogattak Walburga Habsburg Douglas és férje, Archibald Douglas gróf több mint kétszáz éves ekensholmi kastélyába, ahol Habsburg Ottó is többször megfordult. Lánya családi tárgyakat és fényképeket mutatott, és bensőséges történetekkel folytatta a nagykövetségen megkezdett visszaemlékezést.
Az út során felkeresték a Riddarholmen-templomot, a svéd uralkodóház hagyományos temetkezőhelyét is. Itt nyugszik V. Gusztáv király, aki az 1934-es skandináv körút alkalmával Stockholmban fogadta Habsburg Ottót. A templom falain a svéd Szeráf-rend (Kungliga Serafimerorden) elhunyt tagjainak címerpajzsai sorakoznak. A renddel többek között IV. Károly királyt 1908-ban, Horthy Miklós kormányzót 1940-ben, Göncz Árpád köztársasági elnököt pedig 1996-ban tüntették ki.
A stockholmi esemény Alapítványunk nemzetközi jelenlétének újabb állomásaként a magyar–svéd kulturális és tudományos együttműködést egyaránt erősítette. A látogatás új kutatási irányokat nyitott névadónk svéd és tágabb kapcsolatrendszerének feltárásában.














