„Ami minket, európaiakat elválaszt egymástól, sokkal jelentéktelenebb ahhoz képest, amit összeköt. Összeköt bennünket a történelmünk, a vallásos hitünk, a kultúránk, a gazdasági szerkezet és a jól értelmezett politika állandó realitásai – egyszóval minden, ami a nemzetek életében számít.”
1952. január 11-én, ugyanazon a napon, amikor a Bundestag ratifikálta a Schuman-terven alapuló, és a párizsi szerződéssel létrehozott Európai Szén- és Acélközösséget,[1] Habsburg Ottó nagyívű előadást tartott Párizsban az Öreg Kontinens helyzetéről. A fenti gondolatok az előadásban hangzottak el.
„…csak egy erős nemzetnek, csak egy erős kontinensnek van esélye a túlélésre, annak, amely feláldozza a pillanat kényelmét a védelem nagy nemzeti igényeiért.”
Az egykori trónörökös a páneurópai mozgalom tagjaként már 1936-tól elköteleződött az európai integráció ügye mellett. A második világháború után kialakult hidegháborús helyzetben különösen is fontosnak tartotta, hogy a lassan meginduló nyugat-európai építkezésen munkálkodók ne feledkezzenek meg a vasfüggöny mögé szorult népekről sem. Habsburg Ottó 1952. január 11-én nem először beszélt kontinensünk egységével kapcsolatos koncepciójáról. 1951 szeptemberében a bajor Abendlandische Aktion találkozóján, a zeili kastélyban fejtette ki gondolatait, illetve még ebben az évben a Francia Gazdaságföldrajzi Társaság ülésén elemezte a kérdést.[2] Ott hangzottak el az alábbi mondatok: „Amint Nyugat-Európa biztonsága garantált, a kontinens egyesítését minden erővel elő kell mozdítani. Végül is a Nyugati Uniónak csak akkor van értelme, ha a valódi európai egység Piemontja [értsd: előfutára].”[3]
A német és francia – elsősorban katolikus föderalista – körök szívesen hívták Habsburg Ottót, hogy fejtse ki előttük Európa egységéről vallott nézeteit. 1952. január 11-én elhangzott beszéde azonban már szélesebb közönséghez szólt, és kiforrott koncepciót tartalmazott. Az előadásra Párizsban, a rendkívül előkelő Cercle de l’Union interalliée club-ban került sor. (Ennek épülete a Hôtel Perrinet de Jars, a francia főváros nyolcadik kerületében, a Faubourg-Saint-Honoré utca 33. alatt áll.) Az impozáns 18. századi palota 1849 és 1864 között az Orosz Birodalom franciaországi nagykövetségének adott otthont, majd a Rotschild család tulajdonába került. 1917-ben vásárolta meg az antantszövetségesek népeinek összetartozását erősítő, újonnan alapított Cercle de l’Union interalliée club, amely a mai napig birtokolja.
„A politikában semmi sem veszélyesebb, mint a mesterséges, pusztán erőszakkal kikényszerített megoldás.”
Habsburg Ottó komolyan készült az alkalomra. Szövegét előre megírta, és elküldte azt egyik közeli barátjának, Paul Lesourd professzornak.[4] A párizsi Institut Catholique-on oktató történész, író, publicista olyannyira gondolatébresztőnek találta Habsburg Ottó előadását, hogy felvetette: jelentessék meg nyomtatásban. Lesourd egyik alapítója, majd főtitkára volt a Comité international de défense de la civilisation chrétienne-nek (Nemzetközi Bizottság a Keresztény Civilizáció Védelméért), ezért ezt a szervezetet javasolta kiadónak. Habsburg Ottó annál is inkább örült az ötletnek, mert a Comité-t a Mindszenty József magyar bíboros érsek letartóztatása és elítélése elleni tiltakozás hívta életre, Paul van Zeeland belga külügyminiszter elnökletével.
HOAL662-small
A 250 példányban megjelent kis füzet[5] – amelyből Alapítványunk a 163. sorszámút őrzi – hozzájárult ahhoz, hogy Habsburg Ottó gondolatai a szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak; jóllehet magán az előadáson számos, később jelentős francia közéleti szereplő és közép-európai politikai menekült volt jelen. A résztvevők pontos listája nem áll rendelkezésünkre, de a Fédération (a francia föderalista mozgalom), pártszimpátiáktól független szervezet lévén, tagjai között tudhatta François Mitterrand-t, Antoine Pinay-t, René Cotyt, Maurice Schumannt, Henry Petiot-t (alias Daniel-Rops), vagy Gabriel Marcelt.
