Az 1941. március 25-én Bécsben született politikusról sokat elmond a 80. születésnapjára Wolfgang Schüssel, egykori osztrák kancellár laudációjának már a címe is: Egy színes madár öregen is színes marad (Schüssel über Busek: Ein bunter Vogel bleibt auch im Alter bunt | Die FURCHE) Nem állítható, hogy a veterán politikusok valaha is közeli barátok lettek volna. A nagykoalíciós egyezkedésekben szocializálódott Busek sosem tudta megbocsátani Schüsselnek, hogy 2000-ben az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) lépett koalícióra. Halála előtti egyik utolsó interjújában pedig Schüsselnek a Lukoil orosz olajtársaságnál betöltött felügyelőbizottsági tagságát kritizálta – amiről azóta az egykori kancellár le is mondott. Schüssel ugyanakkor fent idézett írásában, bár finoman utal közéleti összecsapásaikra, Busek ötletgazdagságát emeli ki, amivel már pályafutásának korai szakaszában is kiemelkedett a tekintélytisztelő, talán kicsit áporodott osztrák konzervatív világból. Igazából ez a kreativitás az, ami miatt a magyar politikai közélet, és különösen a rendszerváltás időszakának alakítói sokat köszönhetnek neki.
Manapság talán politikai terméknek hívnánk, a nyolcvanas évek közepén inkább személyes motivációkból eredő politikai invenció volt a „Mitteleuropa”-fogalom, ami az 1978 óta Bécs alpolgármestereként tevékenykedő Busek számára nem puszta helymeghatározás, hanem az osztrák politikai mozgástér kijelölése is volt – és maradt élete végéig. Erhard Busek és Emil Brix, többszörös nagykövet, a Bécsi Diplomáciai Akadémia vezetője 2018-ban kiadott egy könyvet, mely azóta magyarul is hozzáférhető: Közép-Európa újragondolása: Miért Közép-Európában dől el Európa jövője? Újragondolás – írják az osztrák szerzők, ami esetükben egészen személyesen értendő, hiszen ők voltak azok, akik 1986-ban Projekt Mitteleuropa címmel osztrák nézőpontból először fogalmazták meg, hogy mit is gondolnak a térség múltjáról, jelenéről, és milyen lehetőségeket látnak a vasfüggöny esetleges lebontását követően. Érdemes visszaemlékezni az akkori Közép-Európával kapcsolatos életérzésre, arra az értelmiségi attitűdre, amely a szellem magyar, szlovák, cseh, lengyel embereit fűzte össze, olykor kiegészülve egy-egy horvát, szlovén, osztrák, sőt olasz kortársukkal – átívelve országhatárokon, politikai rendszereken, sőt, akkor még az országokon belüli politikai nézetkülönbségeken is.
Nálunk e közép-európai együttgondolkodásnak talán legfontosabb fóruma a Módos Péter szerkesztette Európai Utas című folyóirat volt. Busek és Brix akkoriban többször megfordult nálunk, magyar hangjuk általában az akkor germanista egyetemi hallgató, ma az Inforádió tulajdonos-főszerkesztője, Módos Márton volt. Mindnyájan tudtuk, hogy Mitteleuropa kapcsán nem pusztán a kulturális összetartozásról beszélünk. A rendszerváltás előtti Magyarországon az a tény, hogy a végleg elveszettnek tűnt Közép-Európa újra polgárjogot nyerhet, a vasfüggönyön innen élők számára is a stratégiai-politikai gondolkodás új dimenzióit vetítette előre. Optimizmussal töltött el bennünket, hogy magunk mellett tudhattuk az akkoriban az Európai Unióba még szintén csak törekvő Ausztriát.
Ne feledjük, hogy 1988-ban készítette el Bokor Péter Isten akaratából című filmjét Habsburg Ottóról, ami abban az időben a legnézettebb hazai mozifilm lett. Ottó magánemberként már 1987 augusztusában járt Magyarországon, a film bemutatását követően pedig népszerűsége nőttön nőtt. Általa az Osztrák–Magyar Monarchia iránti nosztalgia is erősödött, nálunk egyfajta pozitív történelmi előképet teremtve az újjáéledt Közép–Európa-ideálnak. Ausztriában ez nem volt ilyen egyszerű – mint ahogy ma sem az. A republikánus Osztrák Köztársaságban a császári házhoz, és az azzal összefüggő politikai berendezkedéshez való viszony – egy vezető politikus számára különösen – legalábbis ellentmondásos. Busek az 1986-os könyv személyes hangvételű utószavában nem véletlenül fogalmaz kicsit ködösen: „Sok beszélgetés kellett ahhoz, hogy felismerjem: Mitteleuropa nem általános politikai gyógyír, hanem egy olyan princípium, amit a polgárok a mindennapokban is átélhetnek, és ami nem egy új birodalom, hanem maga a jövő.”
H 76 B (p-z) Erhard Busek
Alapítványunk archívuma őriz néhány darabot Habsburg Ottó és Erhard Busek levélváltásából. Ezek többsége nem lép túl az aktuális felkérések, köszönetek, gratulációk szintjén. Kiemelkedik közülük egy 1988. december 15-én papírra vetett felkérés, melyben a bécsi alpolgármester az 1995-re tervezett Bécs-Budapest világkiállítás fontosságára hívja fel Ottó figyelmét, és egy – a nagyszabású projektről, mint kelet-nyugati hídról szóló – könyvben való közreműködésre kéri fel őt. Busek felhívja a figyelmet az ügy világpolitikai jelentőségére, amit Ottó 1989. január 5-én kelt tárgyilagos válaszlevelében örömmel üdvözöl.
A közös világkiállításból köztudottan nem lett semmi, világpolitikai jelentőségű eseményből a levélváltást követő hónapokban viszont annál több. A közép-európai együttműködés szelleme – amint az Busek és Brix „újragondolt” könyvéből is kiderül – nem tűnt el, még ha nagyon át is alakult. Erhard Busek – akivel nem volt mindig könnyű egyetérteni – sokat tett azért, hogy e regionális párbeszéd fórumai megmaradjanak.
Isten nyugosztalja!
Prőhle Gergely