Habsburg Ottó előadása szövegét elküldte Bakách-Bessenyey Györgynek (egykori berni követnek, a New Yorkban székelő Magyar Nemzeti Bizottmány külügyekkel megbízott vezetőjének) is, és kikérte véleményét. Jelezte továbbá, hogy felhasználta az emigráns politikus egy, a Hungária című lapban megjelent cikkét.[6]
„A történelem igazán nagy államférfijai mindig azok, akik tartós békét teremtettek a világban, akik tudták, hogyan kell bölcsen korlátok közé szorítani a győzelmeiket.”
Párizsi előadásában Ottó először fejtette ki nagyobb nyilvánosság előtt Európával kapcsolatos gondolatait. Ez a beszéd egyfajta sorvezetőként szolgált élete későbbi szakaszaiban is, valahányszor az Öreg Kontinens jövőjéről szólt. Hangsúlyozta: fontos, hogy visszaszerezzük a nyugati civilizáció természetes határait, és elengedhetetlen az is, hogy felkészüljünk az ezzel járó küzdelemre. A sztálini birodalom messze túllépte a hagyományos oroszországi határokat, húzta alá, és ezzel Európa létét veszélyezteti. Habsburg Ottó felhívta a figyelmet, hogy a nyugat-európai építkezés nem lehet öncélú, és csak akkor teljesedhet ki, ha felkészül az „igazi” európai egységre, azaz a közép-kelet-európai térség hosszútávú integrációjára. Úgy vélte, hogy a nyugati civilizáció nem nyugodhat bele a hidegháborús status quo fenntartásába, mert az akár Európa megszűnéséhez is vezethet. Az Öreg Kontinens szerinte nem szolgáltathatja ki magát sem az Orosz Birodalomnak, sem pedig az Egyesült Államoknak, hanem az egység előmozdításával vissza kell szereznie világpolitikai szerepét és mozgásterét.
Majd’ negyven évvel a Szovjetunió összeomlása előtt Habsburg Ottó úgy látta: el fog jönni a pillanat, amikor készen kell állni Közép- és Kelet-Európa integrációjára, mert ha az nem történik meg, minden nyugati erőfeszítés hiábavaló lesz. Úgy vélte, a Nyugatnak fel kell tudnia áldozni a kényelmét is, hogy megőrizhető legyen az európai civilizáció. Az első és a második világháború alatt kialakult nemzetközi rend felülvizsgálatra szorul, figyelmeztetett, és olyan új alapokra kell helyezni a jövőt, amely hosszú távú békét biztosít. Olyan békét, ahol a győztes és a legyőzött képes szövetségre lépni. Külön szólt Közép-Kelet-Európa, azon belül is a Duna-medence térségének hivatásáról, illetve szövetségi rendszerekbe szervezésének fontosságáról, amely tekintettel van a helyi adottságokra. Habsburg Ottó beszédéből egy – a történelmi, vallási és kulturális örökséggel számoló, a nemzeti hovatartozást és a szubszidiaritást szem előtt tartó – nagyobb föderális egységekből összeálló Európa képe rajzolódik ki.
„A mai európai államok túl kicsik ahhoz, hogy vezető szerepet játsszanak; de egyesülve valódi, mindenki által elfogadott és tisztelt világhatalom lehet belőlük.”
Harminckét évvel a berlini fal leomlása után – a fennálló világrend rohamos átalakulása közepette, az Unió keleti határán zajló véres konfliktus idején – nem tanulságok nélküli átgondolni egy többszáz éves európai dinasztia leszármazottjának okfejtését. Főleg, hogyha az számos kérdésben iránytűként szolgálhat jelenkori útkeresésünkben.
Az 1952 tavaszán megjelent beszédet magyar fordításban, teljes terjedelmében közöljük.
HO_EU_1952_magyar_teljes szöveg
Fejérdy Gergely
[1] Morten Rasmussen – Ann-Christina L. Knudsen (ed.): The Road to a United Europe. Interpretations of the Process of European Integration. Bruxelles, P. I. E. Peter Lang, 2009, 47.
[2] Philippe Chenaux: Une Europe vaticane? Entre le Plan Marshall et les Traités de Rome. Louvain-la-Neuve, Ciaco, 1990, 104.
[3] Otto de Habsbourg: Position de l’Europe. Fédération, 1951, août–septembre, 452.
[4] Habsburg Ottó Alapítvány, Habsburg Ottó Gyűjtemény, HOAL-I-2-b, Paul Lesourd, Clairefontaine, 1952. január 10. (az iratanyag rendezés alatt)
[5] Otto de Habsbourg: Conception de l’Europe. Paris, Comite internat. de defense de la civilisation chretienne, 1952.
[6] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, személyi fondok: Bakách-Bessenyey György hagyatéka (1943–1958) (P 2066) 2. doboz 25. tétel, f.107.
